PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

046235
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
54
28
82
985
46235

Az Ön IP címe: 34.201.121.213
2019-07-23 16:04

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

Mit tehetünk magunkért, egymásért? Ezzel a címmel tartok előadást június 14-én 17 órától a Nyékládházi Szabadegyetemen. Ez lesz az "Értünk" sorozat záró alkalma. Értünk. Mit értünk? Kit értünk? Bennünket ki ért? Ért valaki? Érthetjük egymást, vagy egészen reménytelen? Legalább törekedhetnénk rá. Megérteni egymást, megállapodni. Megérteni legalább önmagunk. Kik vagyunk, mit akarunk? Mik a céljaink, mik az érdekeink? Felismerhetnénk. Egymásra találhatnánk. Ha értenénk, tehetnénk is érte. Értünk, magunkért, egymásért. Most és itt: éppen mit? Megértés körök kellenének. Hogy megbeszéljük. Beszéljük meg csütörtökön öt órától Nyékládházán a Furmann Imre Művelődési Házban és Könyvtárban. Gyertek el. Találkozzunk. Értünk.


 

„Belőlem valaki útra vált …”

Kik vagyunk? Van jobbik és rosszabbik részünk? És mi van, ha útra vált? Mi marad? Mihez van kedvünk? És, ha csak bottal üthetjük saját nyomunk? Csak ténfergünk… Csak a csend csörömpöl… Titkunk sincs… Vagy mégis? Beszéljünk róla.

Cseh Tamás klub május 16-án 16.30-tól a Miskolci Egyetemi Könyvtárban. Klubvezető: Pankucsi Márta

https://www.youtube.com/watch?v=I_k6kKSBiRA


 

Ma lenne 90 éves Hankiss Elemér. 9 éve ezen a napon itt volt Sajóvámoson. Amikor egyeztettük az időpontot, nem tudtam, hogy május 4-én született és így a születésnapját tölti velünk. A „Közéleti egyetem civileknek” sorozatba hívta meg előadást tartani. Jóval több lett belőle. Ekkor, itt hirdette meg az „Újreformkor mozgalom” elindítását.

Milyen egyszerű, milyen szép. A 19. század elején a feudalizmus felszámolása, a polgárosodás kiteljesítése érdekében hirdették meg azt a mozgalmat, melyből a reformkor született. Ha az államszocializmus újfeudalizmus volt, mely lehetetlenítette a polgárosodást, akkor nekünk: a szocializmus máig élő maradványainak felszámolása érdekében, a polgárosodásért, az „újreformkort” kell megvalósítanunk. Ezt szolgálta a mozgalom.

Az államszocializmus legsúlyosabb, máig velünk élő öröksége, az a mentalitás, mely annak idején nagyon is valós okokból rögzült belénk. Ennek az emberi viszonyainkat azóta is befolyásoló rossz beállítódásnak az a lényege, hogy ha bármi gondunk, problémánk van, azonnal támogatót keresünk, aki felülről patronál, gondoskodik rólunk. A helyett tesszük ezt, hogy bíznánk önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk megoldani a gondjainkat, problémáinkat. A helyett viselkedünk így, hogy a hasonló helyzetű társainkkal fognánk össze és közösen oldanánk meg a problémát, érnénk el a kitűzött célt.

A feudális és az újfeudális rendszerek lényege éppen a vertikális személyi függőség rendszerének kialakítása és fenntartása. A közösségeitől megfosztott, magára maradt egyén kénytelen elköteleződni a felette állóknak, akik majd kivételes eljárással, az egy sorban álló társak jogosulatlan kielőzésével, protekcióval, lobbizással, a kiskapuk megkeresésével biztosítják a túlélést, a fennmaradást, az előbbre jutást. Mindezért feltétlen hűséget várnak el cserébe. Hűbéri lánc. A feudalizmus idején a megélhetést biztosító föld adományozása, feudumba adása. Az államszocializmus idején a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen javak – pult alól banán, jogosulatlanul ingyen tanácsi lakás, soron kívül autókiutalás, becsempészett orkánkabát, majd számítógép, felvétel jobb iskolába, jobb munkahelyre -, szóval minden, ami a boldoguláshoz elengedhetetlen volt, csak „szocialista összeköttetéssel”, „megfelelő kapcsolatokkal” volt elérhető. Mindennek mai elnevezései: „csókosok”, „okosban intézés”. Összefoglaló néven korrupció. Hiszen a korrupció nem más, mint jogosulatlan előnyök nyújtása és igénybe vétele. Ez nálunk a társadalmat összetartó kohéziós erővé vált. Ahogy Hankiss Elemér írta 1979-ben írta a „Közösségek válsága és hiánya” című tanulmányában: alkutyák és főkutyák rendszere. Ez rögzült, ez él tovább. Azért olyan nehéz küzdeni a korrupció ellen ma is.

Éppen ez ellen a beállítódás ellen, és helyette a polgári mentalitás erősítéséről szólt az Újreformkor mozgalom. Önellátó, önmagukról gondoskodni képes közösségek. Farmergazdaságok és farmerpiacok. A helyben előállított termékek vásárlása, fogyasztása. A rászorulók segítésének, a szolidaritásnak olyan mechanizmusai, melyek nem megalázóak, amelyek polgárrá válásra ösztönöznek. Az összetartozás hálózatai: kaszinók, klubok, körök. Tevékenységcserék, fűnyírás és angollecke, idősgondozás, gyerekfelügyelet. Jóságtartalékok mozgósítása. Tehetségtérkép, vagyis megkeresése a helyi kulcsembereknek, akik képesek és készek gerjesztőivé válni közösségeikben az együttműködésnek. És az általam gondozott két terület: a Kincsestár, mely a helyi értékek, erőforrások feltárását, tudatosítását, mintaként állítását szolgálta. Mint a Bartók+ Operafesztivál meghonosítása Miskolcon, világcsodaként a „szürke acélvárosban”, a „lumpenvárosban”. Erről írt a honlapon Hegyi Árpád Jutocsa, az operafesztivál egyik alapítója. Merni nagyot álmodni, hinni az álmok megvalósíthatóságában, és cselekedni, cselekedni. A népviseleti hagyományok őrzése, újra élesztése, mely divatot teremthet, megélhetést biztosíthat. Erről írt Barna György, a Kárpát medencei népviseletek összegyűjtője, bemutatója, az ügy szerelmese. Ökofalvak, a természethez, az anyagi javakhoz és főként egymáshoz való új viszonyulás. Erről Havasi Virág írt. Falvak örökbefogadása. miként egykor a Miskolci Egyetem Sajópálfalát. Az örökbefogadás nem feltételez alá-felé rendeltséget. Egyenrangú felek kölcsönösen előnyös együttműködése. Azóta sokfelé, sok mindent fogadnak örökbe.

Hankiss Elemér élete és öröksége: elmélet és gyakorlat harmóniája. Diagnózisok és terápiák. A társadalom állapotának, bajainak feltárása, mely együtt jár a bajok orvoslásában való közreműködéssel. Nagyon sokat tanultam Hankiss Elemértől. Mintát adott és ad ma is. Így is lehet szociológusnak, értelmiséginek, embernek lenni. Szerintem éppen így érdemes.

Ma is Sajóvámoson vagyok. Emlékszem csodálkozására: milyen szép, milyen gazdag ez a falu.

Milyen jó, hogy itt volt velünk. Milyen jó, hogy itt van velünk.   


 

Keresztyén család

Ma egy hete életem egyik legfelemelőbb élményében volt részem. Mezőcsáton a református templomben, a a presbiteri konferencián előadást tartottam. Ezeket mondtam:

Sokan aggódnak az emberiség jövője miatt. Leggyakrabban a globális felmelegedést emlegetik. Tartanak a termőföldek elsivatagosodásától, az ivóvíz forrásainak kiapadásától. Sajnos reális veszélyek ezek.

Azonban én ezektől is súlyosabb veszélynek látom az emberi kapcsolataink elsivatagosodását, a szeretet forrásainak kiapadását. És ez nem távoli veszély. Már most szeretethiányos világban élünk, elidegenedett emberi kapcsolatok közepette. Bizalmatlanok vagyunk egymás iránt. Komoly történelmi okai vannak ennek. F. Fukuyama, a japán származású amerikai közgazdász az 1990-es években írta azt, hogy a volt szocialista országok legsúlyosabb és legnehezebben leküzdhető deficitje a bizalmi deficit. Igaza lett. A bizalmat, a szeretet nem lehet futószalagon gyártani, nem lehet bányákból kitermelni. A bizalom és a szeretet csak közösségekben jöhet létre. Az államszocialista rendszerek viszont felszámolták a közösségeket. A rendszerváltás óta lehetnek, lehetnének újra közösségeink. Ám ezek kialakulását nem lehetett politikai döntéssel, jogi szabályozással, gazdasági intézkedésekkel elérni. Lassú, nehéz folyamat. A világ mai állapota sem kedvez a közösségeknek, a bizalom erősödésének, a szeretetnek.

Nagyon sok a magányos ember. És nemcsak azok, akik egyedül élnek. Lehetünk úgyis magányosak, hogy körülöttünk nyüzsögnek az emberek, vannak családtagjaink.  De sokan fizikailag is egyedül vannak. Idős emberek, akik egy életet leéltek a párjukkal, aztán meghal egyikük és az özvegy egyedül marad, nagyon egyedül. Sok középkorú is magára marad. Akkor is, ha volt párja, ha vannak gyermekei.  A házasság megromolhat, elválnak, felnőnek a gyerekek, távol laknak, vagy éppen a közelben, csak nincs idő a találkozásra. A fiatalok körében terjed a szingliség divatja. Nem akarnak, nem mernek, nem tudnak tartós párkapcsolatot létesíteni. Másokat meg látszólag működő család vesz körül és mégis magányosak. H. Arendt, amerikai filozófus szerint az az ember magányos, aki úgy érzi, hogy helyettesíthető, pótolható, nincs igazán rá szükség. Az ilyen ember semmiben és senkiben nem bízik, még magában sem. Mindig, mindenben a legrosszabbra számít. A világhoz való jellemző viszonyulási módja a legyintgetés, a javaslatokra tett leggyakoribb válasza: „minek, úgyse sikerül”. Hány és hány ilyen ember él körülöttünk. Milyen nehéz velük, milyen nehéz nekik. Nem csoda, ha terjed a depresszió, a szorongás, a pánik betegség, a lelki bajok, melyek könnyen testivé válnak. A világon a legrettenetesebb, ha úgy érezzük: nincs kit szeretnünk és nem szeret bennünket sem senki.

Az emberi élet legfőbb parancsa: a szereteté. A bibliai történet szerint, amikor a farizeus megkérdezte Jézust, hogy az Istennek tulajdonított rengeteg parancs és tiltás közül mégis melyik a legfontosabb, akkor Jézus habozás nélkül válaszolta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Hogyan? Szeressük önmagunkat? A mai önző, egoista világban milyen könnyű félreérteni ezt. Az önszeretet parancsa értelmezhető akár úgyis, hogy önmagunkkal feltétel nélkül elégedettek lehetünk. Én másként értem ezt a parancsot. Szerintem ez az önépítés feladatát rója ránk. Azt, hogy tennünk kell, munkálkodnunk kell önmagunk szerethetővé válásáért. Az a dolgom, az a kötelességem, hogy olyan emberré váljak, aki Isten számára, a többi ember számára és önmagam számára szerethető. Olyanná válhatok, adott a lehetőség. Kaptunk talentumokat: tehetséget, képességeket, jó tulajdonságokat. Sáfárkodnunk kell velük. Nem szabad elrejteni, elásni, megfeledkezni róluk.   Isten saját képére teremtett bennünket. Jutott belénk is a Szentlélekből. A szerethetővé válás a bennünk rejlő legjobb énünk kiteljesítésével és megmutatásával érhető el. Szerethetőek vagyunk é szerethetünk. Nem egyedüllétre, nem társtalanságra születtünk. Isten már az első embernek: Ádámnak társat adott, megteremtette Évát. Társak lehettek, gyermekeik születhettek. Teremtett nekünk is társat. Megtalálhatjuk egymást. Társkeresés. Milyen sokan foglalkoznak vele. Emberek, akik maguknak, vagy éppen gyermekeiknek keresnek társat. Cégek interneten, meg amúgy. Mennyi szempontot mérlegelnek. A fiú legyen idősebb, magasabb. hasonló iskolázottság, hasonló anyagi helyzet, társadalmi státusz. Kereshetnénk inkább azt, akit nekünk teremtettek. Akiknek mi teremtődtünk. Milyen más lenne így. Igen a szerelmet keresni, igen: a szerelmünket keresni, és rátalálni. Vele együtt lenni. Üdvözítő érzés.

Mondják, hogy Isten a szerelem által enged legközelebb magához. A szerelem által von be a teremtés titkába. Új élet teremtődhet, születhet a szerelemből. Nemcsak a kisbaba, nemcsak az újszülött. Egyik ismerősöm ötéves kislánya mondta neki nemrégiben: Anya, ha én nem lennék, akkor te csak Kis Jutka lennél. Csak azért lettél Anya, mert én megszülettem. Igen, a gyermekünk születésével válunk, születünk anyává, apává, nagyszülővé, keresztszülővé. És akárhány gyermek születik, annyiszor teljesül be a csoda, a teremtés, az újjászületés. A szeretet csodája. A szeretet nem fogy el. A szeretet az a kivételes kincs, amiből minél többet adunk, annál több lesz nekünk is belőle.  Szeretni felebarátunkat. Szeretni Istent. Szeretni önmagunkat. Hol tanulható, hol sajátítható el? A legelemibb szeretet közösségünkben, a családunkban.

Szerelem. Felfigyelni a Másikra, kíváncsivá válni rá. Vágyakozni, hogy beengedjen a világába, megmutassa önmagát. Vágyódni, hogy beengedhessük saját világunkba. Úgy tekinteni rá, hogy Isten képmását lássam benne. A test mögött a lelket, a benne lakozó Szentlelket keresni. Meglátni benne a jót, felismerni talentumait. Ő meg engem ugyanígy. Szerelem az, amikor meglátjuk egymásban a megismételhetetlen, pótolhatatlan csodát. A Másik szemében olyannak látni magam, amilyenné válni szeretnék. Tudom, hogy még nem vagyok olyan jó, olyan okos, olyan bátor, olyan szép, de ő már olyannak lát. Ez arra késztet, biztat, bátorít, hogy váljak olyanná. Kölcsönös inspiráció. Megvalósítani a lehető legjobb önmagunk. Azzá válni, amire hivatottak vagyunk. Igen elhivatottak és felhatalmazottak vagyunk. Van feladatunk, dolgunk a világban. A szerelem, a szeretet ebben segít. Megtalálni és beteljesíteni. Igazi, szerethető önmagunkká válni. Szeretni a Másik Embert, a társunkat, a gyerekeinket, a szüleinket, a családtagjainkat.

Szeretni, azaz a jóra inspirálni. Megerősíteni. Társat, gyermeket, másokat. A szeretet elvárás, követelés. Megköveteli, hogy légy méltó. Légy méltó a szeretetemre, Isten szeretetére, és önmagadéra. Követelményeket állító, elvárásokat támasztó szeretet.

A jó szülő - E. Fromm amerikai szociálpszichológus szerint - úgy szereti a gyermekét, hogy nemcsak tejet ad neki, hanem mézet is. Tejet ad, vagyis táplálja, biztosítja számára az ételt, a fűtött lakást, tisztán tartja, beadatja a védőoltást, járatja óvodába, iskolába. Gondozza és gondoskodik róla. Elanyagiasodott korunkban sokaknak ennyi és csak ennyi a szeretet. Persze ez is. De még valami más. Méznek adása. A méz, annak megtanítása, hogy jó élni. Erre csak az tud megtanítani, aki szeret élni, akinek jó az élete. Nem attól leszünk jó szülők, jó házastársak, ha mártírrá válunk, ha feláldozzuk magunkat. Nem a sok pénz keresése, a nagy ház, a jó autó, a menő kütyük, a trendi ruhák fejezik ki a szeretetet. Nem elég a frissen főzött vacsora, a vasalt ruha, a patyolat tiszta lakás. A szeretet odafigyelés. A csoda keresése a másikban. Saját csoda voltunk kiteljesítése. Megerősítés, visszaigazolás. Jó élni! Jó Veled élni! A „jó együtt” boldogsága.

A társ, a gyermek, az unoka, minden családtag: ajándék, szeretet ajándék. Annak megtapasztalása, hogy szeretni jó, meg azé, hogy milyen jó, ha szeretnek. Egymás számára pótolhatatlanok, megismételhetetlenek, fontosak vagyunk.

A keresztyén ember, a keresztyén család ne arról legyen felismerhető, hogy vasár- és ünnepnapokon templomba megy. Ne arról, hogy komor arccal ájtatoskodik, vagy saját erkölcsi magaslatáról pálcát tör mások felett. A keresztyén család boldogságot, örömöt áraszt. Szeretet teljes. Cselekvő szeretettel fordul mások felé. Mintát ad, hogy így is lehet.

Mi a gyülekezeteinkben erősíthetjük egymást. Közel kerülhetünk egymáshoz. Nemcsak azt tudhatjuk, hogy a templomban egymás mellett, mögött vagy előtt ülünk. Megoszthatjuk egymással életünk gondjait és örömeit. Találkozhatnak a kisgyermeket nevelő családok azért, hogy cseréljenek babaholmikat és nevelési tapasztalatokat. A gyülekezeti játszóházban a nagypapák a megőrzött villanyvonatukkal egy másik gyülekezeti család unokájában kelthetnek olthatatlan érdeklődést a vonatok iránt. A nagymamák talán egy másik család unokájában találnak érdeklődőt az üvegfestés, vagy a paradicsomtermesztés, a szilvaaszalás, esetleg a keresztöltéses díszpárnák iránt. És hány nagymama vállalna szívesen párórára gyermekfelügyeletet, akinek saját unokái távol élnek. Vagy idős embereket látogatna, beszélgetne velük olyan, aki egyedül él és szívesen segítene. Ha többet tudnánk egymásról, ha jobban bíznánk egymásban, akkor többet segíthetnénk egymásnak. Egész annak megszervezéséig, hogy fűnyírásért angolt taníthatunk. És kirándulhatunk családostól együtt, mert így biztos akad, aki ismeri a gombákat, a másik a madarakról mesél, vagy többet tud tőlünk a gyógyfüvekről, népi hagyományokról. Milyen jó az, ha a gyülekezetbe járó fiatalok együtt néznek  és beszélnek meg filmeket, hallgatnak zenét, előadást, játszanak. Társas összejövetelek. Alkalmak, hogy szóba álljunk, véleményt cseréljünk, jobban megismerjük egymást. A bizalom erősítésének spontán lehetőségei. Szeretet minták. Egymás között és kifelé.

Szeretethiányos világban élünk. Sok a magányos ember. Lelki bajokkal küzdenek sokan, melyek megbetegítenek. Mindenki szeretetre vágyik. Ha nem kap, nem talál, könnyen pótlékhoz nyúl. Mennyi kínálkozó pótszer. Alkohol, drog, szenvedélybetegségek, devianciák. Meg kellene előzni. Meglehet. Szeretet által. Ez a legfőbb parancs. Forduljunk egymás felé. Vegyük észre, hogy összetartozunk. Ami megtörtént egyikünkkel, megeshet a másikkal is. Nemcsak nekünk ilyen nehéz. És lehet még nehezebb is. Nem vagyunk egyedül. Isten ígérete szerint velünk marad a világ végezetéig. Mi se fordítsuk el tekintetünket egymásról. Szükségünk van egymásra.

Soul Brother. Lelki testvérek vagyunk, lehetünk. Keresztyén család. szerelem, szeretet, gyermekvállalás. Még nem voltam 18 éves, mikor megismertem Furmann Imrét, azt a férfit, aki a férjem lett. Ő még nem volt 20 éves. Egyetemista korunkban összeházasodtunk. Egy Fiunk született: Dávid. 27 évesen meghalt. A férjemmel 35 éven át, a haláláig éltünk együtt. A Fiunk halála után két kötetben adtuk ki az összegyűjtött írásait. Az egyik kötet címe: Soul Brother. Ez volt Dávid internetes neve. Lélek Testvér. Lelki Testvérekre találhatunk, azzá válhatunk. Összekapcsolódhatunk. Körök és hálózatok. Biztató körök. Megértés körök. A szeretet körei. Családok. Emberek. Hogy ne legyünk magányosak. Isten gyermekei. Testvérek. Elhivatottak vagyunk. Van minta, van út. Választhatjuk Jézus útját, a szeretetét.


 

Horizont. Társ. Tánc. Kor. Művészet. Csupa jó szó. Tegnap Miskolcon megnyílt a nemzetközi Horizont Kortárstánc Fesztivál.

Horizont. A horizonton mindig különböző lehetőségek lebegnek. Választhatunk közülük. Sőt, választanunk kell.

Tegnap három táncprodukciót láttam és egy fotókiállítást.

A Miskolci Balett Julie Kisasszonyt mutatja be a fesztiválon, szombaton lesz a premier. Tegnap kettőtől nyílt próbát tartottak. A koreográfus-rendező Velekei László. Négykor Éder Vera fotókiállítását nyitották meg. Öttől a színház udvarán egy francia társulat két művésze: Francisca Alvarez és Fanny Gombert „Függőleges környezet” címmel játszott a térrel. Héttől For now, I am. A nagy-Britanniából érkezett kerekesszékes művész szólóelőadása.

Kitágult a horizont. A két francia nő több emelet magasságban a köteleken, a falon, olyanokat tett, amik teljességgel összeegyezhetetlenek a fizika törvényeivel. Repültek, szálltak, hintáztak, libegtek, nevettek, szerettek. Mélység és magasság. Süllyedés és emelkedés. Ültünk a színházudvar kövén, bámultunk felfelé és el kellett hinnünk a hihetetlent. Ezt is lehet. Így is lehet. Erre is képes az ember. Az előadás végén a mellettem ülő táncpedagógus megjegyezte, hogy vajon milyen lesz nekik ezután a földön. Igen, számomra sokkal természetesebb lett volna ezután a produkció után, ha mosolyogva, integetve felszállnak, elrepülnek. Mondhatom: felemelő volt.

Aztán meg este a 19 éve autóbalesetet szenvedett művész, akinek azóta bénák a lábai. A színpadon feküdt. Ő nem tudott felemelkedni, nemhogy sokemelet magasságba, de álló helyzetbe sem. És mégis. 45 perc gyönyörű mozgás. A kezek, karok, vállak, a felsőtest. Szuggesztív és nagyon őszinte. Megmutatta: az ember legyőzhetetlenségét. A test gyarlósága, tehetetlensége, szenvedése. És mégis. Mindennek ellenére. Horizont. Megadhatná magát, feladhatta volna. Egy balett táncos, aki béna. Micsoda képtelenség. És választhatta a megmaradást. A felmutatását a csodának. Mert ez is az. A francia nők és az angol férfi ugyanarról beszéltek nekem a testükkel, a mozdulataikkal: a tér, a világ, a körülmények nem lehetnek akadályai az önmagunkká válásunknak, annak, hogy megmutassuk önmagunk. Választás. Döntés. Hit és elhatározás. Meg persze erőfeszítés, munka. Katartikus hatás. Az ember szégyenkezik. Milyen pitiáner gondokkal küzd, mikkel gyötri magát. Milyen hamar meghátrál, feladja. Nem kellene. Mentőkörülmények hálója véd. De most nem bújhatsz ezek mögé. Most láttad, megmutatták. Szabadságra ítéltettél. Válassz!

Na és még Julie kisasszony is. Nem olvastam az alapművet. A rendező mesélt róla, szavakkal is. Társadalmi meghatározottságok, meg ilyenek. Szolga és úr relációja. Megváltozhatatlan viszonyok. Kitörési kísérlet a konvenciók világából. Tegnap még csak részleteket láttunk. Nekem azok nagyon világosan szóltak valamiről. Lehet, hogy csak nekem.

Férfi és nő. Lent és fent. Emelkedés és süllyedés. Honnan hová. Ki van lent, ki van fent. Vállalás. Egymás vállalása. Szerelem. Szolgasors, lefokozott élet. Királyi fensége az életnek. Az élet, mint biológiai lét. Anyagi javak megszerzése, fogyasztása. Élet, mint kiteljesítése a bennünk rejlő jónak.

Szerelem, szeretet, mint gondozás és gondoskodás, támasz a biológiai lét küzdelmeiben.

Szerelem, szeretet, mint biztatás legjobb önmagad kiteljesítésére, az igazi életre.

A Férfi: most éppen szolga. Az Egyik Nő: jó társ a szolgasorsban. Süt és főz, enni és inni ad, jó vele a szex. Kezében ott a mellény, hozza, rád adja, óv és véd. Minden erejével azon van, hogy az légy, aki vagy. Aki éppen most vagy. Hiszen az biztonságos. A mellény, melyet oly szeretettel ad rád: szolgaléted zubbonya, egyenruhája. Ő a támaszod. Megosztja veled terheid. Átvállal, cipel. Akár téged is.

Ám ott a Másik Nő. Konkrétan Julie kisasszony. Ő nem sürög-forog, nem pörög. Ő néz. Áthatóan, a szemedbe. Kíváncsi Rád. Lát. Látja benned azt, akivé válhatsz. Látja, hogy Király lehetsz. Ezt várja el, erre buzdít. Vállal.

A Férfi jól elvan a gondozó, gondoskodó Egyik Nő mellett.

A Másik Nőhöz való viszonya egészen más. Izgatja. Nem érti. Bele borzong. Ő egy másik világ. Vonzza és taszítja. Veszélyes. Ő, aki új értelmet adhat ennek az egésznek. Mindennek. Az Életnek. Vele másként lehetne élni. Úgy igazán. De ki tudja meddig? És, ha csak ámítás vagy tévedés? Nem jobb a biztos, a megszokott?

A Férfi Király akar lenni. Magasságba vágyik, teljes életre. Szereti Julie kisasszonyt. Érzi, hogy ez a szerelem. Őt választaná.

De megszólal a csengő. A „szolga csengő”, ahogy a rendező nevezi. Amitől mindenki haptákba vágja magát, visszasüllyed a szolgalétbe. Ez van. Ezt kell szeretni. vagy legalább elviselni. Ezzel kábítja magát minden szolga. Sok-sok Férfi és Nő.

A csengő nekem Pavlov kutyáját juttatja eszembe. A kondicionálást. Igen, erre nevelődünk, erre dresszíroznak minket. Ha szól a csengő: indulhat a nyáltermelés, nyáladzhatunk. Kapjuk mindjárt az ételt. Enni meg kell. Muszáj. Egy tál lencséért, egy pofa sörért elárult, feladott életek, szerelmek. Milyen szomorú. A horizonton sok minden lebeg. Választhatnánk mást is. Dönthetnénk másként is.

És szinte mindig marad a kisszerűség, a „nem is olyan rossz” választása. Elmulasztott szerelmek, eltékozolt életek. Julie kisasszony a szerelmet választotta. Bele halt.

A többiek meg tovább élnek. Esznek, isznak, ölelnek, alszanak. A mindenségről meg szó se essék.

Elmennek majd színházba, néha. Megnéznek a táncfesztiválon néhány előadást. Bele szédülnek: milyen magasságokba jutnak el mások, és milyen mélységekből emelkednek fel. Sóhajtanak, legyintenek. Mintha nem lenne ott az ő horizontjukon is mindez. Mintha nem ők választanák meg az életük. Katarzis: megdöbbenés és megtisztulás. Hátha mégis. Hátha éppen ez ad erőt vállalni jobbik önmagunk. Vállalni a küzdelmes, olykor gyötrelmes igazi életet. Ehhez kell az igaz szerelem. Az, aki erre inspirál.


Jótékony

 

Tegnap a Miskolci Református Polgárok Jótékonysági estjén voltam a Miskolci Népkerti Vígadóban. Elegáns terem, jólöltözött emberek. A miskolci református középiskolások művészeti csoportjainak műsora. Finom vacsora. kellemes zene. Én azt est elején a hagyományokról beszéltem.

„Körülted van a nagy világ, a nagy emberiség. Olyan könnyű és olyan általános dolog panaszkodni a világ romlása, az emberiség züllése és hanyatlása felett. Jézus megtanít arra a maga példájával, hogy a te hivatásod nem az, hogy kárhoztassad és megítéljed a világot, hanem, hogy ebben a világban az emberek közt a megtartó, újjászülő, életmentő isteni kegyelem bizonysága és eszköze légy.” Enyedi Andor református püspök szavai ezek, melyeket egyik prédikációjában mondott, csaknem száz évvel ezelőtt. Mégis, mintha személyesen nekünk mondaná.

Örülök, hogy rátaláltam. Azért is, mert a Szüleimet ő eskette, Édesanyám nála konfirmált.   

Meg azért, mert mi is gyakran panaszkodunk. Olykor kárhoztatjuk a világot, megítéljük az embereket. Pedig más a mi feladatunk.

Milyen szép és jó lenne az életünkkel bizonyságot tenni Isten kegyelméről, szeretetéről. Arról, hogy megtart, újjászül, megmenti életünket. Úgy élni, hogy mi is a megmaradást, az újjászületést, az élet megmentését szolgáljuk. És a megmaradás, a megújulás, az igazi élet lehetségességére legyen példa, bizonyíték az életünk.

De hogyan?

Először is pontosan kell tudnunk, hogy kik vagyunk, hová tartozunk. Akik összegyűltünk, nekünk a családunkhoz és a nemzetünkhöz tartozás mellett fontos kötődésünk a reformátusságunk, a polgár voltunk és a miskolciságunk.

De mit jelent itt és most miskolci református polgárként élni? Lehet ez kérdés? Sajnos igen. Hiszen a huszadik században évtizedeken át olyan rendszer volt hatalmon, amely megpróbálta felszámolni közösségeinket. Tiltotta, vagy legalábbis negatívan értékelte a vallásosságot, a polgárságot, és sajnos Miskolcot is olyan várossá tették, melyre nehéz volt büszkének lenni. Szürke acélváros, vagy ahogy egyik kollégám mondta a nyolcvanas években egy településszociológiai konferencián: Miskolc lumpenváros. A rendszerváltás tette lehetővé a változást. Ám a közösségek nehezen élednek újjá, a magányossá és bizalmatlanná tett emberek nem könnyen találnak egymásra, lassan terjed a református polgárokhoz méltó életvitel.

De nem nekünk kell kitalálnunk, van mintánk. A huszadik század első felében nagyon élénk és pezsgő közösségi életet éltek Miskolcon a református polgárok, melynek elválaszthatatlan része volt a rászorulók segítése, a jótékonyság. Sokat tanulhatunk tőlük. Az idézett Enyedi püspök úr volt az elnöke az 1925-ben megalakult Kálvin Szövetségnek. A Szövetség egyik célja a társadalmi problémák enyhítése volt. A problémák szinte ugyanazok voltak akkor is, mint most. A segítségre szoruló főbb csoportok: a szegények, munkanélküliek, árvák, özvegyek, magányosan élő idősek, a nehéz sorsú gyermekek, a börtönben lévők és onnan szabadulók.

Ehhez igazodóan jött létre 12 bizottság. Pontosan tudták elődeink, hogy a segítés, a jótékonyság nagy körültekintést igényel, hiszen az öncélú „jókodás” többet árthat, mint amennyit használ. Ezért a várost 7 részre osztották, mindenütt választmányt alakítottak, és ezek a helyi központok, mintegy idegdúcként figyelték a körülöttük élő emberek helyzetét, gondjait és ahhoz igazodóan segítettek. A segítés sosem csak anyagi támogatást jelentett, hanem lelki gondozást és az emberi kapcsolatok, az összetartozás erősítését. Így a kórházi misszió nemcsak ajándékcsomagokat vitt a betegeknek, nemcsak az útiköltségét fizette ki a rászorulóknak, hanem pontosan beosztott rend szerint jártak mesét olvasni a beteg gyerekeknek. A tanuló-jóléti bizottság 90 gyermek ingyenes étkeztetését biztosította, és évi 4000 pengőt osztottak ki tanulmányi ösztöndíjként. Nyári táborokat és más foglalkozásokat szerveztek. A Nőegylet Bazár Bizottsága a tagok által készített kézimunkákat, dísztárgyakat árusította és a befolyt összegből a napközi otthonokat támogatták. 400 szegény családdal tartottak kapcsolatot úgy, hogy az messze túlmutatott az anyagi támogatáson.

A miskolci református polgárok saját pénzüket, saját idejüket és energiájukat fordították a közösségi tevékenységekre, a köz javára. Igazi polgárokként alakították saját életüket és a körülöttük lévő világot. Jó reformátusokként sáfárkodtak a rájuk bízott talentumokkal.

Társadalmi csoportokra, olykor foglalkozásokra lebontva zajlottak a vallásos alkalmak. De a református egyesületek, körök tevékenysége nemcsak vallási jellegű volt. Ahogy azt Zsedényi Béla, a Miskolci Jogakadémia tanára, az Ideiglenes Nemzetgyűlés későbbi elnöke fogalmazott: a legintenzívebb és kulturálisan is magas színvonalú nemzetépítő tevékenységet a vallási egyesületek végezték városunkban.

Rendszeresen tartottak előadásokat, melyeket közösen megbeszéltek. Szokásos volt a teaestélyek rendezése, Kálvin Uzsonnák tartása. Találkoztak az emberek jótékonysági esteken, bálokon. A különböző korú, helyzetű emberek rendszeres társas összejöveteli erősítették az összetartozást, és egyszerre jelentették a nemzet, a város építését és az önépítést. Mintát kaptak és adtak a felelősségteljes, elhivatott életre.

Jó lenne, ha mi is követnénk az ő példájukat és az oly gyakori panaszkodás, a világ kárhoztatása és mások megítélése helyett többet foglalkoznánk a megmaradás, az újjászületés, az igazi élet lehetőségének a megvalósításával. Milyen jó lenne, ha életünk önmagunk és a körülöttünk lévők számára  bizonyságtétellé válna és valóban a megmaradás, a megújulás, az emberhez méltó élet lehetőségét tanúsítanánk.

Vannak jóságtartalékaink, rendelkezünk talentumokkal. Képesek vagyunk a szeretet parancsát cselekvő módon kinyilvánítani. Összetartozunk. Éljünk olyan életet, amilyenre hívatottak és felhatalmazottak vagyunk. Figyeljünk egymásra, segítsük, inspiráljuk egymást!