PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

043648
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
41
24
258
688
43648

Az Ön IP címe: 54.226.4.91
2019-05-19 20:33

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

eMElő

Létértelmezés. Életünk fontos kérdéseinek megbeszélése. Szóba állás. Uralom mentes kommunikáció. Diskurálás, diskurzus, disputa. Most éppen a Disputa című hatalmas kép előtt a Miskolci Egyetem Könyvtárában.

Megalakult a Miskolci Egyetem Létértelmező Köre: az eMElő. Életünk fontos kérdéseiről - úgy általánosságban - bárki szívesen beszél. Nagy általánosságokat könnyű mondani, de minek? Ha konkrétan akarunk beszélni ezekről, akkor másokról - mindenki szívesen beszél. Példák sokasága – mások életéből. Háborgás, megbotránkozás – másokon. Saját életéről őszintén kevés ember beszél. Inkább hárít, nem mer, nem tud, nem akar.

Megtisztelő, hogy Egyetemünk rektora vállalkozott rá. Az eMElő kör legelső alkalmán vállalta, hogy betekintést enged a saját világába, beszélget velem a személyes életéről. Lehetővé tette, hogy az ő élete kapcsán töprengjünk életünk fontos kérdésein. Értelmezzük a létet.

Torma András professzor, rektor megmutatta tegnap, hogy magánemberi arcunk megőrzése és megmutatása, a személyes világunkba bepillantás engedése: nagyon is összeegyeztethető az egyetemi oktató, a tudós, a vezető szerepével. Nem kell, nem jó belemerevedni abba a szerepbe, abba a pózba, amit aktuális státuszunk pillanatnyilag megkövetel. Nem muszáj álarcot viselnünk, hamis homlokzatot emelnünk, üres manírokba dermednünk. Nem jó és veszélyes, hiszen könnyen levehetetlenné válik az álarc, eltűnik igazi arcunk, elveszítjük igazi önmagunk.

Élete eseményeinek felvillantása könnyed, sokszor humoros volt. Sztorik a gyermekkorból, a katonaságról, az egyetemi évekről, az első munkahelyről. Ám a történetek egy küzdelmes, olykor drámai fordulatokkal tűzdelt élet eseményeiről szóltak. A sikeres pályaívbe simuló részletek egészen másként is értelmezhetőek. Az apa korai halála, a szegénység, a megalázó katonai élmények, a Miskolcra költözés kényszere, az albérletbe születő első gyermek, a válás, a látszólag ok nélküli szédülés, akár a sors igazságtalanságainak sorozataként is elmesélhetőek lettek volna.

Életkörülmények, léthelyzetek eltérő értelmezésének lehetősége. Ami az egyik embernek kényszerítő erő, az álmok feladására okot adó alkalom, az a másiknak kihívás, a nehézségek vállalására, a küzdelemre sarkalló lehetőség.

Asztalos famíliába született az ötvenes években Nagykállón. Az Édesapa korai halála után az Édesanya neveli két fiát. Nincs egyetlen pénzért vett játék, testvérével egy ágyban alszanak, gyertyánál olvasnak. Akár természetes lenne, ha a szomorú gyerekkor, a lehetetlen körülmények okán korán munkát vállalna és szóba se kerülne a tovább tanulás, pláne nem egyetemen és kiváltképp nem a jogon. Ám ő nagyon szépként élte meg gyermekéveit, hiszen a játékokkal zsúfolt gyerekszoba hiánya nem töltötte el keserűséggel, helyette hamar játszótársak után nézett, övék volt a „vadkert”, az egész világ, szabadon éltek. Az olvasás náluk nem szülői elvárásból fakadó kényszer, hanem igazi örömök forrása, élmények sorozata, melyet a nagykállói könyvtár könyveinek szisztematikus végig olvasása adott. A továbbtanulás sem külső ambicionálásra történik, nem kergetik többdiplomás szülők az asztalkörül azért, hogy feltétlenül tanuljon tovább. Ám fülébe cseng az Édesapa mondata: amit csinálsz, azt jól csináld, vagy inkább sehogy. Ha már tanul: jól tanul. Elsőre felveszik a szegedi jogi karra. A kiváló tanulmányi eredményekkel kétszer is kiérdemli a népköztársasági ösztöndíjat. „Summa cum laude” szerzi meg jogi doktorátusát. Egyetemistaként ismerkedik meg későbbi feleségével, a diploma átvétele után hamarosan megszületik az első gyermek, majd a második. A feleség miskolci, ideköti a tanulmányi szerződés, Miskolcra kell jönniük.  Felhánytorgatható kényszerűség? Akár annak is lehetne értelmezni. De ő nem teszi. Többször változtat munkahelyet, még a városháza igazgatási osztályára kerül. Lakásügyeket bírál másodfokon. Aztán azt a feladatot kapja, hogy készítse el az új rendelet tervezetét. Tehetné rutinból, de ő alaposan utánajár, elméleti szempontok alapján elemzi az eddigi rendeleteket. Tudományos tanulmányt ír róla, pályázik és országos első helyezést nyer. Az egyik bírálója az éppen induló miskolci jogászképzés közigazgatás professzora. Meghívja maga mellé tanítani. Véletlen? Szerencse? A sors keze? Sokkal inkább egy ember választásainak, cselekvéseinek érlelődő gyümölcse. Nem volt elvárás, sőt inkább gyanús volt a munkahelyek váltogatása, ha tetszik a karrierépítés. Nem volt elvárás a gyakorlati igazgatási szakembertől a tudományos tevékenység. És állásajánlat is érkezett máshonnan is, az egyik miniszter személyes titkárának hívták, melyre nemet mondott. Bár nem tudatosan készült az egyetemi oktatóvá válásra, ám utólag rekonstruálva minden fontos döntés, lépés ezt szolgálta. A jogi képzés választása, a gyorsolvasás megtanulása és a leszokás a gyorsbeszédről, a gyakorlati feladatok elméleti megközelítése és az elméletek gyakorlati alkalmazására törekvés. Az akkori fizetésekhez mérten jelentősen kevesebb fizetésért vállalt egyetemi oktatás. Ha meg már egyetem, akkor tudományos munka, szakmai építkezés, előre jutás. „Aki katonának áll, akarjon tábornok lenni.” Ő akart és lett. Létértelmezés. Az élet fontos kérdéseinek megválaszolása. Igen, egy ember, aki a körülmények szorításában is felismerte a bennük rejlő lehetőségeket, a különböző utak közötti választás szabadságát. Mert és akart elköteleződni, mert és akart választani. Fontosnak tartja a mintaadást. Nem elég a tudást átadni, magatartási mintát is mutatnunk kell. A szakmai képzés mellett nem hanyagolható el az értelmiséggé nevelés.

Merre tovább emberiség? Merre tovább egyetem? A változás küszöbén álló emberiség számára a specializált szaktudás ma már nem elég. Nagy baj lenne, ha a különböző szerveinket bármilyen magas szinten gyógyítani tudó orvostudomány megfeledkezne magáról az emberről. Ha az "egészség" helyett a "részség" kerekedne felül. A kapcsolódási pontok megtalálása, az emberi élet szolgálata valamennyi tudomány fő feladata. Így szolgálhatja a mi Egyetemünk is a régiót, az itt élő embereket. Ahhoz, hogy az összetartozást és az emelkedést szolgálni tudjuk: nekünk, egyetemi polgároknak is közelebb kell kerülnünk egymáshoz. Szóba állás, diskurálás, diskurzus. Beszélgetés életünk fontos kérdéseiről. Létértelmezés. Kettőnk másfél órás beszélgetése után még hosszan együtt maradtunk, kiscsoportokban folytatódott a beszélgetés. Terveink szerint egy hónap múlva folytatódik a disputa, akkor lesz az eMElő kör következő találkozója, az Egyetemi Könyvtár Disputa című képe előtt.

A március 22-én a Miskolci Egyetemi Könyvtárban Prof. Dr. Torma Andrással folytatott beszélgetés megtekinthető a Miskolci Egyetem youtube csatornáján Disputa címen. Vagy itt:

www.uni-miskolc.hu/hirek/842/disputa_

 

Húsvéti várakozás

Micsoda szemérmetlen bohózat, milyen abszurd színjáték folyik Húsvét ürügyén. Olyanok sajnálkoznak Jézus kereszthalálán, olyanok reménykednek a bűnbocsánatban, olyanok várják a feltámadást, akik naponta ítélik kínhalálra a testté és vérré lett szeretetet.  Azok kiáltanak árulást Júdás tettén botránkozva, akik naponta szemrebbenés nélkül áldoznak fel ügyet, kapcsolatot.  Soha semmiben nem hívő, szentnek semmit nem tekintő lények szörnyülködnek Tamás hitetlenségén.   Pétert ítélik el, amiért háromszor tagadta meg Urát egyetlen éjszakán, akik minden fenyegetettség nélkül örökre tagadnak meg szövetséget, barátságot, szerelmet.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha lenne Isten, akkor nem engedne ennyi szörnyűséget elkövetni az emberek által. Ám Isten az embernek szabad akaratot adott. Nem előre beprogramozott automaták vagyunk, nem madzagon rángatott bábok. Elhivatott és felhatalmazott lények. Élhetnénk gyönyörűen. Szerethetnénk egymást. Választhatunk jó és rossz között. Jézus gyilkosai helyett válhatnánk követőivé.

Egy lehetséges értelmezés szerint Isten nem bennem és nem benned él, hanem kettőnk kapcsolatában. A szeretetben. Hiszen a szeretet Istene. Aki értelmetlenül tesz tönkre, szakít szét, tagad meg, árul el, áldoz fel ilyen kapcsolatot, az Istent öli meg, juttatja kínhalálra, feszíti keresztre, miként tették azt ama Nagy Pénteken Jézus gyilkosai.

Húsvétra készül a világ. Csokoládé nyuszik, kölnivíz, sonka és tojás. Cuki virágdíszek, barkaág. Ablaktisztítás, nagytakarítás, csínos ruhák. Csak szeretet nincs, csak szavak nincsenek. Annál több hitetlenség, megtagadás és árulás.


 

Könnyű vagy nehéz?

Miért éppen ilyenek a színeim a honlapomon? Miért sárga és kék? Miért vörös és fekete? Mert ilyennek látom a világot. Hol ragyogón süt a nap és kék az ég, még akkor is, ha köd van, vagy éppen esik. Hol meg koromsötétség és vérvörös.

Ahogy a mondatok közül is olykor azt érzem magaménak, hogy „minden ember megismételhetetlen, pótolhatatlan külön világ, egy csoda”. Olykor meg úgy találom, hogy minden ember egyformán kiszolgáltatott, szánalmas senki. Általában azt hiszem, hogy „a jelen mindig különböző jövőket rejt magában”, és hogy „bármit választhatunk, csak azt nem választhatjuk, hogy nem választunk”. Néha meg úgy látom: soha semmit nem mi döntünk el, soha semmi nem rajtunk múlik. A szerelem szerintem: „bizonyosság, hogy érdemes élni”. És van, amikor dühömben azt mondom: a szerelem unatkozó nők fantazmagóriája. Melyik az igaz? Mi a valóság? Ki tudja. Mikor hogy. Hiszen nincsenek önmagukban lévő tények, csak értelmezett tények vannak. A tények nem objektívek, mindig valahogy viszonyulunk hozzájuk, kiválasztjuk némelyiket és valamilyen jelentést tulajdonítunk neki. Vakítóan ragyogó csillagok és leszakadó ég. Avagy elérhetetlen messzeségben hidegen csillogó idegen naprendszerek, mindent értelmetlenül elnyelő feketelyuk.  

Könnyű vagy nehéz? Mi könnyű? Mi a nehéz? Az élet: túl nehéz vagy elviselhetetlenül könnyű?

Kedvenc filozófusom: Heidegger szerint a huszadik század emberének alapvető létélménye, hogy az élet túl nehéz. Ehhez hozzátehetjük: ami eltelt eddig a 21- századból, annak alapján úgy tűnik a 21. században élőké is. Kedvenc íróm: Kundera, egyik regényének címe „A lét elviselhetetlen könnyűsége”. Akkor most túl nehéz vagy túl könnyű? Mitől elviselhetetlen az életünk? Már ha elviselhetetlen egyáltalán.

Mindennapi panaszkodásaink arról szólnak, hogy túl nehéz. Sok ez nekünk, nem bírjuk, túl nagy rajtunk a nyomás, a teher. De mi is a gond? Heidegger nyomán azt gondolhatjuk, hogy az életet azért érezzük túl nehéznek, mert túl sok körülöttünk a gondozásra váró tárgy és a gondoskodásra vágyó ember. Ezért pörgünk, rohanunk, hajtunk. És mégis úgy érezzük nem sikerül maradéktalanul jól teljesítenünk, nem tudunk eleget tenni valamennyi ránk nehezedő elvárásnak. De tényleg ez életünk fő gondja, feladata? A külső elvárásoknak való megfelelés? Vagy valami más? Talán inkább önmagunk kiválasztása, megalkotása, a bennünk rejlő, csak ránk jellemző világ kiteljesítése, megvalósítása az életünk valódi gondja, igazi feladata? Esetleg éppen azért érezzük túl nehéznek az életet, mert életünk valódi gondja helyett műgondokkal, álproblémákkal foglalkozunk, ezekkel tereljük el figyelmünket a valódi gonddal való foglalkozásról, az autentikus élet megéléséről. (Erről beszéltem a Gond-ok című előadásomban.) És így már nincs semmi ellentmondás Heidegger és Kundera között. Hiszen azért túl nehéz az életünk, mert olyan terheket cipelünk, melyeket letehetnénk, másként vihetnénk, sőt rádöbbenhetnénk, hogy egész más a valódi gond, az igazi súly.

 A szabadság vállalása, a döntéseinkért való felelősség viselése ad jelentőséget, jelentést, súlyt a létünknek. Ha nem ezt választjuk, akkor hol attól szenvedünk, hogy az élet túl nehéz, hol meg attól, hogy elviselhetetlenül könnyű. Hiszen az életünknek jelentőséget, jelentést, súlyt felelős választásunkkal adhatunk. Ha merjük, akarjuk, bírjuk hivatottan és felhatalmazottan élni a saját életünket, ha megvalósítjuk a lehető legjobb önmagunkat. Legalább elképzeljük, akarjuk, munkálkodunk rajta. Ha ezt elmulasztjuk, ha ezt lehetetlenítik a körülöttünk lévő senkik, akkor egyszer csak rádöbbenünk: éppen a súlytalanság, a tétnélküliség, a lét könnyűsége az, ami elviselhetetlen.

Könnyű és nehéz. Túl nehéz, elviselhetetlenül könnyű. Avagy küzdelmesen nehéz, értelmesen szép, csodálatos. Kék ég, ragyogó napsütés, felkavaró, szédítő, varázslatos világ. Rajongás, belefeledkezés, elragadtatás. Magam adása. Vagy szürke, varázstalanított, túl nehéz élet, a lét elviselhetetlen könnyűsége.