PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

102210
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
68
57
306
1262
102210

Az Ön IP címe: 44.192.47.87
2022-06-25 20:42

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Feltámadás
Jézus meghalt. És mégis él. Ne a halottak között keressétek, hanem az élők között. Egymásban. Önmagunkban. Ő az Igazság, az Út és az Élet.
De mi az igazság? Milyen utat mutat nekünk? Hogyan lehet és kell élnünk, ahhoz, hogy örök életünk legyen?
Azon töprengek, mi lett volna, ha Jézus nem hisz abban, hogy Isten gyermeke? Ha nem biztos abban, hogy küldetése, dolga van a világban? Ha elbizonytalanodik hivatottságában és felhatalmazottságában? Mi van akkor, ha nem hisz a csodában és abban, hogy képes csodát tenni? Ha hagyja magát lebeszélni céljai megvalósításáról? Ha 12 évesen haza megy, mikor a szülei utána mennek? Ha meggyőzik a tanítók, a papok és a farizeusok arról, hogy nincs igaza? Ha a bénák, a vakok és a süketek szavára hallgat, akik szerint ők gyógyíthatatlanok, mindenre képtelenek, ezért beáll gondozni őket és azzal tölti életét, hogy próbál gondoskodni róluk? Ha az emberek értetlenségén, gonoszságán elkeseredve úgy dönt, hogy „ezeket” nem érdemes megváltani, értük nem adja az életét? Ha a tanítványoknak nemhogy a lábát nem mossa meg, de elűzi, elátkozza őket, amiért egyikük elárulja, másikuk megtagadja őt, és nem állnak mellette a végsőkig? Vagy úrrá lesz rajta a félelem, elveszíti józanságát, megretten, hogy nem lesz ereje elviselni azt, ami ráméretett?
Milyen jó, hogy az ő története megmutatja a hit erejét, és azt, hogy bármilyen körülmények között érdemes választott elveink, céljaink szerint élni. Cselekedni a jót, hirdetni az igazságot. Még, ha bele halunk is. Mert úgyis meghalunk. Ez nem kérdéses. A kérdés az életünk. Az, hogy hogyan élünk? Milyen életet választunk? Kit követünk?
Én hiszek a csodákban. Hiszem, hogy minden ember egy megismételhetetlen, pótolhatatlan csoda. A csoda: valami nem várt, előre nem látható esemény bekövetkezése. A természettudományok szerint ilyen csoda a Föld keletkezése, az élet megjelenése és az ember léte. Beteljesíthetjük a csodát mi is: élhetünk emberhez méltó életet, itt a Földön. Lehet örök életünk. Feltámadhatunk!

 

Virágvasárnap
Kinyíltak virágaink. Illatuktól bódult méhek keringenek. A Nap úgy nevet Rád, hogy elfelejted: sugárzása halálos lehet. Madarak zengik a megújulást. Ezentúl csak jobb és szebb lehet. Gyorsabban dobog a szíved. Mély lélegzetet veszel. Csodálatosnak érzed magad. Isten gyermekének. Aki gyógyít, tanít, teszi a dolgát, amire hivatott. Keresed, megtalálod és kimondod az igazságot. Utat mutatsz. Mintát adsz arra, hogy másként is lehet élni. Nemcsak az anyagiak, nemcsak a biológiai létezés. Üdvözülés, boldogság, már itt a Földön. Együtt levés Istennel, a szerelmeddel, azokkal, akiket szeretsz. Sokakkal találkozni, szóba állni. Vitába szállni a hatalmasokkal, megvédeni a parázna asszonyt, szót érteni olyanokkal, akikkel szóba sem állhatnál. Látóvá tenni a vakokat, mozgásra bírni a bénultakat, jóllakatni az éhezőket, lecsendesíteni a tengert. Életet lehelni azokba, akik már nem is élnek. Számtalan helyre elmenni, számos házba betérni. Együtt enni és inni, megérinteni egymást. Élni úgy, ahogy jó élni. Alakítani a világot, és benne az életünk.
Tanítványai lesznek. Sokan követik. Mennyi lájk, taps, ölelés, piros szívek. Szamárcsikó hátán érkezik Jeruzsálembe. Virágokat hintenek lábai elé. Hozsannázzák. Olyannak láthatja magát a szemeikben, amilyenné válni akart, amiért jött.
Néhány nap múlva meg keresztre feszítik. Töviskoszorú, keserű pohár. Elhagyják, elfordulnak tőle. Azt mondják „hagyj békén”, „Isten tekintete vigyázzon rád”. Magára marad. Kedvenc tanítványa háromszor tagadja meg. A másik 30 ezüstért árulja el. Júdás nem tudja még, hogy gazdagság és örömök helyett egészen más vár rá. A virágvasárnap még hozsannázók a rablógyilkos szabadon bocsájtását választják Jétusé helyett.
Vajon miért? Ki hát az ember? Milyenek vagyunk együtt, és külön-külön? Szeretetlenségben élők. Aki nem szeret, és akit nem szeretnek: boldogtalan. Elirigyli mások boldogságát. Azzal áltatja magát, hogy az élet annyi, és csak annyi, amennyit ő megél. Látni se bírja, hogy másként is lehet. Nem kellenek a megváltók. Pusztuljanak. Űzzük el őket.
Mit lehet tenni? Van-e, lehet-e megváltás a szeretetlenség bűnéből? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Szeretjük mi önmagunkat? Egyáltalán, önmagunk vagyunk? Választottuk-e már valamilyennek önmagunkat? Teszünk-e azért, hogy olyanok legyünk? Azokkal vagyunk-e együtt, akiknek a szeme a lehető legjobb önmagunk megteremtésére inspirál? Követelményeket állítani, elvárni, cselekedni, megvalósítani! Így szeretni önmagunkat, és a Másikat. Soksávos sztrádákon száguldozás helyett a magunk útját járni. Amit megmutatott. Cipelni saját keresztünket. Olykor megfeszíttetni. Aztán újra kezdeni. Csak így lehet feltámadás, így lehet Új Élet. Magányba zárt, légkondicionált világunkban, ahol szeretetük legfőbb tárgyaiul sokan macskákat, kutyákat választanak, talán rossz hírek mindezek. Pedig ez az igazi Örömhír! Hamarosan Húsvét. Virágvasárnap és Nagypéntek után jön a Feltámadás. Megváltódunk. Megbocsáttatnak bűneink. Szerethetünk! Szerethetővé tehetjük önmagunkat. Virágvasárnap van. Készülődhetünk!
 
Tetszik
 
 
 
Hozzászólás
 
 
Megosztás

 

Újra kezdés, újra értelmezés

Március van! Új tavasz. Újra kezdés ideje. Újra értelmezhető a világ. Az eddigi értelmezések elkoptak, hasznavehetetlenné váltak. Az „új” persze gyakran éppen a „régi”. Hogy is volt régen?

1848-ban a szabadság és a nemzeti függetlenség ügye szétválaszthatatlanul összetartozott. Miként többször is történelmünk során. Szabadságot akartak, azaz szabadelvűek voltak, szó szerinti értelmezés szerint: liberálisok. És a nemzeti oldalhoz tartoztak: fontos volt számukra a nemzethez tartozás, magyarként akartak európaiak lenni.

Nemzeti elköteleződésű liberalizmus. Nemzeti liberálisok. A férjem: Furmann Imre, nemzeti liberálisnak vallotta önmagát. Egyaránt fontos volt számára egyéni és közösségi szabadságunk. A szovjet megszálló csapatok kivonulása, a szovjet birodalmi függőségtől való megszabadulásunk, és az emberi együttélés rendjének a szabadság elvén alapuló átalakítása. A magyar Demokrata Fórumon belül a nemzeti liberális irányzathoz tartozott. Alapítója, vezetője volt a Nemzeti Liberális Alapítványnak.

Imre 11 éve meghalt. Dávid, a Fiunk már 16 éve. Dávid 2004-ben politológia szakos szakdolgozatát arról írta, hogy a „bal-és jobboldaliság” kifejezések alkalmatlanok a valóságos politikai mező leírására, mert kiüresedtek, tartalmatlanná váltak ezek a szavak.

Mióta az önmagát korábban egyértelműen a jobboldalra helyező Jobbik szövetségre lépett a magukat baloldalinak nevező politikai erőkkel, és azok befogadták a korábban legádázabb ellenségüknek, szélsőségesen jobboldalinak titulált pártot, azóta végképp értelmetlen „baloldalról” és „jobboldalról” beszélni. Szükségképp maradt „a nemzeti” oldal és a hatalom megszerzésére összefogó ellenzék.

Milyen kár, hogy az ellenzék számára szitokszóvá vált „a nemzeti elkötelezettség”. Mennyire fontos és időszerű lenne újra értelmezni, eredeti tartalmuk szerint végig gondolni ezeket a szavakat. Lehántani róluk a menet közben rájuk rakódott, egyáltalán nem szükségszerűen hozzájuk tartozó dolgokat. Tudatosítani, hogy a nemzeti elköteleződés nem tévesztendő össze saját nemzetünknek a más nemzetek felé helyezésével. Sőt, szerintem más emberek nemzeti elkötelezettségét, nemzettudatát csak az értheti meg, aki elkötelezett saját nemzete iránt, aki rendelkezik nemzettudattal.

És a liberalizmusról, a szabadelvűségről fontos tudni, hogy az nem jelenti a személyes szabadság korlátlanságát, sosem jelentheti mások szabadságának semmibe vételét. A „szabadság” legalább annyira közösségi, amennyire individuális. Számomra teljesen hiteltelen, amikor olyanok beszélnek toleranciáról, empátiáról, a másság elfogadásáról, akik nem vállalják saját identitásukat, saját kötődéseiket, és nem állnak ki azért. Hogy tisztelhetnék mások identitását, kötődését, másságát, azok, akik a sajátjukat nem becsülik, nem tartják tiszteletben. Szerintem a másik vallását, nemzeti hovatartozását, kultúráját, elhivatottságát, politikai meggyőződését csak az tudja tiszteletben tartani, aki hisz valamiben, aki valamely nemzetiséghez tartozónak vallja magát, aki ápolja kultúráját, aki szakmája iránt elhivatott, akinek a politika nem megélhetési forrás és nem az önmutogatás terepe. Hiába szónokol párás szemekkel egymás megértéséről, magegyezési szándékról az, aki a sajátjától eltérő nézeteket habozás nélküli kirekesztené, betiltaná. Mondván, hogy nem PC. Azt meg, hogy mi a PC, azt ő dönti el.

Imre azért tudott jogvédőként hitelesen és sikeresen tevékenykedni, azért tudott szívvel-lélekkel kiállni azokért, akiket nemzeti hovatartozásuk miatt sérelem ért, mert fontos volt számára a saját nemzeti hovatartozása, a magyarsága. Így lett a Magyar Demokrata Fórum alapítóból, szervezőből, alelnökből az első hazai nemzeti és etnikai kisebbségi jogvédő irodának (a NEKI-nek) a megszervezője és vezetője.

A nemzeti liberalizmus gyakorlati megvalósulásáért való cselekvés. Egy életen át. Következetesen.

Nemzeti és liberális. Két ellentétes, egymást kizáró politikai pólus? Vagy összeegyeztethetőek? Valójában mit jelentenek?

Március. Tavasz. Újra kezdés. Újra értelmezés. Újra értelmezhetjük a világot. Újra értelmezhetnénk a naponta használt kifejezéseket.

Dávid az egyik írásában, még az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk előtt, azt prognosztizálta, hogy a politikai konfliktusok két alapvető dimenziója mellett egy harmadik dimenzió kerül majd előtérbe. Hagyományosan az érdekek különbözősége, valamint az értékek különbözősége vezet politikai konfliktushoz. Dávid jóslata szerint a nyelvi jellegű, azaz a kifejezések eltérő értelmezéséből fakadó konfliktusok ugyanilyen fontossá válnak, mint az előbbiek. Igaza lett. Nemzet, szabadság, jogállamiság, szuverenitás, migráció, biztonság … Sorolhatnánk vég nélkül. Sajnos nemcsak az EU bürokraták és Közép-Európa kormányai értelmeznek sok mindent eltérően. Itthon is működik a konfliktusgerjesztés gépezete, nemcsak az érdekek és értékek szintjén, hanem a nyelvi értelmezés dimenziójában is. Dávidnak a 2006-ban a CEU történelem mester szakán megvédett, angol nyelvű szakdolgozata arról szólt, hogy Közép Európa országainak összefogása az EU-n belül fontosabb lesz, mint korábban bármikor. Érdekeik érvényesítése, értékeik megőrzése csak úgy érhető el, ha a megnevezés hatalmáért dúló harcban nem maradunk alul.

Szabadság! Nemzeti függetlenség! Így járvány idején. Egy évvel a választások előtt. Kirajzolódó választási programok. A nemzeti oldal célja: a nemzeti függetlenség megőrzése az EU-ban is, azért, hogy az EU az európai nemzetek szervezete maradjon. Az ellenzék célja: Európai Egyesült Államok, önálló nemzetek helyett nemzetköziség.

A szabadság lényegének mibenlétéről is eltérőek az álláspontok. A szabadság lényege az egyén önérvényesítésének, önmeghatározásának joga? A kisebbségek védelme? Mindenki úgy él, ahogy kedve tarja?

Avagy: a szabadság közös cselekvés a közösen választott és vállalt alapelvekért. Bátorság és tökéletességre törekvés.

Választhatunk. Jó pontosan tudnunk, hogy mik az alternatívák, milyen jövő vár ránk az egyik, és milyen a másik fél győzelme esetén. Fontos világos választ kapnunk kérdéseinkre. Már, ha vannak ilyen irányú kérdéseink. Innen folytatom. Innen kellene elkezdeni...

 

Jelentős könyvek, jelentős emberek

Jó játék a facebookon. Bekapcsol, közelebb hoz. Elgondolkodtat, választásra késztet, cselekedtet. Melyik az a 10 könyv, amelyik nagy hatással volt rám, és ki az a 10 ember akire kíváncsi vagyok, hogy mely könyvek hatottak rá? Töprengtem, döntöttem, lefotóztam, felraktam, megosztottam. Aztán figyeltem: elfogadják-e kihívásomat? Milyen könyveket posztolnak? Kiket vonnak be? És ők miket, kiket választanak? Megtisztelő, hogy Ringer Árpád régész professzor kihívott, bevont. Az, hogy én kiket vonhattam be, azt behatárolta, hogy kik vannak fenn, kik az ismerőseim a facebookon. Meg persze egyebek...

Rég úgy gondolom, hogy a másik ember megismeréséhez, megértéséhez fontos ismernünk kedvenc regényeit, filmjeit. Ha olyanokkal találkozom, akik nagyon eltérően gondolkodnak, viselkednek, élnek, mint én, akkor azon töprengek: vajon miket olvashattak fiatal korukban, milyen könyvek, filmek hathattak rájuk úgy, hogy ilyennek lettek.

De azért 10 könyv, az sok. Meg persze kevés. Melyik kerüljön be, melyik maradjon ki. Utólag szánom és bánom, hogy kimaradt Sarkadi. Pedig mennyire szeretem, milyen erősen hatottak rám írásai. Elveszett Paradicsom, A gyáva, Oszlopos Simeon. Jó, hogy az általam kihívottak meghívtak olyanokat, akikre én is gondoltam, akikre kíváncsi vagyok. Jó, hogy ismerőseim által felkerültek számomra is fontos könyvek, amik az én listámból kimaradtak.

Az általam választott könyvek ezek lettek:

A Fiunk, Furmann Dávid két könyve, a Soul Brother és a Köztes Európa.

A Férjemnek, Furmann Imrének az első önálló kötete: a Lendületlenül, és az utolsó: a Mindenek ideje.

Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűsége. Már a címe is sokat mond. Manapság, mikor mindenki könnyebb életre vágyik, kimondani, hogy a lét könnyűsége az elviselhetetlen. Az, amikor nincs semminek tétje. Amikor nincs súlya sem a szavaknak, sem a tetteknek, sem az életnek. A szabadság: nehéz. Ettől jó.

Konrád György: Látogató. Látogatás a mélybe. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség világába. Szembesülés saját kiszolgáltatottságunkkal, tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elfogadjuk, beletörődjünk. Nem azért, hogy „kifeküdjünk az önsajnálat jól megérdemelt priccsére”. Hanem, hogy változtassuk meg. Ne hagyjuk, hogy így legyen.

Kertész Ákos: Makra. Megtanított arra, hogy az idő irreverzibilis. Amit elmulasztunk, az nem pótolható. Most kell vállalni, megtenni, vagy soha. És hogy „a Sztanek nem Vali”. Ha gyávák vagyunk a szerelmünkkel élni, akkor a pótlékokból hamar elegünk lesz. De már késő. Makra mikor rájön, megöli magát. A szerelem könyörtelen elvárásokat támaszt. Nincs megalkuvás. Engem szeress! Légy önmagad! Ha nem, hát nem. Ennyi. Ja, hogy látszólag mindig „a Magdusok” győznek? A gyengék, az ostobák, a törleszkedők? Ugyan. Kit érdekel?

Albee: Nem félünk a farkastól. Két egymást igazán szerető ember. Van közös álom, nagy titok. Hogy bántják egymást? Marakodnak? Csalnak és megcsalatnak? Ugyan. Egyetlen embert szeretnek igazán: egymást. Ezért követelnek sokat. Ezért akarnak mindent a másiktól. Ezért kegyetlenek egymással. Annyira, amennyire önmagukkal. A szerelem fényében a másik tökéletes. Válj azzá. Ha mégsem, azt nem bocsájthatom meg neked. Sem magamnak. Azért nem, mert szeretlek. Mert nagyra tartalak. Mert Tőled követelhetek. Ahogy magamtól. Te és én: közös világ. A Világ. Mindenki más kívülálló. Nincs közük hozzánk.

Németh László: Szörnyeteg. Örökké tart a per, kinek van igaza. Nekem, aki mindig, mindenben a tökéletest keresem, arra törekszem, mindent komolyan veszek? Vagy nekik, akik mindig, mindenben megalkusznak, akik szerint szörnyeteg vagyok? Vannak emberek, akik első hosszúnadrágjukkal magukra öltik az életre, a világra vonatkozó értékítéleteiket, és egész életük során egyetlen percig sem gondolkodnak el azok helyességén. Mi helyes, és mi helytelen? Mi a jó és mi a rossz? Fontos lenne gondolkodni ezen, megbeszélni ezt, megállapodni valamiben, és következetesen betartani, számon kérni. Szörnyű? Én nem hiszem.

Kerouac: Úton. A lázadás könyve. A szembe fordulásé, az elindulásé. Szeretek úton lenni. Kimozdulni, elrugaszkodni, neki vágni. Talán olykor megemelkedni. Kilépni abból, ami van. Mert ami van, az nem szükségszerű. Más is lehet. Én változtathatok. Én választhatok. Tovább léphetek. Megújulhatok, és visszatérhetek. Akár régiesülhetek. Szabadságomban áll. Bátorság. A veszély vállalása. Hogy ne legyen unalmas. Csak unalmas ne legyen. A lehető legtöbbet megélni!

Akiket meghívtam: Bujdos Attila, Kossuth Borbála, Ács Mária, Szendi Attila, Lehoczky Ágnes, Hajdu Paula, Czifra János, Zimonyi Zoltán. Lőrincz Jenő, Csáki Kata.

Köszönöm azoknak, akik elfogadták, és megértem azokat, akik nem. Ha van kedvetek játszatok Ti is. Vagy ez nem is játék talán...

 

Február 25-én volt a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Emlékeztünk. Az emlékezésen kívül tehetünk-e mást? Lehet-e, kell-e tennünk valamit? Azt hiszem: igen.

A kommunista diktatúrák áldozatai. Kik is ők? Áldozatok a halottak. Akiket ártatlanul végeztek ki, akiket halálra kínoztak, akik a sortüzek áldozatai lettek. Áldozatok a megnyomorítottak és megbecstelenítettek. Akiknek leverték a veséjét, kirúgták a fogát, akiket megerőszakoltak. Áldozatok, akiktől elvettek valami számukra fontosat. A szabadságukat, a vagyonukat, a földjüket, a boltjukat, a műhelyüket, a házukat, a lakóhelyüket. Akiket kitelepítettek, akiket táborokba, börtönökbe zártak.

És még? H. Arendt szerint a kommunista diktatúrák, vagy más néven az államszocialista rendszerek, éppen úgy totalitárius rendszerek, mint a fasiszta diktatúrák, vagy más néven a nemzetiszocialista rendszerek. A totalitárius rendszerek lényege pedig nem az erőszakeszközök gyakori működtetése, nem a munka- és haláltáborok. Nem a Gulág, és nem Auswitz.

A lényeg: az emberek magányossá tétele. Ahhoz, hogy totális uralmat lehessen gyakorolni az emberek felett, előbb meg kell fosztani őket a számukra fontos emberi kapcsolataiktól, a közösségeiktől. A magány nem azonos az egyedülléttel. Tömegben lehetünk a legmagányosabb. A kommunista diktatúrák felszámolták a hagyományos közösségeket. Általánossá tették a tömeglétet, a tömegrendezvényeket, a nagygyűléseket, mindent, ami tömeges. A magányossá tett ember úgy érzi, úgy tapasztalja, hogy nem számít, senkinek nem fontos igazán. Helyettesíthető, pótolható. A magányos ember mindig, mindenben a legrosszabbra számít. Semmiben, senkiben nem bízik, még önmagában sem. Az ilyen emberrel aztán bármit meg lehet tenni, sőt, szinte bármit meg lehet tetetni is. Meghajlított gerinc, leszegett fej. Félelem, szorongás. Állandó fenyegetettség, bizonytalanság. A saját maguk, és szeretteik élettől, létbiztonságtól való megfosztásának állandóan a fejük felett lebegtetett veszélye megfosztja őket emberi tartásuktól, és ezzel együtt önbecsülésüktől. Szomszédok, munkatársak, rokonok figyelik meg, súgják be, jelentgetik fel egymást. Általánossá válik a bizalmatlanság. A kommunista diktatúrák legfelső vezetői sem érzik magukat biztonságban. Mindenki retteg, nem tudják, mikor jön értük a lesötétített autó.

Ez az általános megfélemlítettség szinte mindenkit áldozattá tett, a kommunista diktatúrák áldozatává. Méghozzá hosszú távon. A magányosságot, az általános bizalmatlanságot, az önmagunkba vetett hit elvesztését, a korrupció társadalmi összetartó erővé válását: nagyon nehéz felszámolni. Ahogy Fukuyama jövendölte: a volt szocialista országok legsúlyosabb és legnehezebben leküzdhető deficitje a bizalmi deficit lesz. Ez különösen súlyos gond egy olyan korszakban, amikor még a gazdasági sikerek is döntően azon múlnak, hogy van-e elegendő bizalom.

Immár három évtizede megbuktak a kommunista diktatúrák. Szinte minden megváltozott. Ám a bizalom még nem erősödött meg eléggé. Még sok a magányos ember. Szabadságunknak a legfőbb akadálya, hogy nehezen merészkedünk ki magánszféránkból, nem fordulunk bizalommal lehetséges társaink felé, nem állunk szóba egymással, nem törekszünk eléggé egymás megértésére és a megegyezésre.

Mindazok, akik éltünk az államszocialista rendszerben, ha másban nem is, de ebben az értelemben áldozatokká váltunk. Automatikusan visszük tovább és adjuk át az ott elsajátított viselkedési mintát.

Mit tehetnénk? Mit lehet, mit kell tennünk? Csak mi, és csak együtt változtathatjuk meg életünket. Együtt válhatunk áldozatokból szabad polgárokká. A bizalom csak a közösségekben alakulhat ki, erősödhet meg. Mi kell ehhez a „csodához”, vagyis a megújuláshoz, az újrakezdéshez?

Közös tereken találkozás! Bátorság! Tökéletességre törekvés! Szabad tettek!

 

Szabadságom ünnepe: március 5. A férjemnek, Furmann Imrének köszönhetem. Mindketten az államszocializmusban születtünk, abban nőttünk fel, ott éltünk felnőttként, akkor született Dávid, a fiunk.

Falak vettek körül. Némelyek szerint biztonságot adók, védelmezők. Számunkra behatárolók, korlátozók, szabadságunkat akadályozók. Minden mozdulás, ami eltért a megszokottól, az engedélyezettől, felhívta őrzőink figyelmét, gyanúba kevert. Megfigyeltek bennünket is. Felbontották leveleinket, lehallgatták telefonunkat, a lakásunkban lehallgató készüléket rejtettek el. Magukat barátnak álcázó besúgók jelentettek rólunk. Kartotékokban rögzítették életünket. III/3-as ügyiratok, melyek utóbb kikérhetőek lettek. Olvashattuk. Már ami megmaradt, ami előkerült. És a hangfelvételek? A többi jelentés? Vajon kik őrzik, kik kezébe került? Lehallgatók, aki hallották telefonbeszélgetéseimet a gyakran beteg Édesanyámmal, barátnőimmel folytatott csevegéseimet ruhákról, fiúkról, meg a fontos dolgok megbeszélését barátaimmal. Lehallgatók, akik hallották, hogy mit mondunk egymásnak férjemmel, ha kettesben vagyunk. Totális megfigyeltség, kiszolgáltatottság, totalitárius rendszer.

Mindezt a figyelmet, ezt az emberi méltóságunkat mélyen sértő bánásmódot mivel váltottuk ki? Imre verset írt a „fegyencformára” nyírt fákról, amik csak lefelé nőhetnek, meg arról, hogy amíg ugrásra készülődtünk leengedték a vizet a medencéből. Részt vett egy beszélgetésen, melynek a témája „Szegénység Magyarországon” volt, és amelyet már előzetesen be akart tiltani a rendőrség, mondván „Magyarországon nincs szegénység” (amúgy 1986-ot írtunk). Amatőr irodalmi csoportok találkozóját szerette volna Miskolcon megszervezni, meg ilyenek. Ja, és munkahelyén azt mondta, mikor javasolták, hogy lépjen be „a pártba”, hogy majd ha több párt lesz, akkor az egyikbe belép. Én meg kutatni akartam a pártbizottsági dolgozók életútját, a bekerülés előttit és a kikerülés utánit is. Pályázaton kaptam megbízást erre. Amikor bementem a miskolci pártházba tájékozódni az adatokról, másnap reggel 6-kor telefonáltak a főnökömnek, nehogy betegyem oda újra a lábam, leállították a kutatást. Egyetemistáknak szerveztem „Praxis és teória” címmel egy kört, melynek plakátjait leszedték, főnököm útján tiltották be ezt is. Már megfigyelés alatt álltunk, amikor Imre úgy döntött, hogy elmegy Lakitelekre az MDF alakuló ülésére, és alapítótagja, szervezője lesz.

Mit akartunk? Több levegőt, nagyobb mozgásteret. Olyan országot, ahol a teljesítmény számít és nem a kapcsolatok. Ahol nem állomásoznak szovjet csapatok.

Mit tehettünk? Teret teremtettünk a találkozáshoz, a lényeges kérdésekről történő beszélgetésekhez. Paradox módon az 55 négyzetméteres, két szobás, avasi lakótelepi lakásunk közösségi térré lett. Mert kell egy hely. Közterek hiányában a magánterek válhatnak azzá. Valóságos közélet, azaz közösségi élet hiányában a magánéletünkből alakítottunk társainkkal közös életet. Sokan fordultak meg akkoriban nálunk. Nem volt még divatban a hálózatszervezés, de valójában azt tettük. Kisebb körökben jöttek ismerőseink, akik hozták ismerőseiket. Majd a körök összekapcsolódtak. Megfogalmazódtak alapelveink, választott és vállalt értékeink. Nem konkrét célok, nem érdekartikuláció, nem karrierépítés. Elköteleződés egy vágyott jövő és az erre velünk együtt vágyó emberek iránt. Nem tudtuk, hogy eljött-e a cselekvés ideje. De mély lélegzetet véve úgy éreztük: tennünk kell valamit. Összeszedtük bátorságunkat. Kellett az is, mert működött a félelemkeltő gépezet, ijesztgettek, rémítgettek bennünket és társainkat. Letartóztatás, munkahelyről kirúgás, és így tovább. Sokan visszaléptek, az utolsó napokban mondták le. Kiderült, hogy 1988. március 5-én az országban tervezett 20 hely közül csak Kiskunmajsán Kozma Hubáéknál, meg Miskolcon nálunk, az Oszip István utca 1. szám, I. emelet 3. alatt tartottuk meg a találkozót, az MDF első helyi fórumait, ahol megalakult a miskolci szervezet. Hisztérikus hangulat uralkodott körülöttünk. Nagyon kellett hinnie Imrének abban, amivel kezdte a találkozót: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni. Előadások, hozzászólások. Együtt levés, együtt tevés. Törekedtünk a lehető legjobbnak lenni. Én a vidék hátrányait soroltam, a társadalmi egyenlőtlenségek térbeli leképeződését. Adatokkal és példákkal. A főelőadó Lengyel László volt, ő a gazdaságról, a vállalkozások helyzetéről beszélt. Rendőrök igazították útba, tőlük kért segítséget, mert nem találta a megadott címet és sok volt a rendőrautó. Virtus és virtualitás? Talán. Alapelvek és cselekvés a megvalósulásukért? Igen. Az új kezdetért? Biztosan.

Esteledett, mire elmentek vendégeink. Ketten maradtunk. Dávidot előző nap kivittük Nyékládházára a Nagymamájáékhoz, mert ha esetleg mégis letartóztatnak, legalább ő ne legyen ott.

Ketten maradtunk. És nagyon jó volt. Megéreztem, hogy milyen a szabadság! Mint a szerelem. Csak ahhoz hasonlítható. Kifinomul a hallás, jobban lát a szem, minden illatos, minden tapintható közelségbe kerül. Érzékelhető az élet mámorító íze.

Szabadnak lenni jó. Megéri. Érdemes közös terekre menni, szóba állni, társakat találni. Törekedni a lehető legjobbá válásra. Bátornak lenni. Tenni azért, amire vágyunk. Közösen a közös jóért.