PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

070554
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
8
47
95
2632
70554

Az Ön IP címe: 3.230.1.126
2020-10-28 07:41

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

Lennon vagy Lenin? Felszabadulás vagy elszabadulás? NDK-ban a jók, NSZK-ban a rosszak?

Az 1980-as évek elején, április 3-án, barátaink kislánya az óvodából hazatérve boldogan újságolta, hogy holnap lesz az „Elszabadulás Ünnepe”. Szüleivel együtt jót nevettünk a kislány félreértésén, mely valójában a helyzet tökéletesen helyes értelmezése volt. Igen, az akkoriban pirosbetűs munkaszüneti nappá minősített április 4-én: az elszabadulást ünnepeltették velünk.

Barátnőmmel, a kislány édesanyjával akkor végeztük az ELTE filozófia szakát. A tananyag részét képezte Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című műve. Ebben Marx pontosan leírja, hogy amennyiben olyan országban próbálnák a kommunizmust, vagyis az általa a Szabadság Birodalmának megálmodott tökéletes társadalmat megvalósítani, ahol ennek még nincsenek meg a gazdasági és egyéb feltételei, ott az felszabadulás helyett elszabadulás lesz, vagyis a legrosszabb emberi tulajdonságoknak: a féktelen önzésnek, az irigységnek, mások letiprásának, a harácsolásnak az elszabadulásához, tobzódásához vezet. S a meghirdetett nemes cél, a Szabadság Birodalma helyett a nyerskommunizmus szabadsághiányos világa, a Szolgaság Birodalma jön létre. Marxnak ebben tökéletesen igaza lett. S az akkor elszabadult, hatalomra jutott emberi torzulások lebontása - szinte minden másnál - nehezebbnek bizonyul. Jellemtelen emberek, embertelen kapcsolatok felbukkanása újra és újra.

Pontosan egy évre rá, április 3-án, óvodás fiunk, az esti lámpaoltás után, mikor a legbizalmasabb közlések ideje jött el, fülembe súgta, hogy „a nyáron ne menjünk Németországba”. Felnevettem. Ne félj, nem megyünk külföldre nyaralni, így Németországba se. De miért pont oda ne menjünk? Kérdésemre azt válaszolta, hogy azért, mert a németek gonosz, rossz emberek. Ezt meg honnan veszed? Az óvónéni mondta. Akkor jöttem rá, hogy aznap az elszabadulást felszabadulásnak becéző ünnepséget tartottak az óvodában, nyilván a kötelező előírások szerint, és ennek keretében eshetett szó a „baráti Szovjetunióról” meg a „gonosz németekről”.

Miután elaludt a fiunk, elmeséltem férjemnek a történteket. Ő azt mondta, hogy költsük fel azonnal a gyereket és mondjuk meg neki, hogy az NDK-ba mehetünk, mert ott a jó németek laknak, akik szocializmust építenek, csak az NSZK-ba nem megyünk, mert ott laknak a gonoszak – így lesz teljes az ideológiai nevelése. Persze nem ébresztettük fel. Próbáltuk úgy nevelni, - ahogy bizonyára sokan mások is - hogy ne maradjanak kitörölhetetlen nyomai benne a szocialista rendszerhez történő idomítási törekvésnek.

Például, amikor a Varga hegyen mentünk át Trabantunkkal a már emlegetett barátainkhoz, és elénk tárult a füstöt okádó szürke vasgyár, mely esténként vörös szikrákat hányt, én megemlítettem, hogy ez a Lenin Kohászati Művek. Férjem gyorsan helyesbített: a Lennon Kohászati Művek. Így aztán fiunknak végig az maradt, már csak azért is, mert a Beatles zenéje közelebb állt hozzá, mint Lenin eszméi.

Voltak szülők, akik nem próbálták otthon enyhíteni a rendszer által gyakorolt hivatalos ideológiai nyomást. A baromságot, a hülyítést. Vagy azért, mert maguk is áldozatai voltak annak, elhitték azt. Ilyenek azért kevesen voltak. A többség azért, mert úgy vélték: kár a gyerek fejét megzavarni, higgye csak azt, amit az iskolában hall, amit a rádióban, tv-ben mondanak. Az ő gyerekeik így nőttek fel, hazugságokkal tele tömött fejjel.

S ez nem a távoli múlt könnyen felejthető története. Az akkori óvodások ma negyvenes éveik elején járnak. Sokan közülük éppen azért nem hisznek semmiben, azért nem szent számukra semmilyen eszme, semmilyen igazság, meg egykor rútul becsapták, átejtették őket.

Az akkori óvónők, tanítók közül még sokan aktív pedagógusok. Igaz már vagdossák a centit, várván várva, hogy minél előbbi nyugdíjba mehessenek. És közülük vannak, akik hangosan szidják a rendszert. Nem az akkorit, hanem azt, ami most van. Most tiltakoznak, most járnak tüntetni. Tévedés ne essék: pontosan tudom, hogy nem jószívvel tették annak idején, amit tettek. De tették. S ezt nem kellene elfeledniük.

És közben volt egy rendszerváltás. sok minden megváltozott. Tudjuk, a fejekben rögzült rendkép a legnehezebben változtatható.

Holnap április 4. Szóljon az ének? Felszabadulásunk ünnepén? Vagy megpróbáljuk helyére tenni mindazt, ami akkor elszabadult?

A Szolgaság Házából szabadult népnek egykor 40 évig kellett bolyongania, amíg rátaláltak Kánaánra. Rátaláltak, bepillanthattak, de senki nem léphetett be oda azok közül, akik megtapasztalták a szolgaságot, akik megfertőződtek a szolgaság eszméi által.

Harminc éve bolyongunk mi is. Meg kell várni azt, hogy kihalunk? Vagy rászánjuk magunkat és megszabadulunk a szolgasorsból hozott rossz viselkedési sémáinktól, a gyerekkorunkban belénk rögzített hazugságoktól, az egykor a túlélést biztosító, ám mára életünket feleslegesen megkeserítő beállítódásainktól? Szolgává aljasulni. Másokat szolgává aljasítani. Akkor csak így lehetett. Most nem.

Szabadok vagyunk. Döntenünk kell. Megváltozhatunk. Hárítás, kibúvók keresése helyett felelősséget vállalhatunk.


Önfelismerés

 

Ha valóban emberi életet akarok élni, akkor nem elég, hogy vagyok, nem elég, hogy biológiailag létezem, hanem alakítanom kell az életem. Az ember nem csupán van, hanem felismeri, hogy itt van és viszonyul saját életéhez, reflektál rá. A kő, a növény, az állat – nem viszonyul. Csak az ember. Az se mind. De teheti! Alakíthatjuk az életünk. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben. S, ha most itt éppen kevéssé, akkor ideje rászánnunk magunk, hogy ha a lehetőségeink köre újra kitágul: élünk majd választási szabadságunkkal. Élünk életünk  és világunk alakításának szabadságával. Amennyivel lehet, azzal most is. (Ezeket Heidegger „egzisztencia” fogalmának olvasása közben írom, gondolom.)


 

Múlatjuk az életünket

Múlatjuk az életünket, anélkül, hogy ismernénk magunkat. Saját magunk vakfoltjába esünk, nem vagyunk láthatóak önmagunk számára. Saját magunk önmagunk számára való átlátszóvá tétele olyan kísérlet, mely erőfeszítést igényel.

Heidegger erről az erőfeszítésről azt mondja: visszaüt az életre. A heideggeri életfilozófia a spontánul élt élet ellen irányuló filozófia.


 

Átélhetem a csodát

Átélhetem a csodát, hogy vagyok, és hogy van a világ, amely adja magát nekem. Az élet különösen intenzív megélésének ritka pillanataiban átlendülhetek egy másik világba, pontosabban: egyáltalán a világba. Azért ritka az ilyen pillanat, mert rendszerint végletesen belemerülünk és belemerevülünk saját mindennapi életünkbe.

Heideggert olvasok.


 

Varázstalanított világ

A modern kor a haszonelvűség kora. Meg a világ varázstalanításáé. Alapkérdése: mi, mire jó? Azt kutatja, hogy mi hogyan hasznosítható, minek mi a haszna. Általános értékmérővé vált a pénz. Megpróbálják elhitetni, hogy minden és mindenki megvásárolható, minden eladó. A fejlődést azonosítják az anyagi gyarapodással. Mesterségesen kialakított „szükségletek”, minél több fogyasztás, hogy nőjön a profit. Eladni, eladni szüntelenül. És ehhez a népeknek vásárolniuk kell, hajszolni a pénzt, hogy legyen mit elkölteni. Vásárolni, fogyasztani, mintha ettől lenne jobb az életük. Ha boldogtalanok, akkor arra gyanakszanak: még több pénz kellene, az anyagi javaknak még nagyobb bősége, még több vásárlás, még több fogyasztás. Nincs hát megállás, pörögni kell.

A modern kor embere az ész bűvöletében él. Beájul saját okosságától, jól informáltságától. Minden titkot felfedni vél. Nincs többé számára csoda, nincs varázslat. Azt hiszi, ettől jobb lesz neki. Az igazi titkokkal inkább nem foglalkozik, úgy tesz, mintha azok nem léteznének, mintha neki azokhoz nem lenne köze. Menekül a varázslattól. Nem akar senkit elbűvölni, retteg az érthetetlentől, fél, hogy elbűvölik.

Nehéz szembesülni azzal, hogy esetleg tévhitek vettek körül, téveszmék szerint éltünk, messze túlbecsültük a modern kor civilizációjának eredményeit.


 

Értünk még ebből az egészből valamit?
Értünk már ebből az egészből valamit?
Egy éve kezdeményeztem az ÉRTÜNK hálózat kiépítését. Alakuljanak minél több helyen ÉRTÜNK körök, és kapcsolódjanak össze. Személyes találkozások új tudások megszerzésére és közös értelmezésére, a helyi hasznosítás kitalálására. Digitális információs tárak a helyi kincsekről, értékekről, tudásokról. Szívességi csere bankok. Közösségi önfenntartás. Piaci együttműködések ösztönzése. A rászorulók ellátásá...hoz, a segítéshez adatbázis.
Mindez abból a meggyőződésből, hogy minél többet ÉRTÜNK a világból, az életből, annál többeknek tudjuk jószívvel mondani, hogy ÉRTÜNK. És minél többet, minél többeket ÉRTÜNK, annál bizonyosabbá válik, hogy közösen tehetjük a legtöbbet magunkért, ÉRTÜNK. Rászánhatjuk magunkat. Együtt, közösen.
Sajóvámoson kezdtük el. Torma András professzor, a Miskolci Egyetem rektora nyitó előadásában a helyben maradásról, az itt tanulásról és dolgozásról, a közösséghez tartozás fontosságáról is beszélt. Holnap lesz pontosan egy éve annak, hogy Besenyei Lajos professzor, rektor emeritus, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének elnöke azzal a címmel tartozott előadást Sajóvámoson, ÉRTÜNK, hogy „Veszélyek és remények”. Erről majd holnap többet.
Reményeink megvalósulásához mennyire fontos, hogy képesek legyünk együtt cselekedni ÉRTÜNK.
És veszély idején mennyire kell, kellene, hogy minél több legyen, amit ÉRTÜNK, minél több embernek mondhassuk: ÉRTÜNK, és főként, hogy megértsük végre: együtt, közösen tehetjük a legtöbbet magunkért, ÉRTÜNK.