PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

046211
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
30
28
58
961
46211

Az Ön IP címe: 34.201.121.213
2019-07-23 15:25

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

Aggódva látom, hogy bizonyos körök milyen lázasan próbálják démonizálni a választások győzteseit. Emberfeletti, démoni erőt tulajdonítanak a FIDESZ-nek, a legfőbb rossz, az ősgonosz földi megjelenítőinek próbálják beállítani. Így akarják saját vereségük valódi okait elrejteni. Hiszen ember embert, politikai erő politikai erőt legyőzhet. Ha ez már harmadszor nem sikerül, annak komoly oka van.

Ám, ha úgy állítják be a dolgot, hogy az egyik oldalon emberek állnak, a másikon meg természetfeletti hatalommal bíró sátáni erők, démonok, akkor őket emberi szabályok szerinti küzdelemben nem is lehet legyőzni, ellenük más módon kell harcolni, velük szemben bármi megengedett. És éppen ez a céljuk: bármi áron, bármilyen eszközökkel lehetetleníteni, hogy a választások győztesei kormányozhassanak. A démonizálók szerint minden „jóakaratú embernek tiltakozni kellene”. Aki nem ezt teszi, hanem elfogadja a választások eredményeit, esetleg másokat is erre biztat, azt meg kell fosztani alapvető jogaitól, így a véleménynyilvánítás jogától, azt diszkriminálni kell, ki kell rekeszteni.

Egy tudós ember, az egyetemi ifjúság oktatója azt írja: ne vegyen a szájára olyan szavakat, mint szeretet és megértés az, aki arra figyelmeztet: el kellene fogadni már a választások elvesztését. A tudós ember szerint ezt akkor sem szabad megtenni, ha a választások szabadok és törvényesek voltak…

Értem én a szociálpszichológiai és egyéb mozgatókat. De megérteni nem akarom, elfogadni nem tudom. Mert, ha valami veszélyezteti Magyarországon a demokráciát, akkor éppen az ilyen szemlélet. Kinek a szívében van itt gyűlölet, és kiébe szeretet?  Ki akar demokráciát? És ki akar diktatúrát, hatalmat mindenáron?

A tudós ember arról is ír, hogy ő nem ilyennek képzeli a demokráciát. Próbálkoztak már errefelé másfajtával is, „népi demokráciának” becézték. Bizonyos körök akkor is úgy vélték, hogy a nép még éretlen, tudatlan, nem ismeri fel, hogy mi a jó neki. Helyettük aztán ők, mint élcsapat, akik felismerik és érvényre juttatják a nép valódi akaratát, uralkodtak a nép nevében. Persze a külföldi erők támogatásával. „Nem ellened jöttünk elvtárs, hanem érted” – mondták a letartóztatók, a kitelepítők, az embereket javaiktól megfosztók.

Helyettem, értem ne akarjon soha többé olyan dönteni, aki a szavazatok többségének megszerzése helyett arra hivatkozik, hogy ő különb, ő magasabb rendű, mint én, mint mi, akik többségben vagyunk. Azt a rendszert leváltottuk.

Szeretet és megértés – nem hagyom elvitatni a jogom, hogy ezek jegyében éljek. Nem vagyok gyáva. Tiltakoztam, amikor kellett. A Férjem mellett megtanultam mit jelent kiállni a szabadságért, a demokráciáért, az emberi jogokért. Tudok különbséget tenni diktatúra és demokrácia között. Családomat meghurcolták, egész életüket megkeserítették azok, akik valódi választáson aratott győzelem helyett önjelölt élcsapatként gyakoroltak totális uralmat a többség felett. Nem akarok többé ilyet.

Ezért mondom: el kell fogadni a választás győzteseinek jogosultságát a hatalom gyakorlására

Választás után egy héttel

 

A demokrácia: a többség uralma.

A diktatúra: a kisebbség uralma.

Aki demokráciát akar: elfogadja a választások eredményét. Már csak azért is, hogy amikor majd ő győz, azt is fogadják el.

Aki diktatúrát akar: nem fogadja el a választások eredményét. Előbb választási csalást kiált, majd, ha nem tudja bizonyítani, a többség tudatlanságára hivatkozik. Azt próbálja elhitetni, hogy valójában ő képviseli a többséget, csak tévedésből mégse rá szavaztak.

Aki demokráciát akar: tiszteletben tarja az emberi jogokat, az egyenlőséget és a szabadságot. Úgy tartja, hogy minden választópolgár választhat és választható, minden szavazó egyenlő és mindenkit megillet a politikai akaratnyilvánítás szabadsága.

Aki diktatúrát akar: csak beszél az emberi jogokról, az egyenlőségről meg a szabadságról. A szabadságon csak a sajátját érti, mástól megtagadná. Úgy szereti az egyenlőséget, ha ő azért egyenlőbb lehet. Valójában előítéletes, diszkriminál és kirekesztő. Lenézi, megveti, ember számba sem veszi azokat, akik másként vélekednek, mint ő, akik másra szavaznak, mint ő. Negatívan különböztet meg embereket, csak azért, mert nem a fővárosban élnek. Számára ők „vidékiek”, ami neki egyet jelent a tájékozatlansággal, a butasággal, a primitívséggel. A tőle eltérő politikai nézeteket vallókat, az ilyen pártokat és szavazóikat: ki akarja rekeszteni a közéletből, nem hajlandó tudomásul venni győzelmüket.

Értem én, hogy mindenki győztes szeretne lenni. Azt is tudom, hogy rossz lehet harmadszor veszíteni. Ám acsarkodás és gyűlölködés helyett szembe kellene nézni a tényekkel. Le kellene vonni a következtetéseket. Felelőtlen hőbörgés helyett ahhoz kellene az igazi önbizalom, önbecsülés, hogy elhiggyék: a rombolás helyett képesek építkezni. Abban kellene bízni, hogy valóságos alternatíva nyújtásával akár győzhetnek is egyszer, nem kell ahhoz lakosságcsere. Mert, hogy a népet nem lehet leváltani. Ne is próbálkozzanak. Tudják, amit olyan szépen szoktak m o n d a n i : népfenség, meg ilyenek. Csak picikét vegyék már komolyan.

Hiszek a demokráciában. Hiszem, hogy minden ember rendelkezik belátó képességgel, a bölcsességnek azzal a minimumával, hogy nem akar diktatúrát.

 

Várom, elvárom, hogy most már lassan higgadjon le mindenki és viselkedjen nagykorú állampolgárként. Szánalmas nézni, ha felnőtt emberek képtelenek elfogadni a veszteséget.

Kérem, ne akarják elvenni az örömét ennek a szép játéknak, amit életnek hívnak.


 

 

Költészet Napján egy barátnőmmel Budapesten voltam irodalmi esten a Várkert Bazárban. Nagy László, Juhász Ferenc, Szécsi Margit verseit hallgattuk. Juhász Ferenc lánya volt az est háziasszonya, ő válogatta a verseket, ő beszélgetett Vasy Gézával és Ágh Istvánnal.

Nagy Lászlótól egy interjúban megkérdezték, hogy mit üzen az utókornak. Csókolom őket, ha még lesz emberarcuk – ezt válaszolta. Jó volt látni a teremben a 600 emberarcú embert, akik együtt voltunk. Hallgattuk Molnár Piroska előadásában a „Ki viszi át a Szerelmet” című Nagy László verset. Jó bízni benne, hogy talán mi is lehetünk azok, aki átviszi „fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra”, aki „imád tücsök-hegedűt” „Lángot ki lehel deres ágra”, „feszül föl a szivárványra”, elrettenthetjük a keselyűt, és dúlt hiteknek mi állíthatunk
„káromkodásból katedrálist”. Szükségünk van a biztatásra, a biztató szóra, a költészetre. Juhász Ferenc költészete az én életemben személyes jelentőséggel is bír. Gimnazistaként elragadtatással olvastam verseit. Érettségi után megismerkedtem egy fiúval, aki miközben sétáltunk Pécs utcáin, vég nélkül mondta nekem Juhász Ferenc hosszúverseit. Furmann Imre volt ez a fiú. Ő lett a férjem. Legyen mindig „ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”


 

Furmann Dávid: Keringő

Szép vagy ma is. Épp úgy, mint tegnap.

 Most viharfelhők gyülekeznek az égen.

 A Nap kering a Föld körül.

 Mint aki úgy megy el, hogy közben itt marad.

 S te állsz, mint város az esőben, talán a szántnál is előkelőbben.

 Mint aki úgy szeret,

 s ha gyűlöl, úgy gyűlöl,

 hogy közben fogva tart.

 Repülünk a város felett,

 látom, vannak még csodák.

 

Furmann Imre: Csendes forradalom

A Keleti pályaudvar

mocskos WC-jében,

kóbor üzenetek között,

fehéren hagytam

egy igazolványkép méretű falrészletet.

 

Pankucsi Márta: Idő

Gyönggyé váljak?

Válok késsé.

Kés, föld, füst, évek

Pengén ketyegnek.


Hallgass a szívedre

 

Az ember: választó lény. Azt, hogy ki ő, választásai mutatják meg legjobban. Az, hogy ki a párja, mi a hivatása, kik a társai, mi igazán fontos a számára, és igen, hogy kire szavaz a választáson.

Bármit választhatunk, csak azt nem választhatjuk, hogy nem választunk. Minden döntés felelősséggel jár. Viselnünk kell következményeit. Azt, amit, akit választunk, és annak hiányát, annak elmulasztását, amit elutasítunk, nem választunk.  Felelősségteljes a politikai választás. Személyes életünkre hat majd az eredménye.

Nem egyszerű feladat a saját politikai önazonosságunk meghatározása sem, vagyis annak meghatározása, hogy mi milyen politikai irányzathoz tartozunk. A pártok beazonosítása is gyakran nehéz. Némelyiké szinte lehetetlen. Mit akar valójában, milyen értékeket képvisel, mit tenne, ha döntési pozícióba kerülne? Egyáltalán: melyik irányzathoz sorolható? És arról még szó sem esett, hogy vajon melyik párt tartaná magát választási ígéreteihez, ha hatalomra jutna, vagy legalább melyik az, amelyik biztosan nem az ellenkezőjét tenné annak, amit most hirdet?

Hogyan találjuk meg azt a pártot, azt a képviselőt, akire vasárnap a szavazatunkat adjuk?

A férjem: Furmann Imre, a kilencvenes években egyik felszólalásában azt mondta, hogy neki a gyomra szocialista, az esze szabad demokrata, a szíve meg magyar és demokrata. Ő a szívére hallgatott, az MDF-re szavazott.

Azóta pártok szűntek meg, újak alakultak, sok minden megváltozott.

Mégis azt mondom én is: hallgass a szívedre …


 

Rendszerváltás. Mit is jelent?

  • Az ország függetlenségének, az állam szuverenitásának visszaszerzése. A több mint negyven éven át „ideiglenesen” itt tartózkodó megszálló szovjet csapatok kivonulása. Kilépés a szovjet blokkból.

  • A politikai rendszer megváltozása. Az egypártrendszeren alapuló diktatúra helyett többpártrendszeren alapuló demokrácia intézményeinek, jogi kereteinek kiépítése.

  • A társadalmi újratermelés rendszerének megváltozása. Redisztribúció, állami központosítás és újraelosztás helyett tranzaktív, piaci újratermelés. Ennek volt alapfeltétele az államosított vagyon privatizációja.

  • A társadalmi rendszer megváltozása, abban az értelemben, hogy a társadalom különböző alrendszerei (gazdaság, jog, tudomány, művészet, magánélet) visszanyerjék autonómiájukat, kiszabaduljanak a politika mindent bekebelező, lenyelő fogságából.

  • A társadalom szerveződésének, összetartó erejének megváltozása. Az államszocializmus valójában újfeudalizmus volt. A feudalizmus mintájára a vertikális személyi függőségi rendszer volt a meghatározó. Hűbérurak és hűbéresek függőségi láncolatára épült minden, ez tartotta össze az egészet. Az eredeti feudalizmusban a föld volt a feudum, vagyis az a kincs, melyért hűség járt cserébe. Ezt adományozta a király a főnemeseknek, azok a középnemeseknek, majd a kisnemeseknek, egész a jobbágyi telkek kiosztásáig. És minden adományozó személyes hűséget, szolgálatot várt el az adományért. A király nemesei bandérium kiállítását, a földesúr robotot és adót a jobbágytól. Az államszocializmusban a mindennapi léthez nélkülözhetetlen javak, szolgáltatások lettek nehezen megszerezhető „kincsekké”. Mindezek megszerzéséhez személyi kapcsolatok, összeköttetések, protekció kellett. Banán csak „pult alól”, soron kívüli Trabant kiutalás csak ismerős által, jobb állás csak „keresztapai” támogatással. Ahhoz, hogy viszonylag rendben menjenek a dolgok, kellett valaki, aki szól az érdekünkben, az orvosnál, a hivatalban, mindenütt. Kiváltságos hűbérurak, főkutyák, a nomenklatúra tagjai. Akiknek mindenüvé elér a kezük, akik bármit el tudnak intézni, akik jól ismerik egymást és összetartanak. Vadászás, fehérasztal melletti döntéshozatal. A többi meg kiszolgáltatottan, egymástól elszigetelten, félve, bizalmatlanul. Ha boldogulni akar, ha bármit el akar érni: jobb, ha elszegődik egy hűbérúrhoz, főkutyához hűbéresként, alkutyaként. Majd a főkutya elintézi azt, amire szüksége van, ő meg hűséggel szolgálja. Halas kofa, akinek pártbizottsági patrónus szerez halárusítási engedélyt. És egy évtizeddel később is Karácsony előtt megáll a feketeautó, kiszáll a sofőr, leadja a pártbizottsági elvtársaknak szükséges halmennyiségre a rendelést. A halas kofa szó nélkül pakol, a sofőr pedig fizetés nélkül távozik. Tsz melléküzemág engedélyt kap sütöde létesítésére. Persze kellett a „szocialista összeköttetés”, az elvtársi közbenjárás. Finom a kenyér, amit sütnek, megy is érte a fekete autó naponta, leadják a megrendelést, a pék pakol, fizetni nem fizetnek. Ja, hogy naponta 40 km-t autózik a sofőr az elvtársak mindennapi ingyen kenyeréért? Kinek fáj az? Az állam fizeti a benzint, a munkabért.

Értjük már a „csókosságot”? Meg, hogy miért akar mindenki mindent „okosban” megoldani? miért zsigeri ösztön, hogyha bármi megoldandó probléma adódik, azt keressük: van-e ismerős, kinek lehetne szólni, ki tudna patronálni minket? Protekció, kijárás, kiskapuk megkeresése, keresztapaság, lobbizás, korrupció. És ez aztán átszőtte az egész társadalmat. mert alkutyának lenni rossz. Mindenki főkutyaságra vágyik. Nem tud érdemben változtatni helyzetén. Megmarad alkutyának, de próbál saját alkutyákat találni, akikhez képest már ő a főkutya és akkor máris jobb a közérzete. A bolti eladó alkutya. Ám, ha a vevőt megleckézteti, és nem hagyja abba a telefonon trécselést, hiába áll a sor, akkor tőle függnek a többiek. A húsbolti eladó alkutya, de ha a mócsingot odacsempészi a hús alá, akkor függök tőle. Az ügyintéző alkutya, de ha packázik az ügyféllel, akkor vele szemben nagynak és fontosnak tudja magát. A buszsofőr alkutya. De, ha az utas fut, hogy elérje, és mikor épp odaér, ő becsapja előtte az ajtót és otthagyja, úgy érezheti: ő sem senki, ő is számít, neki is van hatalma. És aki a munkájában nem tud alárendelteket szerezni, kiszolgáltatottá tenni senkit, az majd haza megy. Várja a család. Majd otthon megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Hányszor üvöltöznek a családtagok egymással valójában azért, mert a főnökükre, az őket megalázókra haragszanak. Hányszor csattan pofon a gyerekek arcán azért, mert szüleik nem borították rá az asztalt arra, akire rá kellett volna. Örökös feszültség, frusztráltság, rossz közérzet. Pánik és depresszió. Lehajtott fejű emberek. Devianciákba menekülés. Társadalmi betegség. A korrupció: jogosulatlan előnyök adása, illetve szerzése. A korrupció vált a boldogulás, a fennmaradás egyetlen lehetséges módjává. Ez lett a társadalmat összetartó kohéziós erő.

Rendszerváltás. Ezt a szövevényt lebontani. Ezeket a függőségeket szétvagdosni. És nemcsak a viszonyokban, hanem az emberek fejében! Mert ott dőlnek el a dolgok. Amíg az a meggyőződés, hogy csak így lehet: hiába változik a politikai rendszer, a gazdaság, bármi. az lesz a legitim rend, mely legközelebb áll az emberek fejében élő rendképhez. Csak egy példa. Amikor győzött a Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokon, sokan velem üzentek a férjemnek, aki akkor a párt általános alelnöke volt. Felhívott telefonon egy ismerős, gratulált, elmondta mennyire örül, hogy Imre pártja győzött. Azonnal hozzátette: így legalább Imre majd elintézi, hogy hamarabb kapja meg az autót, amire már évek óta vár.

Akkor értettem meg, hogy milyen nagy itt a baj. Változhatnak intézmények, gazdaság, jog. De a fejekben élő rendképpel mi lesz? Ha az eddigi protektorok, patrónusok, kijáró emberek, lobbisták helyett most újakat keresünk, és ezután tőlük függünk, akkor mi lesz velünk?

Igen. Nem kellett jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy a bizalmi deficit lesz a legnehezebben leküzdhető öröksége az államszocializmusnak (F. Fukuyama). Meg a magány, H. Arendt szerint a legsúlyosabb örökségünk. Amíg nem hisszük el, hogy fontosak vagyunk, hogy számítunk. Amíg nem hisszük el, hogy hivatottak és felhatalmazottak vagyunk a saját igazi életünk megélésére. Dönthetünk. Választhatunk. Milyen sok a félelem, mely gúzsba köt. Milyen nehéz szóba állnunk és szót értenünk. Nem kell félnünk a felettünk levőktől. Bízhatunk a társainkban. Csak meg kellene keresni a valódi társakat. Akiknek hasonlóak az álmaik, a céljaik, az érdekeik és értékeik.

Gyorsan változó világ. Információáradat. Ezernyi lehetőség. Egyedül nagyon nehéz. Eligazodni is, boldogulni is.

Nyakunkon a választások. Nagyban megy az okoskodás. Plakátok, szórólapok, fizetett hirdetések.

A politika közös céljaink elérését szolgáló terepe az életünknek. Így is értelmezhetjük. Így is végig gondolhatjuk a pártprogramokat, jövőképeket, ígéreteket. Melyik áll legközelebb a saját céljainkhoz, a mi választott és vállalt értékeinkhez. Azért holnap majd írok még valamit. Még nem lesz késő. Vasárnap megyek Pestre: választani. Egyedül megyek. Korábban Imrével és Dáviddal mentünk. Ünnep volt nekünk minden választás. Milyen szép napok! Hajnalig néztük a televíziót, vártuk az eredményeket. Izgultunk. Én most is ezt teszem. Örülök, hogy tehetem.