PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

072214
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
46
69
444
1499
72214

Az Ön IP címe: 3.219.31.204
2020-11-23 18:43

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Cseh Tamás klub: Maradunk

 

Cseh Tamás klubunk következő összejövetelét szeptember 21-én 16.30-tól tartjuk az Egyetemi Könyvtár Disputa terében (Miskolc, Egyetemváros). „Hol lesz majd lakóhelyünk?” – ez most a cím. Életkérdéseinkről, életérzéseinkről beszélgethetünk, Cseh Tamás dala kapcsán. Mert tényleg: „maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?”. Mindig csak az elvágyódás? Mindig csak a hárítás, mert hogy „Más vagyok, nem az, akit épp maga most keres”? Hogy volt „ez itt szokás” régen? És hogy szokás ma? Mármint élni. Egyáltalán: élünk, létezünk, vagyunk? Esetleg „feketelyukként”? Mint nem létező égitest.

Hagyjuk az egészet. Emlékszik még valaki? “Felismer tanár úr, vagy rég elfelejtett már?” “Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat” – meg mindenki másnak. Mosolykokárdák kitűzve – és “tócsák tükrében”  nézzük magunk. Nem a Másik szemében. Nincs Másik. Amúgy meg “kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már?” Mérnek. “Maradunk itten, maradunk itt, maradunk.” Így jártunk. Itt maradtunk.

Lesz miről beszélgetnünk. Gyertek! Kérdezzünk! Válaszoljunk! Vagy legalább hallgassuk együtt Cseh Tamást. 


Nyárutó Sajóvámoson

Nyárutó Sajóvámoson. A fecskéink már útra keltek. A leanderek duzzadó bimbókkal vannak tele. Éva barátnőmmel tegnap borostyánt, vadszőlőt, akácokat ültettünk. Ma még hozott aranyesőt. Esténként a dagadó holdvilágnál vacsorázunk a teraszon. Rakottkrumplit készítettem. Jó sok tejföllel, tojással, kolbászosan. Megvárjuk a 8 órai harangszót, aztán bemegyünk. Reggel ragyogó napfényben ébredünk. Már alacsonyabban jár a nap. Másként vetülnek, játszanak a sugarai. A lépcsőforduló délkeleti ablakából a nappali tükrére, onnan Pálfalusi Attila képére vetődik a fény. Aztán a délnyugati ablakokon, üvegajtókon ömlik ránk a napfény. Napnyugta után sétáltunk ma egy órát Édesanyámmal. A házak előtti kispadokon néhol nénik ülnek. Fájós a lábuk, mint az Édesanyámé. Vasárnap búcsú volt. Mézeskalács szívek, tükörrel. Körhinta. Malvinka néniéknél beszélgettünk, bámulva az utcai jövés-menést. Amúgy meg nagy csend. A tücskök esténként ugyanúgy zenélnek, mint gyerekkoromban, mint serdülőkoromban. Szerelmes muzsika. Az első csókok színtere karnyújtásnyira. Szép álmok. Nyár. Forróság. Ragyogó napfény. Még mindig. Életszeretet Vámoson. Jó itt. Napok óta halogatom, hogy visszamenjünk Miskolcra, Pestre. Lebegő értelmiséginek érzem magam. Eltávolodva mindentől, felülemelkedőben mindenen. Nem köt többé léthelyzetbe zártság. Lebegek. Élvezem. Mannheim elméletét persze hamarosan legyőzi bennem Gramscié. Organikus értelmiségi leszek megint. Elköteleződöm. Igazi lételemem mégiscsak az. Lehetek az is Vámoson. Vagy inkább: Vámoson lehetek igazán az. Itt lettem az. Igen, virágok illatát élvezve, az égen madarak-felhők-repülők járását figyelve, kacsák hápogása közepette: szervezem programjaimat, meghívásokat fogadok el, fogalmazom előadásaimat – élek.

 

Tegnap este ezek jártak a fejemben, le is írtam. Ma meg reggel Kierkegaard „Vagy- vagy”-ából éppen az a rész következett, hogy „az első csók… örök lehetőség” (616.o.). „ a szerelem abszolút ébredés, abszolút nézés … Egyetlen meghatározott valóságos tárgyra irányul, mely egyedül létezik a számára, semmi más egyáltalán nem létezik. … Ez a szabadság és a szükségszerűség egysége. Az individuum érzi, hogy ellenállhatatlan erővel vonzódik egy másik individuumhoz, de éppen ebben érzi szabadságát. … Minden emberen félreismerhetetlenül megfigyelhetjük, hogy valóban volt-e szerelmes. Megdicsőülés, megistenülés van ebben, mely az ember egész életén át megmarad. … Dicsérjük hát úgy ezt a szerelmet, mint egyikét a legszebb dolgoknak a világon, de ne hiányozzék belőlünk a bátorság ahhoz, hogy továbbmenjünk, és hagyjuk, hogy kipróbálja önmagát. … sajátossága éppen az, hogy meglep, és mint a meglepetés gyümölcse önkéntelen.”

Így múlik az idő itt, Sajóvámoson. Így nem múlik az idő itt, Sajóvámoson.

  


 

Nyolcvanöt éve született Latinovits Zoltán. Előadás közben kiszólt egyszer a színpadról: „Értenek ebből valamit maguk?” Dehogy értették. Oda se figyeltek. Azzal voltak elfoglalva, hogy melegük van, vagy éppen fáznak. Szorította lábukat a cipő, nyakukat az ing, derekukat a kihízott ünnepi nadrág vagy szoknya. Aggódtak: nehogy korogjon a gyomruk, időben fektesse le a gyereket az anyós. Mérgesek voltak a párjukra, aki miatt itt kell lenniük. Nézték volna inkább otthon a meccset, vasaltak volna, vagy végre alhatnának. 

Néhányan meg mióta törték magukat. Hogy legyen előadás. Alkotás. Beleélés. Hogy hassanak. Magukkal ragadás, kiemelkedés, megrendülés, megtisztulás, meg ilyenek. Változtassátok meg az életeteket! Ezért. Mindent ezért. Művészet, vallás, szerelem – erre biztatnak. De a „közönség”, a „nézők”, csak bámulnak értetlenül. Hallják a szavakat. Tapsolnak hosszan. Aztán letiporják, kielőzik egymást a ruhatárnál, vagy a büfében egy ásványvízért. Mi végre hát? Értenek maguk valamit? Úgy egyáltalán? Akarnak érteni? Akarnak élni? Vagy már azt se. Beletörődtek. Jó ez így. Jobb nem álmodozni, jobb nem elvágyódni, jobb kerülni a mélységeket és magasságokat. Akkor meg minek?  Beszélni, játszani? Ezeknek? Felrázni, változtatásra késztetni őket? De hisz nem akarnak. Latinovits Zoltán belehalt. De nem adta fel. Nem alkudott meg. Nem vált olyanná, mint a többiek. Nem alkalmazkodott a világ elvárásaihoz. Öngyilkos lett. Élhetne akár ma is. Cuki kis  nyugdíjasként. Csak egy kis alkalmazkodás. Egy kis megalkuvás. Nem kell mindig mindent életre, halálra. Nem kell feltétlen szőröstől-bőröstől. Dehogynem! Csak így szabad. Csak így érdemes. Latinovits Zoltán élete, halála: figyelmeztetés. Értünk mi ebből valamit? 

 

Latinovits kiállítás nyílt tegnap Miskolcon a Színészmúzeumban. Veres Attila megnyitójában idézte Latinovits Zoltánt, aki szerint azok tartották összeférhetetlennek, akik tehetségtelenek és ettől gonoszok. Aztán ezt úgy fogalmazta, hogy azokkal nem fért össze, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják.

Akik lehetetlenítették az életét, később sem követték meg. Nem éreznek lelkiismeret furdalást.

https://www.youtube.com/watch?v=IgMf41vT0d8

 

Furmann Imre kitüntetése a demokratikus joggyakorlatért

A férjem: Furmann Imre, Mádl Ferenc köztársasági elnöktől kapta meg a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Az indokolás szerint a demokratikus joggyakorlat kialakításában és a kisebbségi jogok védelmében szerzett érdemeiért. Demokratikus joggyakorlat. Mit is jelent? Demokrácia: a többség uralma. Az gyakorolja a hatalmat, aki az előre meghatározott jogszabályok szerinti választást megnyeri. Hatalmának jogosultsága, legitimitása az ilyen módon történt megválasztásán alapul. Ha a választásokat aktuálisan elvesztők ezt megkérdőjelezik, ezzel az esetleges későbbi megválasztásuk legitimitását veszélyeztetik. Ha kétségbe vonják az uralmon lévők jogszerűen meghozott döntéseinek jogosságát, akkor a demokráciát, a többségi akarat érvényesülésén alapuló politikai rendszert támadják. Lehet bírálni, megkérdőjelezni, tiltakozni a demokrácia keretei között. Ám a demokratikusan megválasztott hatalom jogszerű döntéseinek jogosultságát nem lehet megkérdőjelezni. Mondjuk az állami kitüntetések odaítélésének jogát már csak azért sem helyén való vitatni, mert pontosan tudható, hogy amikor ők lesznek hatalmon és ők tüntetnek ki, az ő döntéseikkel sem fog mindenki maradéktalanul egyet érteni. Akkor is felvetődnek majd tartalmi kifogások, ellenérvek és ellenszenvek. Ám akkor is fontos lesz, hogy mégse kérdőjeleződhessen meg a kitüntetés.

Na, de, ha olyat tüntetnek ki, aki szélső jobboldali, fasiszta, rasszista, a fehérterror előkészítője? Ismerős szavak. Emlékszünk még Grósz Károlynak a miskolci sportcsarnokban tartott beszédére, amikor a rendszerváltó erőket illette ezekkel a kifejezésekkel a nyolcvanas évek végén? Milyen sokan felháborítónak tartottuk, és reményeim szerint annak tartjuk ma is ezt a minősítést. Mire fel minősít? Kérdeztük akkor, és kérdezem ma is. Ki döntheti el? Pláne, ha demokrácia van. Mit kíván a demokratikus joggyakorlat ilyen esetben? Demokráciában, jogállamban: törvények határozzák meg azokat a magatartásokat, amelyek kívül esnek a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadságának körén. Amelyek veszélyeztetik a jogrendet, az emberi méltóságot vagy más fontos értékeket. Aki ilyet tesz, bűncselekményt követ el. Erre hivatott intézmények ítélik el és zárják ki a közügyek gyakorlásából, a választás és választhatóság jogából, az erre érdemteleneket. Amíg nincs jogerős bírósági ítélet, addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. A gyilkost is, akkor is, ha mi meg vagyunk győződve, hogy ő a tettes. Nem lincselhetjük meg, nem nevezhetjük gyilkosnak. Ha valaki általunk elfogadhatatlannak, veszélyesnek, bűnösnek vélt magatartást tanúsít, jogunkban áll feljelenteni, büntető eljárást kezdeményezni. Ha elítélik, akkor nem lesz kitüntethető. Ha nem ítélik el, ha azt állapítják meg, hogy amiket mond, az belefér a szólásszabadságba, a véleménynyilvánítás mindenkit megillető jogába, akkor meg nincs mi ellen tiltakoznunk. Sőt! Emlékszünk még a rendszerváltáskor sokat idézett demokrácia meghatározások közül arra, ami szerint: Ha egyetlen szavaddal sem értek egyet, akkor is mindent megtennék azért, hogy szabadon hangoztathasd azokat. Tolerancia. Kisebbségek jogai. Nemcsak az általunk elfogadhatónak talált kisebbségek, csoportok, vélemények iránt. Könnyű megérteni a hozzánk hasonlókat. A tolerancia, a demokrataság, az igazi liberalizmus fokmérője az, hogy a tőlünk nagyon eltérően, számunkra elfogadhatatlannak tűnően viselkedőket, beszélőket, a másként gondolkodókat el tudjuk-e viselni.

A férjem: Furmann Imre, arra készült, hogy büntetőeljárást kezdeményez Báyer Zsolt ellen, bizonyos kijelentései miatt. Úgy gondolta, megvárja a FIDESZ kormányra kerülését, mert nem lenne elegáns egy éppen ellenzékben lévő politikai erőt támogató ember ellen pert indítani. Mire a FIDESZ kormányra került, már beteg volt Imre, nem indított pert. Bizonyos vagyok benne, hogyha élne, akkor a demokratikus joggyakorlat követelményeinek megfelelően pert indítana mindazok ellen, akiknek magatartását a demokráciával összeegyezhetetlennek találja. És nem adná vissza a kitüntetését, melyet egy demokratikus politikai rendszer erre hivatott döntéshozója ítélt oda neki.

A demokráciához hozzátartozik a demokratikus joggyakorlat. A demokratikus joggyakorlathoz az igazságszolgáltatás és más hatóságok jogszerű magatartásán kívül elengedhetetlen az állampolgárok demokratához méltó magatartása is. A kisebbségvédelemhez hozzátartozik a mienktől eltérő politikai nézetek tolerálása, akár számszerű kisebbségben, akár többségben vannak azok. Szerintem, ha van valami, ami politikailag valóban nem korrekt, akkor az, ha magunknak vindikáljuk annak eldöntését, hogy mi fér bele a „politikailag korrekt”-be és mi nem. Éljen a demokrácia! Legyen végre demokrácia! De tudjuk, hogy mit jelent. Viselkedjünk annak megfelelően.  Addig is őrzöm Imre kitüntetését: a demokratikus joggyakorlatért, a kisebbségi jogok érvényesüléséért.

 

Életre kelhetünk

Különböző lehetőségek közül választhatunk. Megvalósíthatjuk azt, amit választunk. Különböző utak állnak nyitva előttünk. Ha eldöntjük, hogy melyik a mi utunk, elindulhatunk rajta. Életre kelhetünk. Akárhány évesen. Sivár és meddő létünk gyümölcsöző, alkotó életté válhat. Emberhez méltó, autentikus életté. Emberek vagyunk. Feladataink vannak, hivatottak vagyunk. Túlléphetünk azon az állapoton, amikor kizárólag arról szólnak a napjaink, hogy mit együnk, mibe öltözzünk, miként gondozzuk tárgyainkat és hogyan gondoskodjunk a körülöttünk lévőkről.  Élhetünk igazi életet. Jók lehetünk. Cselekedhetünk jót. Hinni kell, akarni és tenni. Mit mutat az életünk? Mi látnak rajtunk mások? Nem kell mentegetőznünk, ha jónak találják az életünket, ha úgy vélik, hogy szerencsések vagyunk. És nem kell dicsekednünk sem. Igazi öröm, ha az életünkkel megmutatjuk, felcsillantjuk a világ, az élet végtelen gazdagságát. Ha tetszik: Isten gazdagságát. Milyen szép is lenne úgy élni, hogy életünket látva a többiek Isten gazdagságát dicsérjék. Tetteink Jézushoz kapcsoljanak, ragasszanak másokat is. Így mondta tegnap az Istentiszteleten Gecse Attila lelkész. Ha azt a gazdagságot mutatná, ragyogtatná fel életünk, ami nem pénzzel mérhető, hanem szeretettel. Ami nem anyagi javak megszerzését és megőrzését jelenti, hanem emberi kapcsolatok megszerzését és megőrzését.

A jó emberré válás, a jó cselekedet nem kíván emberfeletti erőfeszítéseket. Nagyon is emberi. Éppen ez az emberi. Jó ember. Ki az? Mi a mérce? A keresztény hitű, keresztény kultúrában felnőtt emberek számára a minta Jézus. Ő a prototípus, mely bevált. A Biblia szerint Isten azért küldte el közénk, hogy megmutassa: így is lehet élni. Szeretetteljesen. Igazságkeresőn. A saját útján járva. Jézushoz hasonlatossá válni! Nemrégiben egy facebookos bejegyzésem kapcsán botrányosnak, nevetségesnek, finoman fogalmazva túlzásnak találták, hogy Jézushoz hasonlítom magam. (Valójában akkor arról szerettem volna írni, hogy könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, mint Dömdödöm vagy Jézus, amikor az aktuális zordonbordonok, a farizeusok először a hozzánk legközelebb állókat fordítják ellenünk, őket veszik rá elárulásunkra, így akarnak megfosztani összetartozásunk mással nem pótolható kincsétől.) Igen, ha sokak szemében megbotránkozás és nevetség tárgya, vagy egyszerűen „túlzás” (ld. Mrozek vonatkozó írását), akkor is törekedhetünk Jézus példájának követésére, az ő útján járásra, az ő mércéje szerinti igazi életre. A lefokozott, unalmas, olykor kibírhatatlannak tűnő lefokozott lét helyett: életre kelhetünk.

Jó emberség és jó cselekedet. Szeretetteljesség, igazságkeresés, saját utunkon járás. Elkoptatódott szavak. Tisztázni kellene a tartalmukat. Mit is jelentenek. Jézus személye, élete is sokféleképpen értelmezhető. Mit mond mindez Neked és nekem. Nekünk. Hogy legalább azt tudjuk mi a jó. Neked és nekem. Sosem volt könnyű különbséget tenni, választani. Salamon király, mikor bármit kérhetett volna Istentől, nem véletlenül kérte azt, hogy tudjon különbséget tenni jó és rossz között. Ettől lett bölcs.

Sokféle mintát kínálnak nekünk, különböző utakra hívogatnak, van választási lehetőségünk bőven. Miénk a döntés lehetősége és felelőssége. Életre kelhetünk. Vagy tovább tengődhetünk, senyvedhetünk és sóvároghatunk valami általunk elérhetetlennek vélt után. Pedig mindegyikünknek megadatott az emberi élet lehetősége. Próbálkozni kellene. Erőfeszítéseket tenni. Tekintetünket kicsit magasabbra emelni. Magunkat többre tartani, mint akik pillanatnyilag vagyunk. Alakítani a világot és benne önmagunkat. A külső körülményekre hivatkozás, a mentőkörülmények keresése helyett: rászánhatjuk magunkat a saját valódi életünk megélésére, arra, amire hivatottak vagyunk. Erről szólt Gecse Attila református lelkész tegnapi prédikációja, vagy legalábbis nekem ezek jutottak eszembe róla.