PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

072222
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
54
69
452
1507
72222

Az Ön IP címe: 3.219.31.204
2020-11-23 19:23

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Megbókolunk?

Nem csillagainkban a hiba. Ezt idéztem reggel Shakespeare-től. Pedig mennyi ember hibáztatja a csillagokat saját sorsának alakulásáért. Úgy tesznek, mintha a csillagokon múlna, hogy mi történik velük. Megpróbálják a saját életükért viselt felelősségüket a csillagokra hárítani. Milyen volt a csillagok állása születésünk vagy éppen fogantatásunk pillanatában? Melyik csillagjegyben születtünk? Mi az aszcendensünk? A horoszkópunk mindent megmagyaráz. Ja, Oroszlán vagyok? Akkor persze érthető. És egy Skorpióval házasodnék? Ugyan, ez nevetséges és abszurd.

Vagy, ha nem ennyire leegyszerűsítve, akkor úgy, hogy a csillagok jelképezik mindazokat a külső és belső kényszereket, melyekre olyan jól esik ráfogni saját gyávaságainkat, megfutamodásainkat, lustaságunkat, bénultságunkat vagy éppen elhamarkodott lépéseinket. Gének, szülők, anyagi körülmények, a kor és minden egyéb. Mentőkörülmények a csillagok. Vagy legszélesebb értelemben, kozmikusra tágítva: a csillagok végtelenül távol vannak, hatalmasak és hozzájuk képest mi tényleg jelentéktelen porszemek vagyunk. Hogyan is lennénk mi képesek bármit is alakítani, változtatni, pláne a saját életünket? Jól megbúvunk a csillagok alatt, s őket okoljuk mindenért.

Aztán egyszer lejönnek hozzánk a csillagok. Itt vannak velünk, karnyújtásnyira tőlünk. Körénk gyűlnek, szelíden néznek. Akkor most mi van? A legnyálasabb slágerszöveg valóra válik? Lehoznám néked a csillagokat is az égből? És le. Aki eléggé akarja, meri: az képes rá. „Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban, kik megbókolunk”. Ha mégsem a csillagokban élünk, nem csillagként ragyogunk, ha tartunk a csillagoktól is, akkor magunk rontjuk el az életünk. Megbókolunk, fejet hajtunk, engedelmeskedünk. Minek? Kinek? Hát nem a csillagoknak. Nem magasabb rendű erőknek. Legfeljebb a tömegpszichózisnak. Társas nyomásnak. Engedelmeskedünk „az embernek”, nem látjuk be, hogy ő egy elvont senki, aki rátelepszik az életünkre, ural bennünket, szüntelen rémítget.

Minden ember  felelős saját életéért. Nincs mentség. Mi választunk. Ne reméljünk feloldozást, ne hárítsuk a csillagokra, ha boldogtalanok vagyunk.

Aki közel került már a csillagokhoz, az tudja, milyen csodás is lehet. Ha nem ezt az életet választjuk, megérdemeljük a legszörnyűbb sötétséget, melyben vakon bukdácsolunk. Ha nem kell a fény, a forróság, akkor dideregjünk és sírjunk. Akkor megérdemelten mondhatjuk a mai verssel:

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

(Tóth Árpád: MEDDŐ ÓRÁN)

Vagy ahogy József Attila mondja:

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Szóval: „Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban, kik megbókolunk”.

Megbókolunk?

Tóth Árpád: MEDDŐ ÓRÁN

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

 

Legyen a mai mondat ez:

Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban, kik megbókolunk.

Tizenévesen egy füzetbe gyűjtöttem azokat a mondatokat, melyek olvasmányélményeimből megragadtak bennem. Reggelente igyekszem felidézni egyet-egyet. Legyenek napi mondataink. Íme egy:

Nem elég jó embernek lenni, egy jó világot kell magunk után hagyni.

Az élet beszéd
Kontics Moni barátnőm, volt tanítványom, nemrég egy történetet osztott meg velünk a facebookon. A fia megkérdezte tőle, hogy mi a különbség az emberek és az állatok között. Vagyis feltette az emberiség történetének legalapvetőbb kérdését, minden filozófiák központi dilemmáját, és mindannyiunk személyes életének megkerülhetetlen kérdését. Mi az ember lényege? Mi különböztet meg bennünket az állatoktól és minden mástól? Mitől vagyunk azok, akik?  Moni azt válaszolta, hogy a beszéd a megkülönböztető sajátosságunk. Helyesen mondta. Bizonyára nem véletlenül.  A fia szerint viszont az állatok is beszélnek. Mire Moni: nem, azok kommunikálnak. Csak az ember beszél. A beszéd szavak alkotása és mondatokká alakítása. Újabb telitalálat. Mert a szavak és a mondatok nem megnevezik az amúgy is létező dolgokat. A szavak alkotása és mondatokká alakítása: maga az emberi világ megalkotása, az emberi élet lényege. Az emberi világ: értelmezés útján épül fel. A beszéd: az élet. Életünket magunk költjük beszélgetéseinkben. És hallgatásainkkal, a valódi beszélgetések lehetőségének elmulasztásával, elhárításával megfosztjuk magunkat a valódi élet lehetőségétől. Egymás megértésére és megegyezésre irányuló beszéd - az emberiség jövője ezen múlik. Erre ad reményt Pünkösd üzenete.

Hölderlin szerint „azért adatott az embernek a javak legveszélyesebbje, a nyelv, hogy alkotva, rombolva, pusztulva, és az örökéletűhöz, a mesternőhöz és anyához visszatérőben tanúsítsa, mi ő, hogy tőle örökölje és tanulja azt, ami benne legistenibb, a szeretetet.” Ez a költemény – Heidegger szerint – éppen „azt szeretné elmondani, ki az ember, a természet többi lényéhez viszonyítva”. Ezek szerint az ember legsajátosabb jellemzője, java a nyelv. A nyelv alkot, rombol, pusztít. A nyelv tanúsítja, hogy mik vagyunk. A nyelv teszi lehetővé, hogy kifejezésre juttassuk azt, amit életünk megalapozójától, mesterünktől, az istenünktől, istennőnktől tanultunk, vagyis kinyilvánítsuk a szeretetet, ami a benne és bennünk egyaránt a „a legistenibb”.

„Ki az ember? Akinek tanúsítania kell, hogy mi ő. A tanúsítás egyfelől kinyilvánítást jelent, de egyben jelenti ezt is: helyt állni a kinyilvánításban a kinyilvánítottért. Az ember éppen saját létezésének tanúsításában az, ami. … De mit kell tanúsítania az embernek?  Az emberi lét tulajdonítása és ezzel tulajdonképpeni betöltése a döntés szabadságából megy végbe. … Csak a nyelv hozza létre e lét eltévesztésének a lehetőségét – a veszélyt. … A nyelv a megértést szolgálja. … Az ember léte a nyelven alapul, de ez tulajdonképpen csak beszélgetésben történik.”  Hölderlinhez visszatérve: „Mióta beszélgetés lettünk és hallani tudjuk egymást.” És ismét Heidegger: „Beszélgetés vagyunk. Egy beszélgetés vagyunk. A beszélgetés és annak egysége hordozza létezésünket. Ahol egy beszélgetésnek kell lennie, ott a lényegi szónak egyre és ugyanarra kell vonatkoznia. E nélkül a vonatkozás nélkül a vitázó beszélgetés is, és éppen az, lehetetlen. Az egy és ugyanaz csak valami maradandó és állandó fényében lehet nyilvánvaló. Állandóság és maradandóság azonban csak akkor jönnek napvilágra, ha kitartás és jelenlét ragyog fel…”

Valóban emberivé, emberhez méltóvá a beszéd által válik az életünk. A szavak alkotásával nyilvánítjuk ki, hogy kik vagyunk. A világ alakításával válunk azzá, akik vagyunk. Szabadon döntünk, hogy milyennek választjuk magunkat. Milyen hivatást töltünk be és milyennek tulajdonítjuk magunk. A nyelv adja meg a tévesztés lehetőségét. Életünk igazi veszélye, hogy eltévesztjük a választást és nem a nekünk rendelt életet választjuk, nem azt, amire hivatottak vagyunk. Ez a veszély a beszélgetés által minimalizálható. A beszélgetés a megértést szolgálja. Életünk tulajdonképpen egy beszélgetés. Létezésünket a beszélgetés egysége hordozza. Ahhoz, hogy létre jöjjön ez az életünket meghatározó egyetlen beszélgetés, a lényegi szónak egyre és ugyanarra kell vonatkoznia. Értenünk kell egymás szavát. Beszéd és meghallás. Megértés. Ugyanaz a vonatkozás csak valami állandó és maradandó fényében jöhet létre.  Mi más lehetne a megértést lehetővé tevő közös értelmezési keret, mint a bennünk közös „isteni”, azaz a szeretet. A szeretet fényében találhatjuk meg a lényegi szót, ami ugyanarra vonatkozik. Így jöhet létre az egymás megértésére és megegyezésre irányuló beszéd. Ha tetszik a tudomány nyelvén, Habermas kifejezésével a kommunikatív cselekvés. A keresztény vallás nyelvén: Pünkösd ünnepe. A Szent Lélek, azaz Isten kitöltetése, szétosztódása az emberek között. Az isteni belénk költözése. Az isteni szeretet lángnyelveinek megjelenése által az addig különböző nyelveken beszélő emberek egyszer csak megértették egymást. Szavakat alkotni, mondattá fűzni őket. Emberhez méltóan élni. embernek lenni. A bennünk lakó isteni, azaz a szeretet teszi lehetővé. Megérthetjük egymást. Értsük meg egymást. Habermas vagy a Biblia alapján. Metanarratívák vagy nyelvjátékok révén. Az élet beszéd. A beszéd megszüntetése: a halál. Ne ölj! Ne hallgass! Beszélj! Ne csak a szánkat jártassuk, ne pusztán kommunikáljunk. Létünket tulajdonítsuk és töltsük be a beszéd által. Mert szabadságunkban áll. És egyébként Kontics Moni is megmondta a fiának: a beszéd különböztet meg bennünket az állatoktól.  

Pünkösd
Ne oltsuk ki a lelket! A lélek tűz, lángoló. A szeretet által válik szentté. Szentekké válhatunk. Vágyakozhatunk. Közel kerülhetünk egymáshoz. Figyelhetünk egymásra. Szólhatunk és meghallhatjuk egymást. Megérthetjük egymást. Szerethetünk. Megélhetjük személyes életünkben Pünkösd csodáját. Megújulhat a saját életünk. Új szívvel, új lélekkel mehetünk tovább. Pünkösd a gyakorlat ünnepe. Nem elég, hogy megtörtént a csoda. Nem elég hinni benne. Meg kell jelenítenünk, tovább kell adnunk, a gyakorlatban, konkrétan nekünk. A szeretet szent lelkét kell sugároznunk életünkkel. Testünk a lélek temploma. Meglátszódik rajtunk? Miről szól a mi életünk? Látják rajtunk a körülöttünk élők azt a csodát, hogy együvé tartozunk? Vállaljuk? Megmutatjuk? Tükröződik rajtunk a fény, a ragyogás? Hisszük, hogy bennünk van a szeretet szent lelke? Próbálunk, akarunk, merünk úgy élni, hogy ezt sugározzuk, ez látszódjon rajtunk? Lángnyelvek ölelkezése. A különböző nyelveken beszélő emberek egymásra találása. A rádöbbenés, a csoda, hogy értik egymást, együvé tartoznak. Mi megéljük ezt a csodát? Vállaljuk vagy elmenekülünk előle? Mondják: a szem a lélek tükre. Kire tekintünk? Mit mond a tekintetünk? Kit és mire inspirálunk? Ki és mire inspirál? Szemek, lelkek. Szükségünk van egymás tekintetére. Szemek, melyek figyelnek ránk. Lelkek, akik szeretnek és akiket szeretünk. Nemcsak elfogadni, hanem tovább adni a szeretetet. Isten szeretetét, az ember szeretetét. Mennyi lehorgasztott fejű ember, mennyi földre pillantás. Egymást elkerülő tekintetek. A szembenézés hiánya. Fény és ragyogás helyett lehúzott redőnyök. A tűz forrósága helyett didergető magány. Fagyos közöny. Egymás megértése helyett üres fecsegés, elterelés, rejtőzködés. Úgy teszünk, mintha beszélgetnénk. Mindenki lapít. Kővé keményített szívek. Pünkösd. Új szívvel, új lélekkel folytathatjuk tovább. Velünk és bennünk van a Szeretet Istene. Általunk akar megmutatkozni. a mi életünkkel akar kifejeződni, eljutni másokhoz. Ne oltsuk ki a lelket! Se a magunkét, se másokét. Erről szólt nekem a mai Istentisztelet.