PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

066875
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
91
76
680
1868
66875

Az Ön IP címe: 52.3.228.47
2020-09-20 20:43

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Kitüntetés

Miskolc Város Napja van ma. Kilenc éve kaptam meg a Város közéleti díját, a Szemere Bertalan díjat. Hat éve a férjem: Furmann Imre a Szabó Lőrinc díjat vette át. Előtte hónapokig nem volt Miskolcon. Nyolc hónapja diagnosztizálták betegségét: májrák áttéttel. Nem ám máj, rák feltéttel, ahogy szerette volna, ahogy egyik utolsó versében írta. A díj átvételére haza jöttünk, egyik barátunk: Lengyel Béla hozott autóval. A Miskolci Nemzeti Színházban átvette a díjat és a fogadáson töltött káposztát evett. Eljött néhány barátunk Pestről, itt nálunk folytattuk az ünneplést. Ültünk ebben a szobában, ahol most is vagyok. Kossuth Bori, Plankó Erika, Horváth Karolina, Gellért Kiss Gábor. Imre a szokott helyén, kedvenc foteljában ült és anekdotázott. Két napig még maradtunk Miskolcon, aztán rokonainkkal: Csáki Gáborral és Évikével mentünk vissza haza Pestre. Másnap kellett bemenni az Onkológiára, a következő kezelést megelőző pár napos felerősítésre. Ede vitt kocsival. Imre kezelőorvosa: Dr. Nagy Tünde utólag mondta el nekem, mennyire meglepte, hogy Imre a saját lábán érkezett. Leletei annyira rosszak voltak, hogy azok alapján kómában kellett volna feküdnie.  Kemoterápiás kezelésről már szó sem lehetett. Több fájdalomcsillapított akartak adni neki, de nem kérte, mondván „nehogy hozzászokjon”. A szokásos CT-re átküldték, mégsem mondhatták neki, hogy semmi értelme. Ott még jól összevesztem vele, mert egyszer csak kipattant a tolószékből, valamit előkészíteni. Már útközben, egyik épülettől a másikig is, felajánlotta a betegkísérőnek, hogy szívesen kiszáll és jön gyalog, hogy ne kelljen felfelé tolni a domboldalon. Sosem volt kövér, de ekkor már tényleg csont-bőr volt és a leletei alapján… Halála előtt három nappal olyan tippmix szelvényt állított ki, amivel 60 ezer forintot nyert. Az utolsó hetekben én adtam fel ezeket a szelvényeket és sütkéreztem a sikerben. Az oktogoni totózó munkatársai és törzsvendégei csak ámultak a nyereményeken. Hiába mondtam, hogy nem én töltöm ki a szelvényeket. Imre módszeresen tanulmányozta a sportot, mindennek utána olvasott és így játszott. Szenvedélyesen. Ahogy minden mást. És nyert. Igazi életet nyert, küzdött ki magának. Fájdalmasat, gyötrelmeset, de igazit. Az utolsó napok egyikén azt mondta: tudtam, hogy nehéz lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire. Két nappal a halála előtt még kikísért bennünket Borival a liftig és búcsúzóul azt mondta: ne féljetek. Az utolsó előtti éjszakát bent töltöttem vele a kórházi szobájában. Május 26-án meghalt. 59 éves volt. Jó, hogy átvehette két héttel előtte a kitüntetést. Volt számos más kitüntetése.  De ezt Miskolc Városától kapta. És az irodalmi munkásságáért. Amikor meghalt: Pünkösd harmadnapja volt. A lélek kitöltetésének ünnepe. A léleké.

"Karom kitárva..."

Cseh Tamás klub arról, hogy „…csak téged nem értelek”. Igen, persze: a szerelem. Mi is az? Ja, „Eszembe jutottál”. Aha, „A legjobb kirándulás… Porzók és bibék…” Meg amikor „csallak egy évig a feleségemmel”. Amitől London „Horvátország” lett. Igen és amikor „Karom kitárva körbe forgok neked”. Meg persze az, hogy „Miattad nincsen értelme semminek”.

Adyt énekelve meg a szerelem „Ötlettelen és ócska jószág, És mégis, hidd el, ez az egy
Hajszás valamink: a valóság.”

És Neked mi a szerelem? Mondd el Cseh Tamás dallal. Gyertek, hallgassunk együtt Cseh Tamást! Beszéljünk róla. Vagy dalai kapcsán magunkról. Május 24-én 16.30-tól a Miskolci Egyetemi Könyvtár Disputa terében. Most. „Mert az évek és napok, Hidd el, nem lesznek sohse szebbek”. Vár a „klubvezető”, aki most is én leszek. Ott lesz Ács Mari. Meg Szendi Attila is.

https://www.youtube.com/watch?v=0H5fauGkdGg

 

  


Miről szól egy nap?

Miről is szól egy nap? Mit veszünk észre, mire emlékezünk? Tegnap és tegnapelőtt.

Tegnapelőtt tűz volt. Kigyulladt, tovább terjedt. Lángolt. Mindent elborított a felszálló füst. Igen, tegnapelőtt Miskolcon kigyulladt egy lakás erkélye. Az erős szél tovább vitte. Három lakás égett. Füst szállt a városra. Aztán a tűzoltók eloltották a tüzet.

Egy fontos megbeszélésre siettem a Népkerten át. Illatok, színek, fények, ragyogás. Nyugalom. A szél kócolja a hajamat. Jó előjelek. A Népkertből kiérve láttam meg a terjengő füstöt, éreztem meg a szagát. Tűzoltók szirénáztak. Elmosolyodtam. Ha kettesben voltunk Imrével és megszólalt egy sziréna, mindig azt mondta „Viharként tombol már a messzi távol”. Utalás volt ez Szécsi Pál csöpögős dalára, mely egy sziréna hangjával kezdődik. „Emlékszel? Utolsó beszélgetésünket egy mentőautó szirénája szakította félbe” – vagy valami ilyesmi. És aztán az „eszmei mondanivalót” tartalmazó sor: „A távolság olyan, mint a szél, a kistüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja, a nagyokat fellobbantja”. Most fellobbantotta.

A megbeszélésen szerettem volna megérteni valamit. Nem sikerült. Nem baj. Megfejtett világunkban nem baj, ha marad valami, ami továbbra is megfejtésre vár.

Mire haza értem, a kertünkben kinyílt az első pünkösdi rózsa. Vadul, buján ontja illatát. Vígasztal? Biztat?

Aztán elmentem a Grund színházba. Meghallgattam az Y16 együttes műsorát. Horváth János festőművész a vezető, Lyukóban élő emberekből áll. „Csak 10 év múlva ne ez a dal legyen” énekelték szívfacsaróan Cseh Tamás dalát. Onnan az Avasi templomba mentünk, Takáts Eszter koncertjére. Mi való a dalaiból a templomba? – tette fel a kérdést. Minden a szerelemről szól – mondta. Igen, a szerelem, nem annyira földi, mint inkább mennyei. Ezt már én teszem hozzá. Ahogy nemrégiben egy katolikus paptól hallottam: Isten a szerelem által enged legközelebb magához, bevon általa a teremtés titkába. Döbbenetes volt a középkori műemlék Avasi templom falai között hallgatni szájharmonika és gitár kísérettel, vagy csak úgy magában Takáts Eszter énekét. A koncert már a Borangolás, vagyis az Avast, az ott lévő borospincéket, kulturális értékeket bemutató programsorozat része volt.

Tegnap délután folytattuk a pénteken megkezdett borangolást Ács Marival és Szendi Attilával.

Délelőtt levelező tagozatos Szociológia MA szakos hallgatóknak Társadalomelmét előadást tartottam. A határmegvonás és a határátlépés volt az egyik téma. Autonómia, inklúzió, interpenetráció. Elhatárolódás, bevonódás, kölcsönös átjárhatóság. Alrendszerek között, társadalmi csoportok, kisebbség és többség, két ember között. Luhmann és Münch eltérő álláspontja arról, hogy mi visz előrébb, melyik az jobb. Legelső publikációm címe jut eszembe. „Dömdödöm, az autonóm közösségi lény”. Önállóvá is csak kapcsolatok által válhat az ember. Igazi kapcsolatok meg csak szuverén lények között alakulhatnak ki. Sem teljes elkülönülés, sem a másik teljes elnyelése.

Délután háromtól éjjel fél egyig barangolás, pontosabban Borangolás az Avason. Felfoghatatlan ez az egész. Ennyi gyönyörűség itt a város közepén. Ezer pince. Évszázadokon át dolgoztak, pihentek, szórakoztak itt az emberek. Borkészítés. Termékek tárolása. Környező településekről elnevezett utak őrzik annak emlékét, hogy Arnót, Zsolca, Csaba és más falvak termelőinek is itt volt a lerakodó, elosztó helye. Írók, költők, muzsikusok, képzőművészek, helyi polgárok találkoztak itt. Vigalmi negyed. Borházak. A világ bármely más táján turisztikai attrakció, idegenforgalmi vonzerő lenne ez a hely. Mostanában mintha itt is mozdulna valami. 40 pince várta a vendégeket.  Nagy zajlás, rengeteg ember. Ital és étel. Zene. Az Avasi templomban irodalmi műsor. József Attila istenes versei. Helyi költők alkotásai. Reneszánsz kamarazene. Ének a felújított haranglábban. Vacsora. Bulizó társaság. Élőzene. És persze eléneklik a Nézését meg a járását. (Hernádpetriben hallottam először, 3 éves gyerekek nyomatták. Akkor még azt hittem népdalokból állt össze az egész. Igen, nekem ezt jelenti. Ezt is.)

Aztán meg Sziámi koncert. „Vigyetek el innen, vigyetek el”. Meg „Besúgók, provokátorok”. És aztán „Szerelem”. Persze „Ha előrelátó csecsemő lettem volna, felkötöm magam a köldökzsinóromra”. Kultúrsokk. Nagy dózisban zene, élmények, két napon át.  

Ma meg templom, temető, üldögélés a kertben Édesanyámmal, séta Valival. Egyre több pünkösdirózsa nyílik. A kerítésen fut a lilaakác. Harangvirágok finom szirmait remegteti a szél. Pár szál rózsa is kivirított. Május. A Cseh Tamás klubunk következő alkalmának meghívójához kell még írnom néhány mondatot. A szerelemről. Mint viszonyulási módról. De már csak holnap írom meg.

Napok. Miről is szólnak? Amiket írok? Vagy valami egészen másról? Hogy is van ez?


Örökbefogadás

Tegnap Családjogból két jogintézményt tanítottam szociálismunkás hallgatóinknak. A kiskorúak gyámságba vételét és az örökbefogadást. A gyámság célja a gondozás, nevelés, vagyonkezelés, törvényes képviselet. Az örökbefogadás: rokoni kapcsolat létesítése. Micsoda különbség! Mire van nagyobb szükségünk: gondoskodásra vagy intenzív emberi kapcsolatra? Jó esetben a kettő együtt valósul meg. De van az úgy, hogy mégse. Akkor mi hiányzik jobban? Mire vágyunk igazán? Napi ellátás, fizikai jelenlét vagy lelki közelség, egymásra figyelés, szeretet?

A „rokonság” kifejezés nyilván olyan komplex emberi kapcsolatokra utal, azokat szimbolizálja, melyeket korábbi társadalmakban, és jó esetben ma is, a vérszerinti rokonok jelenthetnek. Sokan vágynak komplex emberi kapcsolatokra, egymás lelki rokonaivá válásra. Soul Brother.  

Magyarországon az 1950-es évek óta csak kiskorúakat lehet örökbe fogadni. Korábban nagykorúakat is lehetett. Sőt, lehetséges volt a kölcsönös örökbefogadás. Amikor nehéz idők jártak, így a török hódoltság idején, elterjedt, hogy falvak fogadták örökbe egymást. Egy-egy település teljes lakossága rokonságot vállalt egy másik faluéval és azok viszont.

Nehéz idők járnak ma is. Elmagányosodás, érzelmek elsivárosodása, a szeretet forrásainak látszólagos kiapadása. Pedig vannak szeretet tartalékainak. Jó lenne felszínre hozni, kinyilvánítani.

Hankiss Elemér az Újreformkor mozgalom elindításával pezsgést, megélénkülést, megújulást szeretett volna gerjeszteni. Amikor Simon Jánostól, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének akkori vezetőjétől hallott arról a sajátos kapcsolatról, mely a Miskolci Egyetem és a Miskolchoz közeli egyik falu, Sajópálfala között kialakult, azonnal arra biztatott, azzal bízott meg, hogy indítsunk mozgalmat a falvak örökbefogadására. Fogadj örökbe egy falut! A minta, a modell az lett volna, amit Besenyei Lajos professzor úr rektorsága idején valósítottunk meg. Sajópálfala és az Egyetemünk abban állapodott meg, hogy az Egyetem Kihelyezett Társadalomkutató Központját a Sajópálfalán üresen álló iskolaépületben alakítjuk ki. Odakerült a szociológusképzés gyakorlati részének jelentős része. Szakirányos órák, nyári kutatótáborok. Elsősorban Sajópálfala és a környező települések szociológiai feltérképezése zajlott. Feltártuk a rendelkezésre álló fejlesztési erőforrásokat, a materiális tőke mellett a kulturális és társadalmi tőkét. Ennek során derült ki, hogy ennek a kis településnek, mely az államszocializmus idején elvesztette közigazgatási önállóságát és ezzel minden intézményét, a lakossága magasabb iskolai végzettségű, mint az országos átlag. Nem az idetelepülők miatt, hanem azért, mert a családok értelmiségivé vált gyermekei itt maradtak, visszatértek, még ha más településeken dolgoztak is. Sajóvámoson, Sajósenyén is végeztünk kutatásokat. Az erőforrások, a helyi kincsek körében a hálózatkutatás módszerével vizsgáltuk az itt élő emberek hagyományos és infokommunikációs kapcsolatait. Folyt egészség kutatás, és más hasonlók. Kialakítottuk a Társadalomkutató Központ Információs Társadalom Oktató- kutató Központját, az országos hálózathoz elsők között csatlakozóként. Megnyitottuk a helyi lakosok számára. Ritka település volt a kétezres évek elején, ahol szélessávú internet és korszerű számítógépek segítették a helybéli fiatalok tanulását, az on-line ügyintézést, a legkülönbözőbb tudások elérését és a korlátok nélküli kapcsolattartást. Örömmel éltek a lehetőséggel a helybéliek. Volt nagymama, aki innen tartotta a kapcsolatot Amerikában élő fiával és családjával. Büszkén mutatta unokái fotóit, melyeket on-line kapott. A televíziós „Mindentudás Egyeteme” előtt indítottuk el a Régióegyetem televíziós sorozatot, mely a Sajópálfalán havi rendszerességgel tartott, nyilvános, széles körben népszerű „Egyetemi Órák Sajópálfalán” előadásainak rögzítésével valósult meg. A sorozatot Rudi Zoltán, a Magyar Televízió akkori elnöke nyitotta meg, aki egyébként a média szakirányos szociológushallgatók egyik külsős oktatója volt. Szerveztünk konferenciákat. A „Digitális falu” konferencián egymás után adott elő Stumpf István és Csepeli György. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról az ezért felelős miniszter: Baráth Etele tartott előadást. A kutatóközpont sikeresen pályázott a Miskolcon élő emberek elégedettségének, elvárásainak vizsgálatára, a szentendrei kistérség településeinek kutatására és más hasonlókra. A Sajópálfalán élő emberek büszkék voltak rá, hogy bár nincs se általános, se középiskolájuk, de van egyetemük. Mindennek hírére érzékelhetően emelkedtek az ingatlanárak, többen költöztek a faluba. Az Egyetemünknek pedig pompás feltételei nyíltak az együttműködés által a gyakorlatorientált társadalomtudományi képzésre. Volt úgy, hogy Erasmus program keretében 10 ország hallgatói, oktatói hallgatták az előadásokat a Sajópálfalára kihelyezett kutatóközpont konferencia termében.  Feltehetően meghatározó szerepet játszott a kutatóközpont abban, hogy a szociológia szakos hallgatók létszáma pár év alatt háromszorosára nőtt. Nemcsak a területfejlesztési, a szociális és a kisebbségi szakirányos képzéshez szolgált kiváló terepül ez a kutatóhely, hanem a média szakirányhoz is, hiszen a település helyi lapját a hallgatók készíthették kiváló gyakorló szakember, külsős oktatónk irányításával. És szépek voltak a közös ünnepek. Hagyománnyá vált, hogy Advent idején az egyetemi kórus adott hangversenyt a sajópálfalai zarándokhely görög katolikus templomban, a Könnyező Madonna képe előtt. Majd az Egyetem rektora köszöntötte az együtt ünneplő helyi polgárokat és a már helyinek számító egyetemi polgárokat. A sajópálfalai hagyományőrzők meg eljöttek Egyetemünk aulájába és előadták a betlehemi történetet.  Egy év múlva már Miskolcon a Városház térre is őket hívták, megy a Gyermekvárosban élőknek is ünneppé varázsolták a karácsonyi várakozást. És még mennyi más szál, kötődés jött létre. A sajóvámosi fiatalokkal közösen színjátszó kört létesítettek szociológushallgatók. Szerveződött közös kerékpár túra a pálfalaikkal. Indultak helytörténeti kutatások. Kölcsönös előnyök. Az Egyetem oktató, kutató, fejlesztő munkájához kiváló terepet nyújtott a falu. A falunak nagyobb társadalmi önismeretet, önbecsülést nyújtott az Egyetem ottléte. Bővült a kulturális tőke és a társadalmi tőke. Példa teremtődött a tudás és a bizalmon alapuló emberi kapcsolatok materiális tőkévé váltására, gazdasági hasznosítására. Nyertes pályázatok, megújuló főtér, helyi termékek iránti kereslet bővülése, valamint nagyobb jelentkezési kedv az egyetemünkre. Oktató, kutató szakemberek érdeklődésének, elismerésének kiváltása. Az ELTE Szociológia Intézetének oktatói közös kiránduláson voltak ott, de eljött a Károli Gáspár Egyetem egyik dékánja oktatótársaival, jöttek a Szegedi Egyetemről, a SOTE-ról is.

Örökbefogadás. Falvak örökbefogadása. A mozgalom akkor indult éppen, mikor megszüntették a központot és az együttműködést. Megszűnt a modell. Kár volt. Ma világosabban látszik, mint valaha. Tudás alapú társadalom. Társadalmi innováció. Az Egyetem szerepe a térség megújulásában. Végzett hallgatóink számára értelmes munka helyben, hogy itt maradjanak. Melyre a gyakorlatban is felkészít az egyetemi képzés. Tudás tőke. Intenzív emberi kapcsolatok. Bizalom. Egymás rokonává válás. Odafigyelés, együttműködés, jobb élet. Lehetséges modell. Fogadj örökbe! Divat lett mára. A gyermekeken kívül aluljárókat, festményeket, könyveket lehet örökbe fogadni. És lehetne falvakat is. Van rá minta. Hogy örülne Hankiss. Meg persze én.


Rendszerváltós

(2015. május 2-án jelent meg a megyei napilapban ez az interjú. amit Bujdos Attila készített velem)

Negyedszázados a rendszerváltás. Dr. Pankucsi Márta vitatja ezt a kijelentést: a demokráciába való átmenet régebben kezdődött, és nem is zárult le 1990-ben, a szabad választásokkal. A beszélgetésben arra is kitértünk, hogy miért nem számítanak hősöknek, akik akár sokat kockáztatva szálltak szembe az államszocialista rendszerrel.

– A beszélgetésre készülve jelezte, megdöbbenve olvassa mindazt, ami a rendszerváltoztatás negyedszázados évfordulója apropóján a sajtóban manapság megjelenik. Mi hívja elő a rossz érzéseit?

dr. Pankucsi Márta: Az emlékezők egy-egy szeletét emelik ki ennek a hosszan tartó, nagyon összetett folyamatnak. Úgy tűnik fel, mint ha a rendszerváltás egy szűk elit alkujának az eredménye lett volna. Ezzel szemben szerintem a rendszerváltás nagyon széles társadalmi részvétellel valósult meg. A folyamat az 1956-os októberi forradalommal kezdődött, amelyben a pesti srácok, az egyetemisták, a munkások és az értelmiségiek egybehangzóan kinyilvánították, hogy demokráciát és függetlenséget akarnak. A szabadságharcot a szovjet tankok lánctalpai eltiporták, és a Kádár-rendszer a megtorlásokkal azt is tudtul adta, hogy a szabadságot és a függetlenséget így nem lehet kivívni. A későbbiekre nézve is kulcskérdéssé vált, hogy amíg megszállt országban élünk, nem lehet forradalommal leváltani a rendszert.

– 1956. október 23-ra 1957. május elseje következett, a Kádár János mellett demonstráló több százezres tömeggel. Ezt a kiállást nem lehet szovjet tankokkal kikényszeríteni.

dr. Pankucsi Márta: Nagyon jó, hogy ezt mondja, mert pontosan ez lehet a kulcsa annak, amiért a mai napig sem fejeződött be a rendszerváltás. Nem csak a szovjet tankokon múlott az 1956 októbere után következő korszak, de kellett hozzá a Kádár-rendszer mentális károkozása is. Az emberek tudatába beépült, hogy nem lehet rajta változtatni. És ha nem tudnak rajta változtatni, megpróbálják megmagyarázni a maguk számára is, hogy ez nem is annyira rossz, el lehet lenni benne. Voltak, akik kitartottak 56 eszméi mellett. És voltak, akik megpróbáltak idomulni, elevickélni.

– Akiket ez a téma foglalkoztat, rendszerint azt jegyzik meg erről, hogy a Kádár-korszak megteremtette a hatalomhoz való egyértelmű, elfogadó viszonyulásnak azokat a módozatait, amelyeket aztán a rendszerváltoztatás sem írt felül.

dr. Pankucsi Márta: Az 1956-os forradalom után jött létre a szerintem is rendkívül negatív megállapodás a hatalom és a nép között. A Kádár-rendszer egyik lényegi eleme az volt, hogy szemben a Rákosi-korszak nagyon kemény, szegénységet okozó gazdaságpolitikájával, vállalta, hogy jóllakatja a társadalmat. Ezt a vállalását a nyolcvanas évek végéig teljesítette is. Ezért cserébe – mondhatni – eladta a lelkét az ország. Vállalta, hogy nem beszélünk 56-ról. Nem beszélünk a szovjet csapatokról. A határon túli magyarokról. Hogy természetesnek vesszük az egypártrendszert. Amikor a hatalom már nem tudott tovább etetni bennünket, mert nem kapott erre több kölcsönt nyugatról, visszatért az emberek emlékezete. Az addigi tabuk tematizálták a közbeszédet, Erdélytől az egypártrendszer indokolatlanságáig, a szovjet csapatok kivonásának szükségszerűségéig.

– A társadalom is felmondta a Kádár-kor alkuit? Ez idézte elő a rendszerváltoztatást?

dr. Pankucsi Márta:Megkerülhetetlen kérdés, hogy mit értünk rendszerváltáson. A diktatúrából a demokráciába való átmenetet, az államilag, egy központból vezérelt gazdaságból a piacgazdaságra váltást, az állam függetlenségének elérését? Mert ezek lényegében megvalósultak 1990-ben, és az azt követő években. Ami problémásabb, hogy mennyire sikerült kiszabadulnia az államszocializmusban, és előtte, a nemzeti szocializmus idején felnőtt társadalomnak a totalitárius rendszer engedelmességi kényszereiből. Ez a leginkább problematikus, a mai napig.

A rendszerváltoztatással kapcsolatos gyakori felvetés, hogy ez az akkori nagyhatalmi alkunak köszönhető, nincs is tehát különösebb jelentősége, hogy voltak-e az átalakulás érdekében aktív szerepet vállaló hazai erők, vagy nem voltak.

dr. Pankucsi Márta: Elfogadom, hogy a függetlenségünk elérése nemzetközi alkufolyamat eredménye is volt. A Szovjetunió fel tudott volna lépni ellene. De nem akart. Látnunk kell emellett, hogy az átalakulás hosszú folyamatában legalább annyira voltak rendszerváltók azok az emberek, akik mi­helyst lehetett, az élet legkülönbözőbb területein megpróbáltak függetlenedni az államtól. A magángazdálkodók, az állami gondolattól elszakadó hazai szubkultúrák, az underground mozgalmak, a punkok, akik az agyunkban ülő kopasz cenzorról énekeltek. Vagy Cseh Tamás, akinek a dalai nemcsak a magánélet drámáiként értelmezhetőek, de a világ élhetetlenségéről szóló híradásokként is. Akik ilyeneket énekeltek, akik ilyenekről beszélgettek klubokban, kocsmákban, mind részük volt a rendszervál­tásban.

– A jobb élet reménye azonos lenne a szabadságvággyal?

dr. Pankucsi Márta: Ha azt feltételezzük, hogy a rendszerváltás az államszocialista rendszerből a polgári társadalomba való átmenet, amihez kellenek a polgárok, a polgári létnek alapfeltétele az önmagamról és a családomról való gondoskodás akarása és képessége. Ha a rendszerváltás a piacgazdaság megteremtése is, ezt nagyon erőteljesen előkészítette a magángazdálkodás.

– Amiről a rendszerváltoztatás feltételeként beszélt, lehet feltétele az átmenetnek, de aligha tekinthető politikailag irányult viselkedésnek – nem a rendszer megdöntése volt a célja. Miközben tudjuk, sokan ezt, és az ezzel járó kockázatokat is vállalták.

dr. Pankucsi Márta: Nyilván senki nem azért kapált a kertjében, hogy pusztuljon a szocializmus. A politika által lenyelt társadalom kezdett mozgolódni. Autonómiát akartak. Hogy ne felülről mondják meg, mit lehet és mit nem egy színházban, az egészségügyben és így tovább. Minden területen bomlasztották a rendszert. Kialakult egy olyan második világ, amelyik ha nem is direkt ellentéte volt az elsőnek, de alternatívája lehetett az államszocializmusnak. Az akkori hatalom a nyolcvanas évekre már pontosan érezte, hogy a társadalom önszerveződése az alapjait ingatja meg. Jó példa erre, amivel a férjem politikai tevékenysége kezdődött. Az amatőr költők országos találkozóját szerette volna megszervezni Miskolcon. Amikor ezt a hatalom nem engedte, ebből az következett a számára, hogy ha már ezt sem szabad, akkor ennek a rendszernek direkt politikai szinten is véget kell vetni. A változásokhoz kellettek az olyan emberek, mint Imre, akik szerint mégis meg kellene próbálni megváltoztatni az állam jogi, politikai kereteit. Hogy ne gátoljanak senkit abban, hogy a képességei szerint éljen.

– Hogyan lett ebből szervezett politikai mozgalom, majd párt?

dr. Pankucsi Márta: A nyolcvanas években, a baráti körünkben is eléggé nagy volt az egyetértés, hogy lehetne normálisabb világban élni, ha hagynák. Ha a változást akaró emberek összefognának. Az irodalmon keresztül Imre kapcsolatba került Lezsák Sándorral, majd amikor mozgalomként megalakult az MDF, természetesnek tűnt számunkra, hogy szövetségeseink lehetnek mindazok, akikkel addig, zárt ajtók mögötti beszélgetéseinkben egyetértettünk, szükség van a változásra. A tanulás része volt, hogy ne mondjam, valódi sokkhatás, amikor kiderült, hogy akik addig nagy hangon szidták a rendszert, megriadtak, amikor például azt kellett volna vállalniuk, hogy ne csak a mi lakásunkon legyenek a találkozók, hanem náluk is. Így lett az avasi, kétszobás lakásunk a központ. Hetente találkoztak nálunk a legkülönbözőbb területeken dolgozók. Amikor több száz feletti volt a kör, amelynek tagjai megfordultak az otthonunkban, és megerősítést nyert, hogy hasonlóan gondolkodnak, akkor vált ez valóban egészen direkt módon politikává.

– Ebben a lakásban alakult meg az ország első vidéki MDF-szervezete. Mekkora bátorságot igényelt a politika terepén is szembefordulni a Kádár-rendszerrel?

dr. Pankucsi Márta: A terv az volt, hogy 1988. március 5-én az országban, húsz helyszínen egyszerre jönnek majd létre helyi MDF-szervezetek. Végül csak Kiskunmajsán és nálunk alakult meg. Sokan ígérték, hogy ott lesznek nálunk, de aztán elkezdték visszamondani. Még csak nem is kellett nagyon fenyegetőznie a hatalomnak. Ott élt a félelem az emberek lelkében. Elég volt keresni egy rendőr ismerőst, aki azt mondta, hogy majd jönnek, és mindenkit letartóztatnak. És már megvolt az ok az önfelmentésre: „mennék én, csinálnék forradalmat, de azt mégsem kockáztatom, hogy elvigyenek, vagy kirúgjanak az állásomból”. Lehetett kockázatosnak látni az ellenzéki szerveződésben való részvételt, de ami miatt mégsem helyénvaló az önfelmentés, hogy voltak, akik eljöttek MDF-et alapítani. Loss Sándor például, aki szintén az egyetemi oktatói állását kockáztatta, úgy volt ott, habozás nélkül, hogy pár nappal előtte született a nagyobbik fia. Ez pontosan olyan, mint a beszervezések. Lehet most azt mondani, hogy meg kell bocsátani a besúgóinknak. A mi lakásunkat nemcsak a telefonon keresztül hallgatták le, de külön lehallgató készüléket is beszereltek, minden levelünket felbontották. Az utóbb kikért papírokból az is kiderült, ki volt a három-négy besúgó, aki jelentéseket írt a férjem tevékenységéről. Én nem tudok megbocsátó lenni. Mert azt még megbocsátanám, hogy ilyen dolgok történtek. De azt már nem, hogy valaki ette az általam készített vacsorát, itta az általam vett bort, és utána ment jelenteni. Voltak, akik mindenféle zsarolás ellenére sem lettek besúgók. És vállalták, hogy kirúgják őket az értelmiségi munkakörükből, és elmentek fizikai munkásnak. Akkor nekik most mit mondjunk? Bocsika, te ostoba voltál, mert lásd, megbocsátunk azoknak, akik besúgók lettek, és megbocsátunk azoknak is, akik nem jöttek el pártot alapítani.

– Mégiscsak volt határ, amit át kellett lépni. Volt, aki vállalta a kockázatot, és volt, aki nem.

dr. Pankucsi Márta: Persze. És ha azt nézzük, hogy a diktatúrából hogyan lett demokrácia, ki kell mondani, hogy ha nincs az a maroknyi, vagy néhány tucatnyi ember, akik átlépik a határt, nagyhatalmi megállapodás ide vagy oda, gmk-zás ide vagy oda, sehová sem jutunk. A rendszerváltásban szerintem is ez a kulcskérdés: átlépték a határt, vagy nem lépték át. Ez volt a választóvonal. Nevezzük civil kurázsinak.

– Bátorságnak.

dr. Pankucsi Márta: A bátorság minimumának. Vagy az önmagunkkal való szembenézés akarásának. Mert a második gazdaságban dolgozóktól nem várom el, hogy egy politikai szervezet kiépítésében vegyenek részt. De aki átlátja a helyzetet, tudja, hogy a változás elkerülhetetlen, és egyetért vele, csak éppen fontosabb a számára a karrier, az megbocsáthatatlan.

– Eltelt 25 év. Miért van az, hogy ma sokkal inkább tartják a rendszerváltás hősének Németh Miklós volt MSZP-s kormányfőt, mint azokat, akik a vele szemben lévő oldalon kockázatot vállaltak a rendszerváltoztatásért?

dr. Pankucsi Márta: Ez a legizgalmasabb kérdés a számomra is. Imre esetében az sem volt tiszta sor, hogy valaki, aki szegény, iskolázatlan családból indul, lesz jogi diplomája, az ügyészségen komoly beosztásban dolgozik. És eljut arra a pontra, amikor választania kell: vagy az elvei szerint él, vagy befogja a száját. Amikor az ügyészségen választás elé állították, hogy vagy feladja az elveit, vagy vele képviseltetik a vádat a hasonszőrűekkel szemben, kilépett a bizonytalanba. Ez akkor sem, vagy ott igazán nem volt kis lépés. Míg ő MDF-szervezőként az országot járta, a saját pénzén vett benzinből, nagyon sokan akkor alapozták meg a mai jó életüket. Bizonyos dolgokat vállalni kellett, és szükség volt a választásra: vagy a tengerparti nyaralás, vagy a szabad világ szervezése. És hát persze voltak mások is, nyilván nem egyedül tette, amit tett. Hogy az értékelésben miért nincsenek ezek az emberek a helyükön? Biztosan sok olyan oka van, amit nem tudok, de biztosan benne van az is, hogy azok, akik ugyanúgy megtehették volna, és az értékrendjük alapján meg is kellett volna tenniük ezt, elgyávultak. Mennyivel jobb azt mondani, hogy olyan volt a helyzet, mint ahogy most is nagyon sokan mondják: „ilyen a helyzet”. És ha senki nem csinál semmit, tényleg nyugodtak lehetünk, hogy tényleg nem bennünk van a hiba. De ha van egy-két nyüzsgő ember, akiknek a példája azt mutatja, hogy mégis lehet, akkor a kérdés ez: most mi van? Én is megtehettem volna, és mégsem csináltam? Ezzel nem jó szembenézni. Egyszerűbb negligálni, amit mások tettek: „ő se csinált semmit”, „csak hőbörgött”, „könnyű volt neki, mert jogász volt”. Hannah Arendt írja: a valóságos cselekvések a legillékonyabbak, mert ha azokat nem rögzítik, nem foglalják szavakba, akkor senki sem fog emlékezni rájuk. Ezért is olyan nagy adósságom az, hogy a férjem naplói, a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján rekonstruáljam azt a kort.

– A Kádár-korral kapcsolatban használta a mentális károkozás kifejezést, és ezt a rendszerváltoztatás máig problémás pontjának nevezte. Hogyan érti ezt?

dr. Pankucsi Márta: A szocializmusok célja az volt, hogy magányosan éljünk. Elhitették, hogy nem vagyunk fontosak, nem számítunk. Nagyon sok ember esetleg azért nem is tett semmit, mert elhitte, hogy nem tud semmit tenni. A magányosságból fakadó felelőtlenség – hogy ha nem számítok, ha úgysem vagyok fontos, nem is cselekszem – a rendszerváltással sem szűnt meg. A körülöttünk működő fogyasztói tömegtársadalom, amelynek része lettünk, szintén ezt igényelte, csak nem politikai, hanem gazdasági okokból. Ahhoz, hogy jó fogyasztók legyünk, örüljünk a plázáknak, nem arra volt szükség, hogy autentikus életet élő, felelősségteljes polgárokká váljunk. Ez megint olyan társadalom, amelyik a magányos tömeget alkotó magányos egyénekből áll. Nem tudják komolyan venni, hogy feladatuk lenne az életben. Miért és hogyan várnám el, hogy bármennyire is izgassa őket a közös jövőnk? Értem én: a sárga csekket be kell fizetni, de mégis fáj, hogy így van. Szeretném, ha a rendszerváltásnak az a része is megvalósulna, hogy higgyük el: nem kell, és nem lehet mindig mindent a körülményekre fogni.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." target="_blank">– Bujdos Attila –

Névjegy: dr. Pankucsi Márta

  • jogász-szociológus, egyetemi oktató
  • a rendszerváltást megelőzően a rendszerváltoztatást szorgalmazó reformköri mozgalom tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I-es számú reformkör alapítója és szóvivője
  • Férje dr. Furmann Imre (1951–2010) jogász, kisebbségi jogvédő, költő, politikai közíró, a Magyar Demokrata Fórum alapítója, és volt országos általános alelnöke
  • Miskolci, avas-déli kétszobás lakásukban alakult meg az MDF helyi szervezete 1988-ban, és itt tartották üléseiket más ellenzéki szervezetek is a rendszerváltoztatás időszakában

 

A társadalmi innováció emberi tényezői

A társadalmi innováció a településfejlesztés egyik modellje. A megújulás az érintett lakosság széleskörű részvételével valósul meg. A Miskolci Egyetem szolgáltatásaival ezt akarja segíteni. Ahhoz, hogy hatékony megoldásokat találjunk, ismernünk kell a helyi adottságokat. A fejlődésnek nemcsak anyagi forrásai lehetnek. A materiális tőkével azonos fontosságú a kulturális és a társadalmi tőke. A Cserehát településein kérdőíves szociológiai kutatással tártuk fel a rendelkezésre álló emberi erőforrásokat, az innováció feltételeit. Az interjúkkal konkrét ismereteket gyűjtöttünk, hogy milyen konkrét változásoktól várják a lakosok a jobb életet. A mindezek alapján szerveződő innovációs körökben elindult a Miskolci Egyetem és a Csereháton élők együttműködése a társadalmi innováció érdekében.

1.Bevezetés

A Cserehátot az ország elmaradott, hátrányos helyzetű térségei közé szokás sorolni. Az egy főre jutó GDP, a munkanélküliségi ráta és más hasonló mutatók használata ezt az eredményt hozza. Területi hátrányok kapcsolódnak össze társadalmi hátrányokkal. A fővárostól, nagyvárosoktól távoli kistelepülések. A lakosság elöregedőben. Ahol meg nem, az a cigány lakosság magas arányát jelzi.

A rendszerváltás óta jelentős összegeket fordítottak a térség felzárkóztatására. Kormányzati források, európai uniós pályázati pénzek és más támogatások érkeztek. A kívülről, felülről érkező összegeket rendre felhasználták, a kívülről, felülről meghatározott célok érdekében megfogalmazott előírásoknak megfelelően.

A használatos fejlettségi mutatókkal mérve az eddig megvalósult fejlesztési projektek nem eredményeztek jelentős javulást a Csereháton. 

Ideje elgondolkodni, hogy nem kellene-e más módon közelíteni a Csereháthoz, az ott lévő településekhez és lakóikhoz? Természetesen nemcsak a Cserehát helyzete, hanem más régiók, országok, a világ jelenlegi állapota ad okot alapvető kérdéseink újragondolására. A megújulásra. Az innovációra. Nemcsak műszaki és gazdasági értelemben. Érdemes elgondolkodnunk életünk megújulásának lehetőségein, a társadalmi innováción és annak emberi feltételein.

Történelmi korszakváltás idejét éljük. A modern, indusztriális társadalmak korát felváltja a posztindusztriális, az információs, a tudásalapú társadalmak kora. Mindez nemcsak technikai kérdés. Megváltozik a gazdaság, új fejlesztési erőforrások válnak dominánssá és átrendeződnek az emberi érintkezési viszonyok. A rendszerszintű változásokkal együtt változnak a strukturális viszonyok. Az egyenlőtlenségek rendszerében újra pozícionálhatják magukat a régiók, országok, térségek, települések, társadalmi csoportok. Ami az eddig előnyös helyzetben lévőknek veszély, az eddig hátrányban lévőknek új esély. Fontos, hogy felismerjék, felismerjük a megújulás lehetőségeit.

A Miskolci Egyetem, mint a régió tudásközpontja, jó ideje hivatottnak érzi magát arra, hogy hozzájáruljon a régió társadalmi fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javulásához. Ennek része, hogy tudományos eszközeivel segítse a „fejlődés”, az „életminőség” fogalmainak újrafogalmazását, továbbá, hogy oktató, kutató és fejlesztési tevékenységével szolgálja a gyakorlati megújulást.

Egyetemünknek ehhez a küldetéséhez köthető a „Társadalmi innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplém megyében” TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 projekt, mely a társadalmi innovációt előmozdító egyetemi szolgáltatások kialakítására irányul.    

2. A társadalmi innováció értelmezésének elméleti keretei

Mára bebizonyosodott, hogy az eleinte pénzügyinek vagy gazdaságinak tekintett válság valójában átfogó társadalmi válság, a fogyasztói tömegtársadalom csődje.

J. M. Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke fogalmazott úgy, hogy a gazdasági válságot lassan leküzdhetjük, de a régi életünk soha többé nem tér vissza. Ideje kitalálni az új életünket. Ideje megújulnunk.

A megújulás az ember és az emberi társadalmak egyik legfontosabb képessége. Az emberi szabadság lényege, hogy különböző lehetőségek közül választhatunk. Más kérdés, hogy ritkán választunk tudatosan. Többnyire rutinszerűek, szinte automatikusak a választásaink. Amit teszünk, úgy tesszük, mintha mást nem is tehetnénk. Ennek az a magyarázata, hogy a korábban sikeres választásaink beépülnek személyiségünkbe és jövőbeli választásainkat szinte automatikusan határozzák meg. P. Bourdieu habitusnak nevezi ezt a beépülést. T.L. Berger és T. Luckman a habitualizáció folyamataként írják le, melynek során a különböző, egyaránt lehetséges megoldások közül egy ismétlődően visszatér és a cselekvők által kölcsönösen elfogadottá válik. Ha aztán ezt a megoldást olyanok is átveszik, követik, akik nem vettek részt kialakításában, akkor a szóban forgó cselekvés, illetve megoldási mód intézményesül. Akik nem vettek részt kialakításában, azok könnyen megváltoztathatatlannak, a világ objektív rendjéhez tartozónak tekintik. Az intézményesült, renddé szilárdult megoldási módok mindaddig megváltoztathatatlannak tűnnek, amíg válsághelyzet nem jön létre. A válságok velejárója, hogy rákényszerítenek korábbi életünk újra gondolására, az eddig bevált megoldási módok megkérdőjelezésére, legitimálására, vagy új alternatívák keresésére és megvalósítására.

Életünk korábbi rendjének megrendülése idején a rendezetlenség, a társadalmi anómia állapota alakul ki. Ilyenkor egy ideig különböző lehetséges rendképek versenyeznek. M. Weber szerint az ilyen társadalmi helyzetekben a lehetséges berendezkedések közül az válik legitim renddé, amelyik legközelebb áll az emberek tudatában élő rendképhez. Egyszerűen azért, mert az emberek mindennapi cselekvéseiket a világ és az élet rendjének a fejükben élő képéhez igazítják, és ezáltal azt valósítják meg.

Mindebből egyebek mellett az következik, hogy a társadalmi berendezkedés megváltoztatásának kihagyhatatlan, nélkülözhetetlen része az emberek rendről alkotott elképzeléseinek, mindennapi cselekvéseinek a megváltoztatása.

Ezt a magatartást irányító mechanizmust a habitus fogalma mellett szokás az életvilág fogalmi keretén belül elemezni. A. Schütz és J. Habermas vonatkozó elmélete alapján az életvilág az a természetes, magától értetődő, normális világ, melyben mindennapjainkat éljük. Másként fogalmazva az életvilág a kulturálisan rögzült és átörökített, kommunikatívan szerveződő világértelmezési sémáknak, életmintáknak, életrecepteknek a tere. A megváltoztathatóság garanciája a kommunikatív szerveződés.

A modern társadalmakban a változásoknak egyik alapvető akadálya az, hogy az életvilág elveszíti autonómiáját. A rendszerek gyarmatosítják az életvilágot. Vagyis az alrendszerek, különösen a gazdaság és a politika működési logikája és mechanizmusai, behatolnak az életvilágba és uralmuk alá vonják azt. Ezáltal a magánélet szinterein is a pénz valamint a hatalom válnak a szelekciós mechanizmus középpontjává, a döntések meghatározójává. A médiumokhoz kapcsolódó bináris kódok kétpólusuvá teszik a világot, mindent végtelenül leegyszerűsítenek. A döntések meghozatalakor az, és csak az számít, hogy mi a nyereséges illetve mi segíti elő a hatalomra kerülést. A rendszerek működésének sajátossága az is, hogy az instrumentális cselekvést teszik általánossá. Az instrumentális cselekvés a kitűzött cél elérésére szolgál, melyhez eszközként használ bármit és bárkit. Sikerkritériuma a kitűzött cél elérésére. Ez a cselekvési típus kétségtelenül hatékonyan szolgálja az alrendszerek autopoieziszét, folyamatos önlétrehozását. Ám az életvilágba behatolva, uralkodóvá válva, lerombolja a bizalmi viszonyokat, a közösségi kapcsolatokat.

A hatékonyság növekedéséért túl nagy ár az általános elmagányosodás, valamint a deviáns magatartások növekedése.  Kiszorul az életvilágra jellemző cselekvési típus, vagyis a kommunikatív cselekvés. A kommunikatív cselekvés egymás megértésére és megegyezésre irányul, sikerkritériuma a konszenzus.

A modern társadalom alrendszerei ma még küzdenek a talpon maradásért, sőt az életnek az általuk uralt összes területén próbálják azt a látszatot kelteni, mintha a feladat a visszatérés, a megrendült hatékonyság helyre állítása lenne. Le kell küzdeni a gazdasági bajokat és akkor ismét a fogyasztás szolgálatába állíthatjuk életünket. Meg kell szilárdítani mindenhol az éppen kívánatosnak talált politikai hatalmat és akkor nem lesz nagyobb baj.

A válság okozta lehetőséget kihasználva érdemes végig gondolnunk, hogy az eddig megszokottól, magától értetődőnek tartottól eltérő alternatívák is választhatóak.

N. Luhmann elmélete szerint a modern társadalmakban a környező világ komplexitásának és kontingenciájának redukálására specializálódott alrendszerek az autopoiezisz elve alapján működnek. Nem a funkció, vagyis valamely létező emberi, társadalmi szükséglet kielégítésére törekvés határozza meg működésüket, hanem az önlétrehozás és önfenntartás parancsa. Ha már egyszer kialakultak, akkor a beléjük rögzült mechanizmusok a folyamatos fennmaradás érdekében szelektálnak.

A gazdasági alrendszer középpontjában a pénz médiuma áll és hozzá kapcsolódik a cselekvéseket és minden mást rentábilisra és nem rentábilisra szelektáló bináris kód. Az autopoieziszt pedig az eladások megszakítatlan folyamata garantálja. A rentábilis, megfelelő profitot biztosító gazdaság önlétrehozásához szüntelenül el kell adni az előállított termékeket, szolgáltatásokat. A fogyasztói tömegtársadalmakban erről szól minden. Ezért kell fogyasztó automatákká változniuk az embereknek, ezért válik kizárólagos mércévé a pénz, ezért hitetik el, hogy a legfőbb örömforrás a vásárlás és a fogyasztás. Már nyoma sincs annak a funkcionalista felfogásnak, mely még T. Parsons rendszerelméletében megjelent, vagyis amikor a gazdaságra, minta az adaptáció, a környezethez való alkalmazkodás, az anyagi szükségletek kielégítésére hivatott alrendszerként lehetett tekinteni.

T. Parsons rendszerelméletében a politikai alrendszernek a funkciója a célelérés. Vagyis a politika az emberek egyéni és közös álmainak, céljainak a megvalósítására hivatott. N. Luhmann viszont már úgy látja a fogyasztói tömegtársadalmak politikai alrendszerét, mely önmaga fenntartása érdekében tartja kizárólag fontosnak a választások megnyerését, a hatalomra kerülést illetve hatalmon maradást és minden szelekciót, cselekvést ennek rendel alá.  Sőt, a politikaszociológia és a politológia elemzései alapján ettől is tovább léphetünk. Amikor a konszern pártok elterjedéséről esik szó, akkor azt a jelenséget írják le, hogy a választási győzelemért küzdő pártok valójában azért törnek a hatalomra, hogy a gazdasági hatalomnak alávetetten, ha tetszik a pénz és rentabiltás szelekciós mechanizmusának engedelmeskedve hozzák meg az egész társadalomra érvényes döntéseiket. Vagyis a H. Marcuse által korábban leírt egydimenziós társadalom, a gazdaság és azon belül a pénz uralmának totálisan alávetett világ víziója egyre kevésbé abszurd.

 Ha ilyen elméleti szemüvegen át nézzük a fogyasztói társadalom válságát, csődjét, akkor ezt nem feltétlenül kell hanyatlásként, a társadalmi fejlődés megtorpanásaként értelmeznünk.

Igaz ugyan, hogy N. Luhmann a társadalmi fejlődés egyik alapvető mércéjének a differenciálódást, az egyre több alrendszer kialakulást tekinti, vagyis a hatékonyságot javító alrendszerekre, mint fejlődési termékekre tekint. Ám a társadalmi fejlődés másik mércéjének a megváltoztathatóságot tekinti.

J. Habermas vitatja N. Luhmann állítását, mely szerint az alrendszerek hatékonysága lenne a fejlődés mércéje. Úgy találja, hogy modern társadalmakban élő embereknek a hatékony működésért túl nagy árat kell fizetniük. Szoros összefüggést lát a gazdaság autopoietikus működése és az elmagányosodása valamint a deviáns magatartások arányának növekedése között. Elemzése szerint a fogyasztói tömegtársadalmak a vásárlásra, fogyasztásra rábírás érdekében az egyéneket megfosztják életük más dimenzióitól, szétzilálják emberi kapcsolataikat és kisajátítják életvilágukat. A legszemélyesebb kapcsolatokba is betüremkedik a pénz és a hatalom. A gazdasági elemi célja saját fennmaradása érdekében, hogy az emberek egyre többet vásároljanak, fogyasszanak. Az ehhez szükséges pénz megszerzésére illetve az elköltésére fordított idő az emberek életidejének egészét kitölti. A pénz hatékony megszerzése és elköltése instrumentális cselekvések sorozatát igényli. Nincs idő és energia a kommunikatív cselekvésre, az olyan kapcsolatok ápolására, melyektől sem pénz, sem hatalom nem várható. Az életet a külső elvárásoknak való feltétlen megfelelés irányítja, az autentikus életnek a lehetősége kiszorítódik nemcsak a mindennapok valóságából, hanem a lehetséges jövők horizontjáról is. Csupán negatív formában: frusztrációként, szüntelen rossz közérzetet eredményező kínzó hiányként van jelen. Ebből az állandó feszültségből és kilátástalanságból menekülnek egyre többen az alkoholhoz, a drogokhoz, a mentális betegségekbe, vagy bűnözővé válnak, esetleg öngyilkosságot követnek el.

J. Habermas szerint az emberiség jövője alapvetően azon múlik, hogy képesek leszünk-e a nagyobb arányú kommunikatív cselekvésre, arra, hogy egymás megértésére és megegyezésre törekedve konszenzusra jussunk. Mindenekelőtt arról, hogy milyen változást akarunk, milyen az a kívánatos jövő, melyet választunk és megvalósítunk. Hogyan szeretnénk élni? Mit jelent számunkra a jó élet? Ha tetszik: a jobb életminőség, netán a boldogság?

Amíg erről nincs megállapodás, amíg ebben nincs konszenzus, sőt, amíg szóba se hozzuk ezeket az alapkérdéseket, addig a valódi megújulásra, a társadalmi innovációra semmi esély. 

A megújulásnak az objektív, tárgyi feltételek rendelkezésre állásával azonos fontosságú, nélkülözhetetlen kritériuma az emberi feltételek megléte. Az emberi tényezők közül kiemelten fontos a megfelelő mentalitás, beállítódás, az elköteleződés.

A sikeres társadalmi innovációhoz az anyagi feltételek mellett nélkülözhetetlen a kulturális feltétel: a jövőkép, a céltételezés, az innovatív beállítódás, továbbá a társadalmi, a közösségi feltétel: olyan emberi kapcsolatok, melyek nem lehúznak, hanem inspirálnak, együttműködésre, közös változtatásra késztetnek.

M. Weber a kapitalizmus kialakulása kapcsán hívta fel a figyelmet, hogy egy új társadalmi berendezkedés kialakulásának a materiális feltételek meglétével azonos fontosságú feltétele a megfelelő emberi beállítódásnak, értékrendnek a megléte.

Az emberiség történelmét vannak, akik fejlődéstörténetként, mások hanyatlásként, vagy stagnálásként, egyhelyben járásként, esetleg körforgásként értelmezik.

A felvilágosodás korában vált uralkodóvá a lineáris fejlődés eszméje. A racionalizmus hívei az emberi észre alapozott, főként a természettudományok eredményeire alapozott technikai változásokat tették meg a fejlődés mércéjének. A modern korban az iparosodás, az urbanizáció, az anyagi javak bősége váltak olyan kívánatos célokká, melyek felé a haladás irányulni látszott. A fejlettnek kikiáltott nyugati civilizációs eredmények aztán mintául szolgáltak a világ egésze számára.  A modernizáció az a folyamat, amelynek célja, hogy az „elmaradottabb” térségek, társadalmi csoportok felzárkózzanak a „fejlettnek” mondott nyugathoz. Ez történhet az érintettek kívánságára, önszántukból, illetve történhet kívülről rájuk erőltetve. A lényeg mindkét megvalósítási mód esetén a már meglévő külső minta másolása, utánzása, átvétele, méghozzá külső segítség beiktatásával. Gyakorlati megvalósulása lehet a gyarmatosítás, vagy éppen a gyarmati sorból felszabadult népeknek nyújtott külföldi segítségnyújtás. Lehet szovjet megszállás hatására bekövetkező modernizációs kísérlet: utolérjük és túlszárnyaljuk a nyugati imperializmust. Vagy éppen amerikanizálódás, amikor a gyorséttermek, a nagy divatcégek, a multinacionális bankok uralják minden földrész minden lakójának az életét.  Van úgy, hogy a modernizáció az „elmaradottak” legfőbb álma, igénye. Amikor önként vetjük „vigyázó szemeinket” Párizsra. Amikor Moszkva, Washington, Brüsszel elvárásai fontosabbak, mint a bennszülötteké.

A változások lehetnek szakítás típusúak, amelyek a korábbi állapotból való kilépést, a fennálló maghaladását, az azon történő túllépést igénylik.

A változás lehet belső transzformáció, a meglévő helyzet átalakulása lépésről lépésre.

A szakítás radikális változás, gyakran, de nem feltétlenül erőszak alkalmazásával jár. Így a fegyveres forradalmak, ellenforradalmak, megszállások és felszabadulások többnyire erőszakkal zajlanak. De a szintén megszakítást, radikális váltást eredményező rendszerváltás megvalósulhat békésen is.

A belső transzformáció folyamata nevezhető reneszánsznak, reformnak, vagy éppen innovációnak. A lényeg, hogy a meglévő helyzet sajátosságait figyelembe véve, értékeit megőrizve, a meglévő erőforrásokra alapozottan történik a békés átalakulás. Úgy születik meg az új, hogy annak előzetes képét közösen alakítják ki az érintettek, a megvalósítók.

3. Társadalmi innováció a Csereháton

Kutatásunk koncepcionális keretéül P. Bourdieu tőke-, habitus- és mezőelméletét, valamint a Római Klub innovációs elméletét választottuk.

P. Bourdieu tőkeelmélete szerint korunkban az egyéneknek és csoportjaiknak a társadalmi egyenlőtlenségek rendszerében elfoglalt helyét a materiális, a kulturális és a társadalmi tőke együttesen határozza meg. Feltételezése szerint ezek a tőkeféleségek konvertálhatóak, vagyis egymásra átválthatóak. Ebből következően: valamely egyén, csoport vagy település, térség minél szegényebb materiális tőkében, annál fontosabb számára a meglévő kulturális és társadalmi tőkéjének a felismerése, akkumulálása és materiális tőkévé konvertálása gazdasági mechanizmusainak a kiépítése.

P. Bourdieu habituselmélete szerint a korábban sikeresnek bizonyult magatartásválasztások rögzülnek, és olyan mértékig beépülnek a személyiségbe, hogy szinte automatikusan meghatározzák a jövőbeli viselkedést. Így a korábbi viselkedési minták akkor is továbbélnek, ha megváltozik a környezet és más magatartások sokkal jobb eredményhez vezetnének. Ilyenkor az egyéni habitusok, mentalitások tudatosítása, megújítása válik szükségessé.

P. Bourdieu mezőelmélete szerint egy új mező akkor jön létre, ha egy csoportnak sikerül monopolizálni egy bizonyos társadalmi funkciót. Vagyis sikerül elfogadtatnia a többiekkel, hogy bizonyos feladat ellátására csak az adott professzió tagjai képesek. A mező sajátossága, hogy kifelé rendkívül egységes, miközben belül folyamatos harcok dúlnak a magasabb pozíciókba kerülésért, a javakból minél nagyobb arányban részesülésért.

Feltételezhető, hogy a település- és területfejlesztés, vagy azon belül a roma integráció és az antiszegregáció megvalósítása úton van a mezővé válás felé. A mezők legitimitása csak azáltal kérdőjelezhető meg, ha alternatív megoldások jelennek meg a színen, melyek a gyakorlatban legalább annyira hatékonyak, mint a korábban kizárólagos”jó megoldásként” feltüntetettek. Például a vallási mezőben a papok közvetítő tevékenységét Isten és ember között a reformáció, az egészségügyi mezőben az orvosi gyógyító tevékenységet a természetgyógyászat ingatta meg. A település- és területfejlesztésben, a roma integráció és az antiszegregáció megvalósításában az eddigi modernizációs elven alapuló tevékenység alternatívája lehet a társadalmi innováció.

A Római Klub értelmezése szerint az emberiség jövőjét meghatározó tényezővé vált az innováció, vagyis a megújulás képessége. Értelmezésük szerint a modernizációs fejlesztésektől radikálisan eltérő modell az innováció. A modernizációs fejlesztések egy valahol már létező és fejlettebbnek tekintett minta átvételét tűzik ki célul, melyhez alapvetően külső erőforrásokat vesznek igénybe.

Az innováció = anticipáció + participáció.

Az anticipáció szószerinti értelmezésben: megelőzés, elébe vágás; olyan előzetes feltevés, amit később a tapasztalat igazol.

Vagyis a jelenlegi helyzet meghaladása, azon való túllépés, úgy, hogy előzetesen megalkotjuk az elérendő jövő képét, tételezzük céljainkat. Méghozzá olyan jövőképet alkotunk és olyan célokat fogalmazunk meg, melyek elérhetőek, a gyakorlatban megvalósíthatóak. Mintegy elébe vágunk megvalósulásnak. Nem egy már máshol megvalósultat követünk, veszünk át, másolunk le.

A participáció: részvétel. Az anticipáció egész folyamata az érintettek széleskörű részvételével történik. A lehetséges jövők felismerése, a kívánatos jövő kiválasztása, a célok és a hozzá vezető utak kiválasztása és a megvalósítás gyakorlati folyamata egyaránt. Mi alkotjuk meg az érintettek széleskörű részvételével.

Az innováció a helyben meglévő fejlesztési erőforrásokra épít, a helyben megfogalmazott célok elérése érdekében.

Az innovációs fejlesztés a településen élők jobb életminőségét szolgálja, méghozzá úgy, hogy a „jobb életminőség” mibenlétét is az érintettek határozzák meg, miként az eléréshez vezető utat is, melyhez fejlesztési erőforrásul a rendelkezésre álló materiális tőke mellett saját humán erőforrásaikat hasznosítják.

Kutatásunk során használt alapkategóriákat az alábbiak szerint definiáltuk:

Materiális tőke: azok a befektethető anyagi javak, melyekkel profit érhető el.

Kulturális tőke:

  • objektiválódott kulturális tőke: a tárgyiasult kulturális javak pl. könyvek, képzőművészeti alkotások, infokommunikációs eszközök, kézműves termékek, ételek, tartósított gyümölcsök.

  • inkorporálódott kulturális tőke: a személyiségbe beépült képességek, készségek és tudás pl. manuális készségek, növénytermesztési ismeretek, jártasság a gombák felismerésében, zenélés és minden más helyi tudás.

  • intézményesült kulturális tőke: iskolai végzettség, szakképzettség, kulturális intézmények pl. átképzésben szerzett képesítések, művelődési házak, információs pontok

Társadalmi tőke: emberi kapcsolatok

  • vertikális jellegű patronáló, segítő kapcsolatok

  • horizontális jellegű: hagyományos és új közösségek, ofline és online hálózatok

Közösség: közös cél elérése érdekében közös tevékenységet végző emberek együttese, akiknek közös értékei és normái vannak.

Hálózat: egyenrangú felek bizalmon alapuló, egymás megértésére és megegyezésre irányuló, kölcsönösen előnyös kapcsolatrendszere.

Habitus: A korábban sikeresnek bizonyult magatartásválasztások, melyek beépülnek  a személyiségbe és szinte automatikusan határozzák meg a jövőbeli cselekvéseket. Felismerésük és megváltoztatásuk nehéz.

Társadalmi mező: egy professzionális foglalkozási csoport által monopolizált tevékenység és környezete, mely kifelé egységes, miközben belül folyamatos a harc az előnyösebb pozícióért.

Társadalmi innováció: Innováció = anticipáció + participáció.

A társadalmi innováció emberi tényezőit feltáró kutatást a Szociológiai Intézet oktatói végeztük. Részt vett a kutatásban dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens, a szociológiai Intézet igazgatója, dr. Havasi Virág egyetemi docens és Mihályi Helga egyetemi adjunktus.

Hat településen: Aszalón, Bódvalenkén, Hernádkércsen, Hernádpetriben, Henádszentandráson és Komjátiban végeztünk szociológiai kutatást. Az adatfelvétel kérdőíves módszerrel, fókuszcsoportos interjúkkal készült.

Az általunk vizsgált településeken a természeti adottságok rendkívül kedvezőek. A cserehátitáj turisztikai vonzereje gyakorlatilag kihasználatlan. Ahol erre irányuló tudatos és sikeres tevékenységet tapasztaltunk, ott is elmaradt éppen az a társadalmi hatás, ami az innovációt segítené.   

Így például a Hernádpetrit körülvevő erdősegekben komoly vadgazdálkodás folyik. A rendkívül kedvező vadászati lehetőségek sok külföldi vadászt vonzanak ide. Ebből a tevékenységből részben a vadásztársaság profitál, melynek tagjai zömében nem helyi lakosok, bár az elnök a településen él, ő a község polgármestere. A vadászok elszállásolása csak elenyésző részben történik Hernádpetriben, nagyrészt a szomszédos Hernádvécse 5 csillagos szállodája fogadja a vadászokat. Hernádpetriben nincs étterem, nincs semmiféle vendéglátóhely. Még italbolt sincs a településen. A helyiek „természetesnek” veszik, hogy a közvetlen közelükben vadászó idegenek megállás nélkül hajtanak át településükön. „Miért is állnának meg?” tette föl a kérdést az egyik helyi lakos. Igen, ennek kitalálása, és megvalósítása kifejezetten olyan társadalmi innováció lehetne, melyhez a településen élők és a Miskolci Egyetem együtt lennének képesek.

A megállásra okot adhatna a település kulturális és társadalmi tőkéjének hasznosításával megteremthető idegenforgalmi vonzerő.

Jelentős objektiválódott kulturális tőke a falunak a 18. században épült későbarok stílusú temploma, mely jelenleg életveszélyes állapotban van. A felújítás egyik akadályát képezi a templom tulajdoni viszonyainak rendezetlensége. Feltehetően az Egyetem Jogi Kara és a műemlékvédelemmel is kapcsolatban álló történészek hatékony segítséget nyújthatnának a templom megmentéséhez és látogathatóvá tételéhez. Szintén az objektiválódott kulturális tőkéhez sorolható a római katolikus parókia, mely a falu közepén álló impozáns épület. Ezt évekkel korábban egy holland alapítvány vette birtokba, felújították, berendezték, szállást és étkezési lehetőséget alakítottak ki, egy ideig nyári gyermektáborként, illetve családok szálláshelyéül üzemeltették. Hosszú ideje bezárva, elhagyottan áll. A helybéliek semmit nem tudnak az alapítványról és az épület pontos jogi státuszáról. Ennek kiderítése, újbóli hasznosítása bizonyára szintén megoldható lenne a település és az egyetem összefogásával. Akár egyetemi gyakorlatok színhelyévé válhatna a település és környéke, szálláslehetőséggel a hallgatók és oktatók számára.

A kulturális tőkén belül az inkorporálódott kulturális tőke is fellelhető a településen. A jelentős részben iskolázatlan, szakképzetlen helyi lakosok rendelkeznek számos olyan képességgel, készséggel, helyi tudással, melyek némi segítséggel konvertálhatóak lennének materiális tőkére, vagyis biztosíthatnák a családok megélhetését. Ilyen helyi tudás a gyógynövények ismerete és rendszeres gyűjtése. A gombák ismerete. A növénytermesztéssel jelenleg csak néhány család foglalkozik. Ők önellátásra termelnek. Ez a megélhetési körülményeiket javítja, de eladásra nem termelnek, annak a gondolata sem merült fel bennük. Néhány fiatal sertéstenyésztéssel foglalkozik, mely fontos jövedelem kiegészítés számukra. Tapasztalataikat megosztják egymással és más módon is segítik egymást. Ezt a tudást megfelelő szakemberek bevonásával erre irányuló képzéssel célszerű lenne bővíteni, mások körében is terjeszteni.

A növénytermesztésen belül a dísznövénytermesztés többek érdeklődését felkeltette. Megfontolást érdemelne a gyógynövények és dísznövények termesztésének, értékesítésének az összekapcsolása. Bizonyosan hatékonyan segítenék a kulturális tőke akkumulálását és konvertálását az ilyen irányú átképzések beindításai.

Az intézményesült kulturális tőke iskolai végzettségben kifejezhető mértéke alacsony. Ám az is kiderült, hogy a lakosság fiatalabb részéből többen elkezdtek különböző iskolai tanulmányokat, csak nem fejezték be. Ezek a be nem fejezett iskolai tanulmányok, némi motiválással és segítséggel befejezhetők lennének. Feltehetően egyetemi hallgatók hatékonyan tudnák motiválni és korrepetálással hatékonyan segíthetnék a szakképzettségek megszerzését, az érettségi vizsgák letételét. Az érettségi megszerzésére jó lehetőség lenne  a digitális középiskola, mely kifejezetten a távoli településeken élő hátrányos helyzetű lakosok továbbtanulását biztosító alternatív modellként jött létre a Miskolci Egyetem, a Földes Ferenc Gimnázium és egy vállalkozás együttműködésében. Ennek elérhetővé tételében is jó partner lehetne az Egyetem, továbbá a digitális írástudás terjesztését, esetleg megfelelő informatikai eszközök kihelyezését is tudná segíteni. Az iskolai végzettség szempontjából nagy gond, hogy nemcsak az idősebbek körében, hanem a fiatalok között is vannak többen, akik nem fejezték be a 8 általánost. Nekik olyan lehetőségre lenne szükségük, hogy megszerezhessék esti képzés keretében az általános iskolai végzettséget. Ennek hiányában nemcsak a szakképzésben nem vehetnek részt, hanem gépjárművezetői jogosítványt sem szerezhetnek.

A társadalmi tőke, mint közösségi kapcsolatrendszer van jelen. Erősen a rokoni és baráti kapcsolatokra épül. A településen hagyományosan együtt él a cigány és nem cigány közösség, ebből fakadó konfliktusok nincsenek. A helyi társadalomnak a cigány nemzetiségű része is tagolt. Konfliktusai néhány cigány családdal vannak mind a nem cigány, mind a cigány családoknak.

 Az együttműködésnek nem a kapcsolatok hiánya képezi az akadályát, hanem annak a mentalitásnak az elterjedése, mely szerint nem képesek sem külön-külön, sem együtt jobb életkörülményeket teremteni. A mindennapi élet szintjén működik a bizalmon alapuló kooperáció, egymás segítése, bizonyos reciprocitáson alapuló közösségen belüli csere.

Rendkívül fontos annak tudatosítása, hogy az együttműködés gazdaságilag hasznosítható, a közösség önfenntartását biztosító erőforrás lehet. Ebben az Egyetemmel való együttműködés szintén jó lehetőségeket kínál. Akár szociológiai kutatásokkal megnövelt társadalmi önismeret formájában. A történészhallgatók helytörténeti, családtörténeti kutatásainak tükrében is nagyobb hangsúlyt kapnának a hagyományos és új együttműködési formák. A zeneművészeti kar hallgatói, az irodalom szakosok és más hallgatók olyan művészeti csoportok gerjesztői, támogatói lehetnének, melyek a közösségi összetartozást szabadidős, kulturális tevékenységekkel erősíthetnék. A gazdász és jogász hallgatók a szövetkezés, a közös vállalkozás hagyományos és alternatív módjainak megteremtéshez nyújthatnának hasznos ismereteket és gyakorlati segítséget.

A tőkekonvertáció mechanizmusainak kialakítása, az értékesítési hálózat kialakítása, a térség települései közötti együttműködés erősítése, csupa olyan feladat, melyek a társadalmi innováció emberi feltételeinek hiányában nem biztosíthatók.

Valamennyi általunk kutatott településen arra az eredményre jutottunk, hogy a legfontosabb feltétel az emberi habitus, emberi mentalitás megváltoztatása, a bizalom erősítése.

Hosszú időn át külső, felső beavatkozástól függött az emberek életminősége, a települések fejlődése vagy hanyatlása, esetleg stagnálása. A legnehezebb a bizalom újra élesztése.

A Csereháton különösen bizonyítottnak tűnnek F. Fukuyama szavai, melyek szerint a volt szocialista országok legsúlyosabb deficitje a bizalmi deficit és ezt lesz legnehezebb leküzdeni. Szembesülni kell itt a totalitárius rendszerek legfőbb lényegének tovább élésével, vagyis a magányosság tüneteivel. H. Arendt szerint a magányosság jellemzője az, hogy az emberek pótolhatónak, helyettesíthetőnek érzik magukat, olyanoknak, akikre nincs igazán szükség. A magányos embernek nincs saját helye a világban, nem bízik semmiben és senkiben, még önmagában sem. Mindig, mindenben a legrosszabbra számít. Ez a magányosság rátelepedett a Csereháton élő emberek lelkére.

A Miskolci Egyetemnek, mint a régió tudásközpontjának, ha van az oktatáson és kutatáson túl igazán fontos társadalmi küldetése, akkor feltehetően az, hogy segítse a térségben élő emberek pozitív identitásának megerősödését, növelje bizalmi szintjüket és erősítse a települési, majd erre építve a térségi kohéziót.

Parsons elmélete szerint a négy alapvető társadalmi funkció egyike az összetartozás, a társadalmi integráció biztosítása. Erre a szociális alrendszer hivatott. Ez önmagában feltételezi és igényli a szociális rendszernek a ma elterjedtnél jóval tágabb és más hangsúllyal történő értelmezését. A szociális alrendszer középpontjában a szelekciót irányító médiumként a befolyás áll. Mára alapkérdéssé vált, hogy ki van illetve lesz befolyással a régiónkban élő emberekre, kiváltképpen a hátrányos helyzetű településeken élő, hátrányos társadalmi helyzetű társadalmi csoportok tagjaira. Jó lenne, ha a Miskolci Egyetem válna a befolyást gyakorló egyik meghatározó szereplővé. Ez a hatásgyakorlás nem kell, hogy feltétlenül egyoldalú legyen, és semmiképpen sem válhat felülről patronáló jellegűvé. A legtöbb egyetemi képzés számára hasznos gyakorlati tereppé válhat a térség. A társadalmi innováció pedig olyan aktuális téma, mely a legkülönbözőbb diszciplinák aspektusából kutatható, elemezhető.  Az egyetemi szereplők kutatásaikkal, képzéseikkel, partnerségi kapcsolatukkal olyan fejlesztési projektek megalapozói lehetnének, melyek kidolgozása, megvalósítása, monitorozása rendkívül hasznos professzionális tevékenységet kínálhat számukra is.

A társadalmi innovációnak a településfejlesztés illetve a területfejlesztés szolgálatába állítása egy világos és logikus módszertan alkalmazásával érhető el.

A sikeres társadalmi innováció alapfeltétele a kiinduló helyzet, vagyis a jelen pontos ismerete. A jelen tényeinek leltárba vétele kiterjed az emberek elégedettségének és elvárásainak a feltárására, valamint a rendelkezésre álló materiális és humán erőforrások feltérképezésére.

Amikor a szociológia feltárja a jelen tényeit, egyúttal megmutatja a jelenben rejlő lehetséges jövőket is. Fontos lépés, hogy a kutatások eredményeit az érintettek, az adatszolgáltatók, az adott település lakói elé tárjuk, mintegy tükröt tartsunk eléjük. A szociológia így teljesíti azon küldetését, hogy társadalmi önismeretet nyújt a társadalomnak, a konkrét esetben a vizsgált helyi társadalmaknak.

Ezt követheti annak a jövőképnek, azoknak a céloknak, álmoknak a kiválasztása, amely, illetve amelyek az érintettek számára a legkívánatosabbak.

Ha ez így történik, akkor sikerült a legfontosabb ponton elhatárolódni a modernizációs modelltől. Hiszen nem egy máshol már megvalósult minta átvételére kerül sor, hanem helyben, az érintettek, saját erőforrásaikra támaszkodva választják ki azt a jövőt, azt a célt, amelyhez el akarnak jutni.

Jöhet a megvalósítás folyamata, vagyis a konkrét utak kiválasztása. Szinte minden célhoz különböző utakon lehet eljutni. Az utak, a konkrét megvalósítási módszerek kiválasztásnál is komoly segítséget nyújthatnak a tudományok, az azokat képviselő egyetemi szakemberek. A szociológia például képes a döntések várható következményeit előre jelezni, felhívja a figyelmet a megcélzott manifeszt hatás mellett megjelenő, nem várt látens, illetve esetleg diszfunkcionális következményekre. Megmutathatja a különböző megoldások előnyeit és hátrányait, elemezheti kockázataikat. Például egy foglalkoztatást biztosító gazdasági program esetén az érintetteket felkészítheti annak eldöntésére, hogy a közösségi típusú reciprocitáson alapuló, vagy a begyűjtésre majd központi elosztásra alapuló, illetve a piaci típusú, kereslet-kínálat vezérelte megoldások közül melyiket válasszák. A kutatás, oktatás, fejlesztés olyan komplex rendszere hozható létre, melyben az egyetemi szereplők aktív segítői a közvetlen demokrácia modelljét megvalósító, az érintettek széleskörű részvételén alapuló döntéshozatalnak.

A Csereháton, az ott lévő településeken eddig is számos fejlesztés valósult meg. Ezek hatékonysága összességében szerénynek mondható. Jelentősek azonban a különbségek, kiváltképpen a fenntarthatóság vonatkozásban. A fejlesztési projekt megvalósítóinak levonulása után a helyzet attól függően szokott alakulni, hogy maga a projekt mennyire közelített az innovációhoz. Ha a helyi erőforrásokon alapult és az érintetteknek legalább a bevonásával, beavatásával zajlott, akkor nagyobb eséllyel fenntartható.

Ha a projekt generálója a kiírt pályázat volt és arra semmilyen valós szükséglet nem irányult, akkor az elköltött pénz mennyiségétől függetlenül csak romboló hatású lehet. Ha meglévő szükségletre épült ugyan, de nem igazodott sem a konkrét elvárásokhoz, sem a konkrét helyi lehetőségekhez, akkor is bizonyosra vehető a kudarc. A kiinduló állapothoz képest rosszabb helyzetek, kiéleződő konfliktusok, elkeseredettség és elszabaduló indulatok, a kohézió széthullása, a koncon való osztozásért folytatott élet-halál harc marad számos olyan fejlesztésnek nevezett, de valójában romboló program után, melyet az anyagi erőforrások megszerzése és elosztása érdekében valósítanak meg, az érintettekre ráerőltetve, vagy éppen indokolatlan illúziókat keltve bennük.

Társadalmi innováció a cél. Akár azzal lehet kezdeni a megújulást, hogy újra gondoljuk a fejlesztési stratégiák és programok készítésének elméletét és módszertanát. Majd a valóban társadalmi innovációt szolgáló célok érdekében fogunk össze mi, a Miskolci Egyetem polgárai és az érintett települések polgárai. Egyenrangú félként, egymás iránti bizalommal, megértésre és megegyezésre irányulóan, a kölcsönös előnyök érdekében: megújulhatunk. Csak így újulhatunk meg.