PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

070574
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
28
47
115
2652
70574

Az Ön IP címe: 3.230.1.126
2020-10-28 08:50

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

Milyen év volt 2019? Voltak fényes, boldogságos pillanatai. Jó, hogy van mire visszaemlékezni. Elindítottuk Sajóvámoson az ÉRTÜNK sorozatot. Töprengés, biztatás, bizakodás, hogy együtt értelmezve a világot: egyre többet értünk belőle, s egyre többekkel mondhatjuk egymásnak: értünk. És persze rádöbbenünk végre, hogy mi, együtt tehetjük a legtöbbet magunkért, ÉRTÜNK. Az első előadást Torma András, a Miskolci Egyetem rektora tartotta. A másodikat Besenyei Lajos, rektor emeritus. A harmadikat Piskóti István, a ME Marketing és Idegenforgalom Intézetének igazgatója. Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere köszöntötte az ebben az évben 800 éves Sajóvámoson az ÉRTÜNK estek résztvevőit. Minden alkalommal megcsodálhattunk egy-egy sajóvámosi értéket, kincset. Dalok, táncok, zene.

Folytatódott a Miskolci Egyetem Könyvtárában az eMElő Kör. Az Egyetem korábbi rektoraival beszélgettem: Czibere Tiborral, Farkas Ottóval, Kovács Ferenccel, Besenyei Lajossal, Patkó Gyulával. Legutóbb Horváth Zitával, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk az egyetemről, Miskolcról, az élet fontos kérdéseiről.

Eladtam az éven azt a pesti lakást, amit még Dávidnak vettünk. Megvettem Sajósenyén a Máriássy kúriát, pontosabban a ¾-ét. Megszépült a nyáron. Sokan jártak ott nálam. Szeretném, ha a magyar falu megújulásának házává válna, a megújulás központjává. Amit a Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központ működtet.

Végeztem egy kutatást arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe lehet a településük társadalmi problémáinak feltárásában, megoldásában.

Tartottam előadást Pesten és Tápiószentmártonon is.

Nagy öröm volt, hogy Nyékládházán én tarthattam október 23-án az ünnepi beszédet.

Jó volt sétálni a sajóvámosi dombokon és a budai várban. Jó volt Hóf Julinál Siófokon a nyáron. Beszélgetések Barátokkal - sokat jelentenek nekem.

Szeretek felébredni, szeretek beszélgetni az első kávé ivása közben. És még mindig szépek az olvadó vajdarabok a reggeli pirítós kenése közben.

És persze vannak fájó hiányok. Emberek, akik nincsenek velem. Tevékenységek, amik nagyon fontosak voltak. Hiányzó terek.

De vannak új emberek, új tevékenységek, új helyek. Nem pótszerül. Saját jogon, önmagukért, mert szeretem őket.


 

Közeledve az év végéhez, talán többet gondolunk az idő múlására. „Megint eltelt egy év” – mondogatjuk. „Vajon milyen lesz a következő?” – kérdezgetjük. Múlik az idő. Többnyire rohan. Néha meg szinte megáll. Általában kevésnek találjuk, de van, hogy siettetnénk. Gyakran csak úgy telik, múlik. Próbáljuk agyon ütni.

Az idő nagyon személyes. Kinek, kinek: egészen más. Személyes időnk születésünktől halálunkig tart. Véges. Visszaszámlálás egy általunk nem ismert időponttól. Tartalommal tölthető. Élvezhető. Ajándék, mely megadatik. Rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Kezdünk-e vele valamit? Vagy hagyjuk elfolyni értelmetlenül?

Milyen volt 2019? Mivel telt? Mit tettünk? Mi történt velünk? Érdemes leltárt készítenünk. Nem öncélúan idézni azt, ami elmúlt, hanem a jövőre tekintve. A tudatosuló múlt, a felismert jelen: segít alakítani a jövőt. Erőt ad özelíteni ahhoz, amilyennek szeretnénk. Úgyse rajtunk múlik? Egészében persze hogy nem. De legalább azt a keveset, ami rajtunk is múlhat, azt ne hagyjuk kihasználatlanul.

Volt-e legalább 3 olyan pillanatunk a pontosan most múló évben, melyre jó emlékeznünk?

Az én három legszebb pillanatom az éven talán ezek voltak:

Az első: Sajósenyén a Máriássy kúria kertjébe meghívásomra sokan eljöttek a falu lakói közül, jót beszélgettünk. Utána álltam a ház előtt, a hatalmas hársfa alatt. Azt hiszem boldogan. És a Barátom fényképezett…

A második: Édesanyám 88. születésnapját a névnapjával összevonva ünnepeltük novemberben. Velünk volt két unokatestvére, és a keresztfia. Köszöntés, ajándékozás, vacsora, ünnepi torta. Jó beszélgetés. Mikor elmentek a vendégek, hármasban ültünk Édesanyám szobájában és ő azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy még ebben a korban is ilyen boldog lehet az ember, amilyen most ő…

A harmadik: Tápiószentmártonon a Kincses Hotelben tartottam előadást a Budapesti Népművelők Egyesületének konferenciáján, a jelenben rejlő lehetséges jövőinkről. Csillogó szemek, kedves szavak. Utána sétáltunk egyet a Barátommal, néztük a lovakat, és egy gyönyörű fehér ló elindult felénk…

A többiről majd később.


Szabadság és szabadulószobák

Az ember szabad lény. Szabadságunkban áll megválasztani magunkat, és munkálkodni azon, hogy megvalósítsuk választott önmagunkat. Tehetünk szabadságunk korlátainak leküzdéséért, szabadságunk körének tágításáért. De szabadságunkban áll elmulasztani szabadságunk lehetőségének felismerését, megvalósítását.

Szabadon értelmezhetjük a világot. A világot, mely értelmezés útján épül fel. Nincsenek önmagukban vett tények. Csak értelmezett tények van. Minden ismeret legalább annyira szól a megismerőről, mint a megismerés tárgyáról.

Értelmezhető a szabadság fogalma is. Mit jelent szabadnak lenni? Mi a szabadság? Hogyan válhatunk szabaddá? Hogyan szabadulhatunk?

Sokaknak a szabadság egyet jelent a nyári szabadsággal, azzal az idővel, melyet nem kell munkával tölteni. A „szabadulást” ebben az országban hosszú időn át „felszabadulásként” kellett ünnepelni. Hivatalosan így nevezték azt, hogy a német megszállókat felváltották a szovjet megszállók.

Szabadság. Szabadulás. Ma divatos időtöltés a „szabaduló szobába” járás. Sokan vágynak a szabadulás élményére. Akár örülhetnénk, íme: megnyilvánul az emberi szabadságvágy.

Szabad emberi élet. Ami több mint biológiai létezés. Kiemelkedés az anyagi szükségletek kielégítésének mindennapi gondjaiból. Alkotó élet. Álmaink beteljesítése. Céltételezés, célmegvalósítás. Megtapasztalása annak, hogy nem kell félni, nem kell szorongani, nem kell pánikba esni, nem kell depresszióba süppedni. És nem kell pótszerektől várni a szárnyalás élményét, nem kell mesterséges módon izgalmakhoz jutni. A szabad élet kalandos, veszélyes, teremtő, boldogságot adó.

És a „szabaduló szoba”? Ahogy az interneten olvasom: a félelem, a szorongás terei. Börtön, pánikszoba, zombi birodalom, sír, kripta, piramis…

 


 

Közeleg Karácsony. A sejtjeimben érzem. Kedden még Sajóvámoson a teraszon ültünk, sütött ránk a nap, úgy ittuk a kávét. De azért leengedtük a vizet. Miskolcon az ebédlőasztalunkon virít a karácsonyi kaktusz. Hétfőn Pestre megyünk, ott már vár a karácsonyi vásár.

Csütörtökön este megnéztük a Dunán Woody Allen filmjét, a Cafe Societyt. Megjelenítve az egész világ. Minden, amit a szabadságról tudni lehet. Választás kérdése, hogy felemelkedünk vagy lent maradunk. Elithez tartozás, vagy tisztes szegénység. Minden törvény gátlástalan áthágása, vagy feltétlen ragaszkodás a szabályok betartásához. És persze szerelem. Mi több: szerelmek. Választás. Mert muszáj választanunk. S ha az egyiket választom társamul, akkor ezzel a másikat megtagadom. Azért ott marad. A horizonton lebeg. Boldogan élnek, még meg nem halnak. De azért mégis. Szilveszter. Az Új Év első pillanatai. Rágondolás arra, akit nem választottunk. Arra, aki nem minket választott. Egymásra gondolás. Bárhonnan, bárhová. Szerelem. Mindig, mindenhol.

Ezt én eddig a Karácsonyra vonatkoztattam. A szeretet ünnepén. Szent Este, mikor elnéptelenednek az utcák, mindenki otthon. Ünnepel a család. De vajon amíg az első csillagszóró ég: kire gondolunk? Micsoda sürgés-forgás, tumultus támadna az utakon, ha hirtelen mindenki elindulna ahhoz, akire gondol…

Akkor rosszul van kitalálva ez az egész? Szerintem nem. Csak mernünk kellene végig gondolni. Úgy választani, hogy tudjuk: milyen más lehetőségeket zárunk ki ezzel. Tudni, hogy az elmulasztott lehetőségek ott maradnak lelkünk, tudatunk peremén. Hol eltűnnek, hol előrébb jönnek. Ez nem kell, hogy elbizonytalanítson, nem kell, hogy beárnyékolja azt, ami van, amit választottunk. Sőt. Ha jól választottunk, akkor még ragyogóbb, még boldogítóbb lehet az a kapcsolat, az az élethelyzet, amiben vagyunk. Jó érezni, tudni, bizonyosnak lenni abban, hogy jól választottunk, jó helyen vagyunk. Minden nap megélni. Karácsonykor, meg Új Évkor is. Közeleg Karácsony. Aztán Szilveszter, és Új Év. Kivel leszünk? Kire gondolunk? Jól döntöttünk? Bizonyosak vagyunk? Felelősek vagyunk életünk alakulásáért. Szabadságra ítéltettünk. Szabadságunkban áll jól választani. Sőt, újra választani!


 

Választás, 2019. október 13.

Önkormányzati választásokra készülünk. A választás a demokrácia ünnepnapja. Milyen szomorú, hogy sokan csak azt várják, hogy végre túl legyünk rajta. Az ünnepnapok persze nem lehetnek igazán szépek azoknak, akiknek nem szépek a hétköznapjaik. Az élet nagy része hétköznapokból áll. A demokrácia lényege éppen az, hogy „mindennapi politikai életvitel”. Legalábbis, ha hiszünk Spinózának. Nemcsak kiemelt alkalmakkor lenne ideje a politizálásnak, hanem életünk vitelének természetes része lehetne az. Persze tudom, hogy Magyarországon a „politika” kifejezéshez sokaknak máig pejoratív értelmezés tapad. „Úri huncutság”, valami, ami messze a fejünk felett lebeg, olyasmi, amibe becsületes ember nem keveredik. Szomorú örökség. De leküzdhető. Mert a politika valójában a közös ügyeinkkel foglalkozás. A szó eredete szerint a polisz, a város, a település ügyeivel törődés.

Harminc éve, ha a demokrácia lényegéről beszéltem, akkor Bibóra hivatkozva azt hangsúlyoztam, hogy „demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”. A diktatúrák, a totalitárius rendszerek árnyékában a demokráciához elsődlegesen arra van szükség, hogy ne féljünk. Ha már kiépültek a demokrácia intézményes keretei, akkor a demokrácia működése alapvetően azon múlik, hogy készek vagyunk-e mindennapi életünk részévé tenni, életvitelünkbe beépíteni a közös ügyeinkkel való foglalkozást. Ha ilyen értelemben demokraták vagyunk, akkor nemcsak a választások előtt kezdünk el tájékozódni, nemcsak a kampány idején szállunk be a ringbe, avagy kiabálunk a partvonalról, netán sopánkodunk, esetleg megbotránkozunk a hangos küzdelmen.

Mielőtt felháborodunk, mielőtt szidjuk az aktívan politizálókat, vagy akár magát a „demokráciát”, érdemes elgondolkodnunk, hogy mindennapjaink során mennyit törődünk mi, személy szerint a településünk közös ügyeivel. Mekkora részt vállalunk mi abban, hogy jobb legyen a közös életünk? Vagy legalább informálódunk? Tudjuk, hogy mi történik, illetve reálisan mi történhetne? Ahhoz, hogy ne legyünk a választási kampány idején demagógok által megtéveszthetőek: elegendő ismerettel kellene rendelkeznünk. Ígérni bármit lehet. De tudjuk-e, hogy aki ígér, s akik mögötte állnak, mennyire szokták betartani az ígéreteiket? Tudjuk-e, hogy mi az, ami az ostobák megtévesztésére gyártott ígéret-lufi, és mi a hiteles, felelős politikai ígéret, ami győzelem esetén számon kérhető.

A kisebb településeken élőknek több a mindennapi tapasztalatuk a falujuk, a városuk ügyeiről. Nagyobb eséllyel szóba állnak egymással, és olykor a közös ügyekre terelődik a szó. Kiderül, ki mire vágyik, mi lenne neki jó. Ha kiderül, hogy közös az álmunk, talán könnyebben neki vágunk a megvalósításának.

Ott, ahol az embereket teljes mértékben leköti személyes életük gondja, ahol nem állnak szóba egymással, az sem derül ki, hogy vannak mások is, akiknek pont az fáj, ami nekünk, akik ugyanazt szeretnék, amit mi. Akikkel összefoghatnánk, akikkel együtt tehetnénk magunkért, értünk. Marad a magány, az elkeseredés, vagy éppen az alap nélküli önteltség. És akinek életviteléhez, mindennapjaihoz nem tartozik hozzá a közös ügyekkel, a település ügyeivel való foglalkozás, a politizálás, az nem tudja örömmel várni a választásokat sem. Ha nem vagyunk demokraták, akkor nem tudunk különbséget tenni a fedezet nélkül ígérgetők, a hiteltelen handabandázók és a közösségükért, községükért, városukért megfontoltan cselekedni akarók között.

Tudjuk, a demokrácia nem tökéletes, de nem találtak ki eddig jobbat. Igen, már Arisztotelész felhívta figyelmünket a demokrácia két veszélyére. Az egyik az, hogy a szegényektől könnyű megvásárolni a szavazataikat. Nem feltétlenül konkrét lefizetéssel, hanem úgy, hogy olyan anyagi előnyöket ígérünk, amiket eleve képtelenség teljesíteni. A másik veszélyforrás a tudatlanság, mely a demagógoknak nyújt tág teret a nem elég információval rendelkezők megtévesztésére.

A demokrácia, mint egyetemes politikai életvitel. Élet-vitel. Visszük-a, alakítjuk-e életünket? Vagy csupán terheket cipelünk? Beletörődünk-e, hogy életünk nem más, mint nyomasztó gondok közötti evickélés? Szánunk-e időt annak végig gondolására, hogy mit szeretnénk, miként lenne igazán jó az életünk? Akarjuk-e, merjük-e irányítani, hogy honnan hová? Juthat rá idő. Már csak néhány óra és választhatunk. Még egy nap arra, hogy elgondolkodjunk, tájékozódjunk és válasszunk a ma még egyaránt lehetséges jövőink közül. Egyéni életünk gondjainak, terheinek egy része valójában közös gond, közös teher. Ahogy az örömök, az álmok is. Az ember, akár tetszik nekünk, akár nem: homo politicus. Közösségi lény, és ezért politizáló lény. A mi életünk vitelének is részévé válhat a politika, ebben a szép értelemben. Vagy legyintgethetünk, acsarkodhatunk, netán félhetünk. Erről is mi döntünk. Mert az ember: választó lény. Ma készüljünk, és holnap válasszunk megfontoltan, demokrataként.


 

Megújulás a Máriássy kúriában

Megújulóban a „Megújulás házának” álmodott sajósenyei Máriássy kúria. Fehérek a falai, kívül és belül.

A változás, a megújulás: nem öncél. Nem mindegy, hogy milyen irányba, milyen tartalommal történik. Amúgy is, ami újnak tűnik, arról többnyire kiderül: volt már ilyen. Jelenünkben mindig különböző lehetséges jövők rejlenek. Meg különböző múltak. Bár ami megtörtént, az megtörtént. Megváltoztathatatlan tény. De nincsenek önmagukban vett tények, csak értelmezett tények. Sok múlik azon, hogy mit miként értelmezünk.

Saját múltunkat ismerjük legjobban. De akár családi történeteink is mennyire másként hangzanak, attól függően, hogy egyik vagy másik rokonunk meséli el. Hogyan is volt? Mi fontos és mi jelentéktelen? Mi őrzendő, s mit jobb elfelejteni?

Szabadságukban áll választanunk lehetséges jövőink közül. Persze szigorú határok között. És szabadságunkban áll választani múltjaink közül, ugyancsak határoltan.

Amikor megvettem a sajósenyei kúriát: komoly döntést hoztam, választottam. Itt, most a jelenben, választottam magamnak jövőt. Azt választottam, hogy próbálok teremteni egy olyan helyet, ami méltó Dávidhoz, a Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központhoz, melynek székhelye Sajóvámoson van. Dávid adta egyik cikksorozata címéül: „kell egy hely”. Szeretném ezt a kúriát olyan hellyé tenni, ahol folytatódhat, otthonra lelhet mindaz, ami neki is fontos volt. Dávid számára nagyon fontos volt a művészet. Irodalom, zene, színház, film. Alternatív zenekar énekese, gitárosa volt. Írt dalszövegeket és verseket. Játszott gimnáziuma színjátszó körében. Filmrendező szeretett volna lenni. Érdekelte a közélet, a politika világa. Elvégezte a politológia és a történelem szakot. Nagyon szeretett társaságban lenni, másokkal közösen értelmezni a világot. És voltak kutatási tervei. Szerette volna kutatni, felmutatni a falun élő emberek életét.

Csupa olyan dolog, amitől jó lehet az élet. Jó lenne minél többet folytatni ezekből, minél többeket bevonni, velük együtt megélni.

A múltból, a mi családi múltunkból, és a mi történelmi múltunkból újjá éleszteni azt, ami jó volt, s jó lehet. Megújulás. Újjászületés. Éppen itt, a Máriássy kúriában. Kik voltak ők? Ősi nemesi család. Székhelyük Márkusfalva. Ott építettek várat, majd kastélyt. Aztán a kastély kertjében egy újabb emeletes kastélyt, ami kizárólag a zene élvezetét szolgálta. Szerették a zenét. Az egyik családtag diáktársainak írt verses levele bekerült az irodalmi almanachba. A közélettel természetes módon foglalkoztak. Komoly pozíciókat töltöttek be.

Sajósenyén a 18. században építettek kúriát. A kúria: udvarház. Gazdasági, szellemi, közéleti központ. Az egyik Sajósenyén született Máriássy fiúnak Szemere Bertalan lett a keresztapja. Szemere Bertalan, akiről Miskolc Önkormányzata közéleti díjat nevezett el, és minden évben kitüntet vele valakit. 2007-ben, a Dávid halála utáni évben, én kaptam meg a Szemere Bertalan díjat.

Úgy érzem jól választottam. Jövőt is, múltat is. Személyes múltam természetesen a családom múltjához kötődik. Büszke vagyok rájuk, próbálok méltó lenni hozzájuk. De ha a múltból még valamit választhatok, vállalhatok, magaménak tudhatok, az hagy legyen Sajósenye és Sajóvámos múltja. Legyen a Máriássy családé, akiket nemességük kötelezett gazdasági, politikai szerepvállalásra, a művészeteknek nemcsak pártolására, hanem művelésére is.

Megmaradt a senyei udvarház. Vastag falai, boltívei szépen fehérlenek. Őrzik a házat a fák, őrzi Rákóczi hársfája. Érik a dió, szedem a fűből. Tegnap ültettem a ház elé egy örökzöld, szépen virító növényt. Barátaink hozták, akik Dávidnak is barátai.

Újjá születés. Megújulás. Múltunk újra gondolása. Jelenünk pontos tudása. Hogy jól választhassunk jövőt magunknak. Szabadságunkban áll!

Van egy hely. Találkozhatunk. Beszélgethetünk életünk fontos kérdéseiről. Egyet érthetünk, vitázhatunk. Törekedhetünk egymás megértésére. Hallgathatunk zenét, olvashatunk verseket, nézhetünk együtt filmeket. Megteremthetjük és működtethetjük a kölcsönös szívességek bankját. Otthon lehetünk. Készülhetünk hársfaillatos tavaszunkra.