PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

070558
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
12
47
99
2636
70558

Az Ön IP címe: 3.230.1.126
2020-10-28 07:53

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Kiegyezés tangó

 

Na jó, na jó. Akkor legyen ez tangó. Csak tangó, csak tangó, csak tangó. Végtelen parkett ez. Utolsó magjáig irtandó tangó. Itt sár van és ön van és én vagyok szakadatlanul. Vigyázzon, lépje át kérem. Megejtő életmód, megejtő halálmód tangó. Igen ez tangó, csak tangó, csak tangó…

https://www.youtube.com/watch?v=sTe2U0_zu-0


Választható jövőink

Csütörtökön a Rosetta klubban a Választható jövőinkről tartottam beszélgetést indító előadást. Mióta tanítok, mióta meghívnak előadásokat tartani, mindenütt elmondom, hogy a jelenben mindig különböző lehetséges jövők rejlenek. Minden helyzetből különböző utak nyílnak, melyek közül választhatunk. Az ember bármit választhat, csak azt nem választhatja, hogy nem választ. Ha valamit megjegyeznek a hallgatók a szavaimból, akkor ezt bizonyosan. Talán el is gondolkodnak rajta, esetleg el is hiszik és legszebb álmaim szerint ezzel erősítem bennük a meggyőződést, hogy érdemes élniük szabadságukkal, tudatosan lehet és kell kiválasztani, majd megvalósítani a lehetséges legjobb jövőt. Lehet így élni. Csak így szabad élni. Voltak tanítványaim, akik kiírták kollégiumi szobájuk falára szavaimat. Voltak olyan végzős hallgatók, akik Dávid halála után megajándékoztak egy pólóval, melyen ez áll: A jelen horizontján mindig különböző jövők lebegnek. Én tanítottam nekik és ők biztattak vele engem. Jól tették. Igazuk volt. Még abból a rettenetes helyzetből is különböző utak nyíltak. Imre útja, aki belehalt Dávid halálába. Az én utam, aki itt maradtam. Úgy gondolom nem szerethette ő sem jobban Dávidot, mint én. Tudom, hogy nem vagyok erősebb, mint ő. Imre egész életével a szabadságra, a választás lehetőségére tanított. Megmutatta, hogy vannak utak, melyek elsőre talán képtelenségnek tűnnek, mégis járhatóak, kitaposhatóak, megteremthetők. Sok mindent megtett, a körülmények dacára, azoktól függetlenül, minden és mindenki ellenében. Bebizonyította, hogy vezet út a nyéki árendás házból, a villanyszerelő szakközépiskolából a pécsi jogi karra. Megmutatta, hogy családi támogatás nélkül, távoli városban, albérletben lakva is lehet egyetemre járni. A Nádor szálloda állandó éjszakás londinerjeként lehet Római jogból jelesre vizsgázni. Ő lett az országban az első szakállas ügyész. (Addig, aki ügyész lett, annak le kellett vágatnia szakállát, ha volt neki.) Amikor munkahelyi vezetője megpróbálta előírni, hogy szabadidejében hová mehet és hová nem, hol szerepelhet nyilvánosan és hol nem, akkor habozás nélkül ott hagyta a munkahelyét. Minden tiltás és fenyegetés ellenére vett részt ellenzéki szerveződésekben. A választásokon győztes, kormányzó MDF-ben, Antall József pártelnöksége idején, ő volt az MDF általános alelnöke. Ám amikor számára vállalhatatlan kompromisszumokat kellett volna kötnie: eljött inkább, visszament ügyvédnek. Aztán megszervezte, vezette az ország első kisebbségi jogvédő irodáját. Mikor már jól működött, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese lett. Dávid halálába belehalt, de még velem maradt 4 évig, hogy ne legyek teljesen egyedül. Verseket írt, összeállította utolsó kiskötetét, melyet nekem ajánlott. Így: Feleségemnek – társamnak Mártinak.  A halála előtt azzal köszönt el, hogy ne féljetek. Kihúzta magát, utolsó erejét összeszedve egyenes háttal és felemelt fejjel visszament kórházi szobájába, és meghalt. Így is lehet. Még akkor is. Hányszor ültem Dáviddal kemoterápiás kezelése előtt a váróban úgy, hogy ő közben tanult. A kezelések mellékhatásai által meggyötörten írta meg angolul szakdolgozatát Közép-Európai létünkről a CEU történelem mester szakán. És soha, egyikük sem azon bánkódott, hogy miért csak eddig tart az életük, hanem azon, hogy miért nem használták ki még jobban azt, a mi adatott, miért nem éltek még intenzívebben. Választható jövők. Nem úgy, hogy elkerülhetjük a betegséget, elhalaszthatjuk a halált. Nem úgy, hogy konkrét terveinket bármi áron megvalósítjuk. Hanem úgy, hogy választhatjuk magunkat alkotónak, változtatónak, megbízhatónak, szerethetőnek, szeretőnek. Jóra figyelőnek, biztatónak, bizakodónak. Nem muszáj félve, rettegve, elhalogatva, elmulasztva, gyáván elmenekülve, bárkit és bármit elárulva élni. Lehet másként. Van rá lehetőség. Van példa.

Életem nagy ajándéka, hogy olyan emberek mellett élhettem, akik bebizonyították, hogy minden nehézség, borzalom ellenére is, az ember élhet szabadon, emberhez méltóan, igazán. A világ és benne a saját éltünk alakítható. Erről szól az életük.

Milyen kár, hogy olyan sokan nem hiszik ezt el. Mennyire fáj nekem minden kishitűség, minden lemondás, minden gyávaság. Fuldoklom, ha azt mondják: romantikus képzelgés, hogy mi választhatjuk meg a jövőnket, soha nem teljesülő álomról mesélek én. Tudom, hogy nincs igazuk. Szeretnék jobban, okosabban, szebben érvelni, hogy meggyőzzem őket. Választhatunk jobb életet, jobb világot, jobb jövőt. Szeretném felrázni, megrázni a kishitűeket, az elve lemondókat, az igazi életüket megélni elmulasztókat. Igen, haragszom rájuk. Tudom, hogy Imre, Dávid és még néhány számomra fontos ember, akik már nem élnek, milyen boldogan, minden lehetőségüket kihasználva élethittel élnének, ha élhetnének. Akik meg élnek, elmulasztják megélni életüket. Úgy tesznek, mintha élnének. Magukkal is elhitetik, hogy lefokozott létük az egyetlen lehetőségük. Tegnap hallottam egy jó szót erre: tetsz-élők csupán. Ahogy vannak tetszhalottak, úgy vannak tetsz-élők, akik valójában csak tettik az életet, kívülről úgy tetszik, mintha élnének, pedig vegetálásuk aligha nevezhető emberi életnek.  

Ébredjünk rá időben életünk egyszeri, megismételhetetlen és véges voltára. Használjuk ki azt, ami megadatott. Vegyük észre, ne tékozoljuk el kincsinket, értékeinket. Ne mulasszuk el azt, amit később megbánunk. Mire akarunk emlékezni, mikor majd éppen meghalunk? Vállalás, elköteleződés, alkotás, változtatás, boldogság. Vagy elmulasztás, árulás, alkalmazkodás, engedelmeskedés, igazodás, unalom. Jelenünkben rejlő és ma még egyaránt választható jövőink. Rajtunk áll. A mi felelősségünk. Bármit választhatunk, csak azt nem választhatjuk, hogy nem választunk. Mert a jelen horizontján most is, még mindig, ott lebegnek választható jövőink.


Tangó

 

https://www.youtube.com/watch?v=riANXPBowVI

“Légy ma gyerek és játssz megint velem!
Emlékezz, ahogy én emlékezek

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az idő nincs hályog alatt, hogy a tangó divat.

Légy ma gyerek és bújj függöny mögött
Lessünk meg azt, hogy
Díszbe öltözött anyánk Tóth úrral diskurál
Míg apánk a jövőnkről politizál
És minden kéz pohárra tapad, hisz a tangó divat!

Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat

Légy ma gyerek és játssz megint velem
Emlékezz, ahogy én emlékezek
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat”

Mitől félünk? Miért játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk? Hogy van az, hogy mindenki másról beszél? És mit tudok tenni, hogy ne a csöndem legyél?

Beszélgessünk ezekről, vagy bármi másról április 26-án, kedden 16.30-tól a Miskolci Egyetem Könyvtárának Disputa sarkában induló Cseh Tamás klubunkban. Mert “Mindig csak tangó” – és, hogy “Tíz év múlva ne ez a dal legyen” – meg persze holnap se, sőt már ma sem.

 


Gyűlölet, szeretetért

Ma reggel 8-tól a Szent István Rádióban Farkas Erzsébet kérdéseire válaszolva a szeretetről beszélek majd. A műsort hétfőn 21 órától ismétlik.
"Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt... Ha az én tanításomat megtartották, a tiéiteket is megfogják." - az imént éppen ezt az Igét, Jézus ezen szavait olvasták fel a rádióban. Szeretet és gyűlölet. Amire büszkék lehetünk, és amit szégyellnünk kell. Rend és rendezetlenség. Szabályok, normák. Mi a bűn? Mi a szeretet? Tegnap este megnéztem a Liliomot a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Számomra ez is ilyen kérdésekről szólt. De erről majd később a honlapomon. Hogyan lehet jól szeretni? Miért kap az ember olyan sokszor gyűlöleletet a szeretetért? Miért bocsátanak meg az emberek szinte mindent, kivéve azt, ha jók vagyuk hozzájuk? Magányos, kisihtű, önbizalomhiányos emberek tömegei. Irigylik, gyűlölik azt, aki ebben a vonatkozásban más, mint ők. Csoportnyomás, tömeghatás. Kihez igazodunk? Tudunk-e hűek maradni választott önmagunkhoz? Erről meg tegnapelőtt a Rosetta klubban esett szó.

ápr.23.

Pitypang

Nyílnak az orgonák. A férjem kedvenc virágai. Illatosak és szépek. Ülök a kertünkben és élvezem kábító illatuk. A japánbirs és a babarózsa már elvirágzott. Az aranyeső makacsul sárgállik. Szúrós levelű bokraink is sárga virágfürtökkel pompáznak. A tavasz a barna zöldre változása. Kedvenc színeim. Idén új színeket választottam. Tűzvörös, ragyogó napsárga és égkék. Pipacsaink duzzadó bimbói alig várják, hogy kirobbanhassanak lángvörös szirmaik. Egyik nap lenyírtam a füvet. Vele számtalan sárga pitypangfejet. Sajnáltam őket. De engedelmeskedtem a konvencióknak, szomszédjaink ízlésterrorjának. Ha gaz, hát irtani kell. Másnap cinkos örömmel láttam, hogy dacosan emelik magasba a fejük. Még elszántabban, sárgán, öntudatosan. Biztatnak, lázítanak, ne hagyjam magam én sem. Látom és tudom, hogy ők pitypangok, C vitaminnal teli éltető erők. Még akkor is, ha mások gyermekláncfűnek nevezik őket és könnyen megunható, eldobható játékszerként bánnak velük. Sőt annak ellenére is, ha a legtöbbek szerint nevük: kutyatej, melyet szeretnének száműzni a világból, speciális kínzó eszközt agyaltak ki gyökereik kiforgatására. Annyira haragszanak rájuk. Én a pitypangokkal vagyok. Amíg tehetem, újraéledek. Mélyre nyúlnak a gyökereim. Messzire eljutnak üzeneteim. Ha halkabbak is a belőlem táplálkozók, mint az ellenségeim, azért erősödnek. A harc tétje már rég nem én vagyok. Maguk ellen küzdenek, akik az én kisvirágaim letiprásában lelik örömük. A kertben meg nőnek, erősödnek az újabb és újabb virágaink. Még két piros tulipán is makacsul ellenáll az időnek és magasra emelt fejével gyönyörködtet. Egy sárga tulipán a terebélyesedő pünkösdi rózsák tövéből mosolyog. A rózsabokrok bársonyos szirmokat ígérnek, növésnek indult a sárgaliliom. A kék égen bárányfelhők bégetnek vidoran. Születésről hoznak híreket. A madarak dala naplementekor a legzengőbb. A hajnalcsillag felkúszik az égre, nem tud ármányokról, ő a szerelem csillaga: Vénusz, a mindig győzedelmes.


 

Elvesztett szavak

Rendezetlen világban élünk, összekuszálódott az életünk. Ulrich Beck szerint úgy megváltozott körülöttünk a világ, hogy szavaink sincsenek a leírására. Talán Kafka: Átváltozások című írása fejezi ki legjobban azt, ami van, amit érzünk. Este lefeküdtünk abban a hitben, hogy másnap majd felkelünk, tesszük a dolgunk, folytatjuk megszokott életünk. Azt hittük biztos a munkahelyünk, van, akit szerethetünk és van, aki szeret. Hittünk még néhány dologban. Aztán reggel arra ébredtünk, hogy semmink sincs. Mindentől megfosztódtunk, ami fontos volt nekünk. Felkelni se bírunk. Hátunkon fetrengő bogárnak érezzük magunk és azt se tudjuk, hogy kecmeregjünk ki az ágyunkból. Talpra állnánk. De nincs talpunk se már. Kapálódzunk? Vagy azt is felesleges? Mi közül lehet ilyenkor választanunk? Kifekszünk az önsajnálat jól megérdemelt priccsére, vagy van még valami más? Mennyi jó ötletünk volt eddig. Triplaszaltó! El kell hinni, hogy meg tudom ugrani, rá kell szánni magam és sikerülni fog. Mert a dolgok fejben dőlnek el. Így van. De kinek a fejében? Az élet nem egyszereplős műalkotás. Én álmodom, gondolok, akarok, érzek, teszek, de ahhoz, hogy megvalósuljon: nem vagyok elég. Az egyszemélyes világ a felborult büdösbogár világa. Az álmodozhat visszaváltozásról, beletörődhet kiszolgáltatott helyzetébe. Aki emberi élethez szokott, annak az új helyzethez, saját mostani állapotához igazodó lépéseket kell kitalálnia és megtennie. Másfelől közelítve: Pavlov kutyájából ketrecbe zárt galambbá váltunk. Pavlov kutyája kondicionálva volt bizonyos cselekvésekre. Az étel adagolásával feltételes reflexként rögzítették benne, hogy a csengő hallatára nyáladzhat, mert hamarosan kapja az ennivalót. Lehet ennyi és csak ennyi az élet. Felkelés, munkába rohanás, családdal törődés, kikapcsolódás. Jól lakhatunk, iszogathatunk – élünk. Most ennek vége. A kondicionált ember kétségbe esik. Vagy átváltozik galambbá. Igaz akkor meg ketrecben találja magát. És még éhes is. Hiába vár türelmesen, nincs csengőhang, mely után jön a búza. Ha dermedten vár: elpusztul. Ha legalább verdes a szárnyaival, ha kapirgál, akkor egyszer csak, mintegy véletlenül: megnyom egy pedált, mely a búza adagolását működteti.  És megmenekül. Nem pusztul éhen. Sőt, már abban is reménykedik, hogy ha elég elszántan próbálkozik, akkor rájön a rács kinyitásának titkára és megszabadul fogságából. Csak ne adja fel a repülés álmát, csak ne bénuljanak le a szárnyai. Megtaláljuk-e az ennivalónk önmagunknak történő elővarázslásának hatékony módját? Kiszabadítjuk-e magunk jelenlegi ketrecünkből? Elhisszük-e, hogy van, lehet jobb életünk? Bízunk-e még benne, hogy alakíthatjuk az életünk? Kondicionált lét vagy innováció? A belénk táplált programok automatikus követése és meghibásodás esetén teljes kétségbe esés, vagy a választható lehetőségek felismerése, döntés és kemény munka a megvalósításért? Egyedül nehéz. Szinte lehetetlen. Társak kellenek. Innováció = anticipáció + participáció. Kell egy álom, egy közös álom. És kellenek résztvevők, akikkel együtt megvalósítható. Álmokból volt bőven. Némelyik megvalósításához társak is akadtak. Inspirálók és inspirálhatók. Rendszerváltás, pártok, társulások. Szociológia szak a Bölcsész egyesületben Szelényi Iván megnyerésével, szociológia szak a Miskolci egyetemen Pokol Béla helyetteseként, Társadalomkutató Központ Sajópálfalán Besenyei Lajos rektor támogatásával, szociológia alapszak létesítése országosan, szinte mindenki ellenében, a közhasznúsági törvény összehozása Kontics Moni segítségével, kisebbségi oktatás szabályozása Magyar Bálint első minisztersége idején. És még volt néhány megvalósult álom. Ha hittem benne, ha nagyon akartam és akadtak társaim: sikerült. Ez volt a múlt.

Most Beck szerint az Átváltozás ideje jött el. Megvolt a kínhalál, a kérdés: lesz-e feltámadás?

Beck egy olyan új világ, új élet vízióját vetíti elénk, melyben megbarátkozunk azzal, hogy hol alkalmazottak vagyunk, hol vállalkozók. Olykor munkanélküliek, máskor meg átképezzük magunk. Ezt vesszük természetesnek. Nem szenvedünk tőle, hanem erre rendezkedünk be. Kockázati társadalomban élünk - ahogy ő mondja. Az élet „veszélyes üzem”. Igen, az élet vagy unalmas, vagy veszélyes. Továbbá település-poligámok leszünk. Több helyen élünk, több helyen vagyunk otthon. Mondjuk én Pesten, Sajóvámoson, Miskolcon. Minimum. De Újcsanálosra is haza megyek. Meg Nyékre is. Tegnapelőtt voltam ott Lacinál. És mennyire húz a szívem Hernádpetribe… Csak még egyszer elautózni. Csak úgy szótlanul. Hát még Tenk. A régi falum, ahol dolgozni kezdtem, képesítés nélkül tanítani. Amikor az egyetem befejeztével el kellett jönnöm Pécsről: majd beleszakadt a szívem. Nem akartam elhinni, hogy a Széchenyi tér nélkülem is megmarad, a Dzsámi ablakaiból akkor is árad majd esténként a zöld fény, ha én már nem látom. Máig rettenetes. Szóval lehet kötődni, lehet szeretni több helyet, több tevékenységet, több embert. Szenvedélyesen szeretni. Én persze azt se vettem észre, hogy túlteng bennem a szeretet. Pláne, hogy ez már szenvedély. Nekem így és csak így természetes.

Tevékenység. A három tevékenység közül, melyeket legjobban szeretek, az egyik: az előadás tartása. Ennek természetes közege hosszú ideje a Miskolci Egyetem. Ezekben a hetekben, napokban tartom utolsó előadásaimat itt. Torokszorító érzés. Mint akit orrba vertek. „Torkon vágott pacsirta” – érzés, meg ilyenek. Felborultam, mint a büdös bogár. Magamra maradtam. Most aztán nagyon.

Kapcsolatok. A konvenciók mindent beskatulyáznak, helyre tesznek. Tönkre tesznek. Be kell sorolni, kategorizálni minden kapcsolatot: rokon, szomszéd, tanítvány, munkatárs, szövetséges, barát, szerelem, ellenség és így tovább.

Az átváltozás korábban ennek is vége. És itt a remény. Talán egymás lelki testvéreivé válhatunk. Akiknek nem kell ürügy, magyarázkodás, legitimáció. Szeretjük egymást, jó együtt lenni, közünk van egymáshoz, együtt találjuk ki és valósítjuk meg az új életünk. Soul Brothers – ez Dávid egyik könyvének címe. Erről álmodom, ezt szeretném, ebben hiszek. Ha egymás lelki testvéreivé válnánk, akkor kitalálnánk életünk új rendjét, akkor lenne megújulás, lenne erőnk megvalósítani.  

Elfogytak a szavaink. Nincsenek megfelelő kifejezések annak leírására, ami történt velünk, ami van. Szavak keresése. A világ, és benne magunk, kapcsolataink, helyzetünk megnevezése. Kikerülhetetlen lépés. Freund Tamás agykutató szerint is a kisközösségek, a szoros emberi kapcsolatok, az érzelmek erősítése jelentik a kiutat, az egyetlen lehetőséget abból a bajból, amibe keveredtünk, amit már az agyműködésünk se bír normálisan elviselni. Nem azért, mert az értelmünkkel lenne baj. A baj a közös kultúránk elbizonytalanodása, a mélyről jövő érzések hiánya vagy elbizonytalanodása. A gátló sejtek gátlásának hiányában gátolt életet élünk. Elmulasztunk értelmet adni életünknek, pedig ez a legfontosabb. Kevés a katarzis, távol tartjuk magunkat a megrázó, felkavaró, felrázó élményektől és érzésektől. Ő is erre biztat: társakat találni, szeretni, szenvedélyesen.

Magunkra maradva szenvedünk? Szavakat keresünk és szóba állunk? Rendezzük végre közös dolgainkat? Választunk a ma még egyaránt reálisan választható lehetséges jövőink közül? Megtaláljuk elveszett szavaink?

(Jut eszembe, milyen jó kis dal az Illés együttestől a Keresem a szót)