PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

102191
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
49
57
287
1243
102191

Az Ön IP címe: 44.192.47.87
2022-06-25 19:26

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Karácsonyi történetek 1.
2006 karácsonya. Ebben az évben halt meg Dávid. November 26-án. Egy hónap se telt el, és itt a Karácsony. Mi legyen? Úgy döntünk Imrével, hogy lesz karácsonyfa. Főként Édesanyám és az Imrének a bátyja, Laci miatt. Ők mindig velünk töltik a Karácsonyt. Most is. Imre megveszi a fát, én előszedem a díszeket. 24-én arra ébredek, hogy képtelen vagyok feldíszíteni. Aztán persze mégis. Délelőtt Imre kimegy az udvarra, hogy belefaragja a fát a talpba.  Jó félóra múlva hozza is. Tenné le a szokott helyre, de nem tudja. Nézzük, hogy miért. Fordítva tette bele. A vasból készült félgömb alakú talpnak abban a részében van a fa, aminek lent kellene lennie. A gömbölyű részen persze, hogy nem áll meg. Feje tetejére fordult a világ. Benne a karácsonyfa, talpastól. Megy ki az udvarra, viszi a fát, leszedi, újra belerakja, most már megfordítva.  Behozza. Talpára állítja. Én meg felöltöztetem. Világítanak a színes égők. Csillagszórót gyújtunk. Ajándékozunk. De nem éneklünk. Azt azóta soha. „Mennyből az angyal lejött hozzátok.” Lejött és felment.
Egyszer az egyik barátnőm azt mondta, hogy Dávid angyal volt. Nem hiszem. Csak annyira, mint mindenki más. Ember volt. Ember, igazán.   
 

December 18. Születésnap. Születésnapok. Ezen a napon született Édesapám, és 50 évvel később a Fiunk. Édesapám, Dr. Pankucsi Albert, 1929. december 18-án, a Fiunk, Furmann Dávid, 1979. december 18-án. Amikor Dávid született, Édesapám már nem élt. 48 éves korában halt meg. Dávid 27 évesen. Ma 92 éves lenne Édesapám és 42 éves lenne Dávid. Az elvesztésük miatti fájdalomtól erősebb az öröm, hogy voltak. Pontosabban vannak. Érzem a szeretetüket. A Tőlük kapott szeretet: erőt ad, kötelez. Az Élet szeretetére kötelez.

Lélek Ház
Soul Brother. Ezt a nevet választotta magának Dávid internetes azonosítójául. Halála után összegyűjtöttük és két kötetben megjelentettük az írásait. Az egyik könyvének ez lett a címe. Soul Brother. Lélek Testvér.
A napokban a Lélek Házról hallottam. A miskolci Kossuth utcai református templom lelkésznője beszélt róla, Péter levelét idézve. Arról, hogy Lélek Házat kellene építenünk, melynek mi lehetnénk az élő kövei.
Hogyan válhatnánk a Lélek Házának élő építőköveivé?
A sarokkő megvan. Jézus. Hozzá illeszkedhetnénk. Ő lehetne a minta. Életre kelhetnénk. Igazi életre. Nemcsak a testünk élhetne, hanem a lelkünk is.
Alkalmas időket élünk. Karácsonyra készülünk. Karácsony: Jézus születése. Alkalom a mi újjászületésünkre. A megújulásra.
Mostanában úgyis annyit munkálkodunk otthonunk megújításán, tisztításán, új ruhába öltöztetésén. Nagytakarítunk, ablakot tisztítunk, függönyt mosunk, terítőt cserélünk, karácsonyi dekorációba öltöztetjük lakásunkat. Tervezzük a karácsonyi ételeket, meg azt, hogy milyen ruhát öltünk majd magunkra az ünnepen. Ajándékokat készítünk szeretteinknek. Kíváncsian várjuk, hogy vajon mi milyen ajándékot kapunk. Töprengünk, hogy milyen színekbe öltöztessük idén a karácsonyfánkat. Egyáltalán: legyen-e, és ha igen, akkor élő vagy mű. Az örökös lótás-futás, tevés-vevés, igyekvés-törekvés közepette szakíthatnánk egy kis időt annak végig gondolására, hogy vajon a mi életünk igazi-e, vagy mű? Úgy élünk-e, ahogy igazán szeretnénk, amire hivatottak vagyunk, ami a lehető legjobb önmagunk megvalósulása, vagy csak mímeljük az életet, csak úgy teszünk, mintha élnénk. Olyanok vagyunk, ahogy élünk? Megmutatjuk igazi önmagunkat? Egyáltalán: választottuk már valamilyennek magunkat? És ha igen, akkor tettünk eleget érte, hogy olyanok legyünk?
A karácsonyi készülődésben levethetnénk és letehetnénk az eddig viselt lelki ruhadarabjaink némelyikét. A képmutatást, az irigységet, a rosszat akarást, a gonoszságot. Magunkra ölthetnénk a lehető legjobb önmagunkká válás akarását, a jószándékot, a jót cselekvést, az igaz szeretetet.
Lenne ennek jelentősége? Fontos lenne ez? Nekünk és másoknak? De még mennyire. Gondoljuk csak el, hogy mennyire fáj nekünk, ha valakiről, akiről azt hittük, hogy szeret, kiderül, hogy képmutatás volt csak az egész. Azt hittük, hogy kedves hozzánk, pedig csak irigységét palástolta a mézesmázossággal. Bíztunk jószándékában, majd megtudtuk, hogy mennyire rosszindulatú. De legjobban az fáj, mikor valaki választhat jó és rossz között, s ő a rosszat választja, azt cselekszi.
Ha nem akarjuk, hogy velünk ezt tegyék, ne tegyük mi se, soha, senkivel. Ha úgy érezzük, hogy szeretetlen a világ, amiben élünk, ha keveselljük a szeretet, amit kapunk, és azt is amit igényelnek, elfogadnak tőlünk, akkor kezdhetjük a világ megváltoztatását önmagunk megváltoztatásával. Lelkünk szebbé, jobbá, szeretetteljesebbé tételével.
A Megváltó születésre várunk, arra készülünk. Megváltás, váltás, változás. Fordulat. Bekövetkezhet mindez a mi életünkben, a mi lelkünkben. Ha kell, akár akkora fordulat is, mint amikor napfordulókor a Nap az égi pályáján járva, hirtelen az eddigitől ellenkező irányba vált át.
Készülődhetünk. Változhatunk. Új ruhába öltöztethetjük nemcsak a lakásunkat, nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is. Azért, hogy Lélek Házat építsünk, annak élő kövei váljunk, egymás Lélek Testvériévé legyünk. Kőszívű, kővé vált lelkű emberekből is lehetünk élő kövek. Igaz életet élő emberek. Készüljünk rá! Vágjunk bele.

Ragyogjon ránk a fény

Fényre vágyunk. Világosságra. Ragyogásra. A várakozás idejét éljük. Szeretnénk több fényt odakint, a téli hidegben. És szeretnénk több világosságot idebent, a lelkeinkben. Kívánjuk elhomályosulóban, kiüresedőben lévő emberi kapcsolataink felragyogását, kifényesedését. Hogy ne kelljen jéghideg magányban vacognunk, sem ettől tartanunk.

Szerencsére közeleg a csillagászati téli napforduló, december 21. Addig egyre korábban sötétedik, egyre hosszabbak az éjszakák. Fogy a fény. Rövidülnek a nappalok. De jön a fordulat. Minden megváltozik. Egyre több lesz a fény. Hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák.

Ezt a fordulatot várják, ünneplik sokan. A természet változását, felismert törvényszerűségét, ami racionális, kiszámítható, mégis csodálatos. Ehhez nem kell istenhit, vallás. Mégis lehet várakozni rá. Lehet ünnepelni!

A zsidó vallás, kultúra követői Hanukára készülődnek. Hanuka: a Fény Ünnepe. Volt egyszer egy ország: Júdea, melyben saját hitük, saját törvényeik szerint éltek az emberek. De a Birodalom megpróbálta megfosztani őket a hitüktől, be akarták tiltani, meg akarták változtatni a törvényeiket. Lehetetleníteni próbálták a saját vallásuk, a saját hagyományaik, a saját kultúrájuk szerinti életet. Össze akarták mosni a különböző vallásokat. Idegen bálványok imádására akarták rábírni őket. Elvették tőlük szent helyeiket, bemocskolták Szentélyüket.

De a Júdeában élő nép nem tűrte ezt. Fellázadtak a Birodalom ellen. Megnyerték a csatát. Győztek. Megtisztították a Szentélyt. Felszentelték, újra szentté tették azt. A Birodalom ekkorra már kifosztotta őket. Csupán annyi olajuk maradt, amivel egy napig éghetett volna a mécses. Csak egy napra való fény lett volna lehetséges. Az újabb fényforrás, az olaj előállításához legalább 8 nap kellett. Ők meg vágytak a világosságra! Fényt akartak az életükbe. És megtörtént a csoda. Az egy napra való olaj 8 napon át égett a mécsesben. Árasztotta a fényt. Erre emlékeztet Hanuka ünnepe. Meg arra, hogy Hannah és hét fia inkább a halált választották, de nem borultak le idegen istenek előtt, nem szegték meg saját törvényeiket.

Győzelem, felszentelés, fény. Csak erősen kell hinni. Csak ki kell állni a hitünkért. Küzdeni érte. Mert saját hit, saját törvény, saját szent hely nélkül elvész a nép. Hannah és fiai az életüket adták ezért. Nekünk nem meghalnunk, hanem élnünk kell (kellene!) hitünk, törvényeink, szent helyeink, kultúránk megőrzéséért.

A keresztény vallásban és kultúrában a fény születése összekapcsolódik Jézus születésével. Jézus a Megváltó. Megvált bűneinktől. Legfőbb bűnünktől is. A legfőbb parancs: a szeretet parancsa. A legfőbb bűn: a szeretetlenség. A szeretet megtagadása, elfedése, nem vállalása. Jézus megszabadít. Szabaddá tesz. Szabaddá a szeretetben élésre. Ragyoghat ránk a fény!

Kívánom a fény eljövetelét, a szeretetben ragyogást: hívőknek és nem hívőknek, azoknak, akik a Karácsonyt várják, akik a Hanukát és akik a téli napfordulót! Ragyogjon végre ránk a fény: kívül és belül. Készüljünk rá, tegyünk érte.

Változás, váltás, megváltás. Amikor a Nap látszólagos égi útja ellentétes irányúvá válik. Amikor Júdea népe legyőzi a Birodalom hadseregét. Amikor Isten emberré lesz, hogy megmutassa nekünk: milyen az igazi élet, milyen az igazi szeretet.

Mi mit teszünk azért, hogy nagyobb legyen a világosság a mi világunkban? Mit teszünk azért, hogy több legyen a fény az életünkben, mint amennyi az árnyék? Mit teszünk azért, hogy felragyogjon a szeme annak, aki ránk tekint, és mi is így tekintsünk vissza rá?

Készülődjünk. Van még tennivalónk. Még tart az Advent, a várakozás ideje. De már nem soká.

Édesanyám 90 éves

Édesanyám tegnap 90 éves lett. Egy zempléni kisfaluban: Újcsanáloson született, polgárosodó földműves családban. Többnyire templomok tövében élt. Polgárista korában először a miskolci Luther udvarban, az evangélikus lelkészéknél lakott, aztán a Kossuth utcai református templom mellett, ahol most a Nyilas Misi Ház működik. Amikor a Tóth Pál Református Tanítóképző növendéke lett, átköltözött a Soltész Nagy Kálmán utca 1. szám alá, Eszti nénihez, a kémia tanárnőjéhez. Itt együtt lakott Gönczi Lenkével, akivel életre szóló barátságot kötött, mely valóban Lenke néni másfél éve bekövetkezett haláláig tartott. Ha nem is naponta, de hetente telefonáltak egymásnak.

Aztán az évtizedek során nagyon sok tanítványa lett. Tanított Gesztelyben, Sajóbábonyban, Hejőcsabán, Miskolcon a Szilágyi Dezső utcai iskolában, Sajóvámoson, Parádsasváron, Mátraderecskén és Selypen.

Volt része boldogságban és bánatban egyaránt.

Szerette a hivatását. Első szerelméhez ment feleségül. Minden akadály ellenére együtt elérték, hogy Édesapámnak is megvalósult az álma: orvos lett. Szép éveket töltöttek együtt, töltöttünk együtt.

Megélt sok bajt. Betegségeket, halálokat. Tizenegy évesen veszítette el az Édesapját, aki a háború végén egy tragikus balesetben halt meg, 35 évesen. Édesapám 48 évesen halt meg, azóta Édesanyám özvegyen él.  Meg kellett élnie egyetlen unokájának, Dávidnak az elvesztését. Aztán vejének: Imrének a halálát.

Sokszor elesett, de ahogy mondani szokta: eddig mindig felállt.

Kilencven év. Városok, falvak. Iskolák, amelyekben tanul, és amelyekben tanít. Szerelmek, barátságok. Rokoni kapcsolatok. Élmények. Szép ruhák, jó olvasmányok. Film, színház, zene.

Most már sok a hiány. Nehezen viseli feledékenységét. Gyakran fáj hol itt, hol ott. Combnyaktörése óta járókerettel jár. Szeretne többet menni. És főként szeretne sokkal több emberrel találkozni, sokkal-sokkal többet beszélgetni. Általában együtt vagyunk. Ez akkor sem lenne konfliktusmentes, akkor sem lenne egyszerű, ha mindketten angyalok lennénk. És mi nem vagyunk angyalok. Olykor elkeseredik, elkeseredünk.

Tegnap azt mondta Édesanyám, jó, hogy megélte a 90 évet. Boldognak láttam. Nagyon jó érzés volt. 28-án este hármasban ünnepeltünk: Édesanyám, István és én. 29-én köszöntötte több rokon és ismerős. Személyesen itt volt anyai unokatestvére: Csáki Gabi. Eljött apai unokatestvérének lánya: Oláh Erzsike a férjével, Pető Gyurkával. És itt volt velünk anyai unokatestvérének fia: Csáki Lajos. Köszönöm nekik, hogy boldoggá tették az Édesanyámat ezen a számára fontos napon.

A boldogság: együttlét azokkal, akiket szeretünk, akik szeretnek minket. Akiknek számítunk, és akik számítanak nekünk. Mert az embernek ugyanolyan alapvető szükséglete a mások általi elfogadás, megbecsülés, mint a mindennapi kenyér.

Kilencven éves Édesanyám hivatása a tanítás volt. Most is tanít. Engem arra, hogy küzdeni kell az elmagányosodás ellen, emberi kapcsolataink elsivatagosodása ellen. Őrizni kell a szeretet forrásait, mert ezek kiapadása a bennünket fenyegető legnagyobb veszély. Őrizzük hát. Figyeljünk egymásra. Köszöntsük egymást, amíg lehet.

Nem tűntél el

Tizenöt éve halt meg Dávid. Sokkal korábban írta ezt a verset. Pontosan így történt. Kivéve a vers címét. Mert nem tűnt el! Nem tűntél el.

Furmann Dávid: Eltűnőben

Ködfoltos novemberi este,

Lassacskán páráll a csend,

A halál üli itt nászát,

Itt nem vár rám happy end.

 

Ide most egy sikoly kéne

De torkomon nem jön ki hang

A tüdőm már nem bírja szusszal

Kint kong a lélekharang.

 

Üdvözült szempárok várják,

Mit szül a képzeletem

Bágyadtan isszák szavamat,

Míg magamat jégre teszem.

 

Bágyadtan várják, hogy szóljak,

Lesnek a szembogarak,

Úgy érzem süllyedek némán,

Szememből elfogy a nap.