PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

102209
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
67
57
305
1261
102209

Az Ön IP címe: 44.192.47.87
2022-06-25 20:39

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

Furmann Imre Naplójából
A napokban megosztottam néhány gondolatomat a választásról. Többen azok közül, akik nem értettek egyet helyzetértelmezésemmel, javaslataimmal, azzal próbáltak riogatni, hogy a férjem, Furmann Imre ezt másként látná, ő bizonyosan az ellenzékre szavazna.Imre 12 éve meghalt. Nem tudja hallatni hangját a mostani választásokra vonatkozóan. Az viszont pontosan tudható, hogy miként vélekedett Imre 2006-ban az MSZP és az SZDSZ választási győzelméről, a Gyurcsány korszak folytatódásáról. 2006. április 29-én ezt írta Naplójába: „Véget értek a választások. Győzött a kormány, az ország meg most szembesül a csalással, a hazugsággal. Azt mondom: meg is érdemeljük ezt az egészet, meg is érdemlik ezt az egészet. Az egész persze nem olyan egyszerű, hogy a kormány arcát belenyomják a saját szarába, mert ők az egészet velünk akarják megetetni. Nem fog menni. Itt mindenki lop, csal, ahol csak lehet. Ennek a kormánynak nincs erkölcsi alapja a rendbetételhez, hiszen ez a helyzet pontosan az olyan emberek miatt van így, akik a politikai életet irányítják. Műveletlen senkik. Imre 2006. október 30-ai bejegyzése Naplójából: október 23. Egy felbőszített és a kormány által tüzelt rendőrség aljassá és szégyenteljessé tette ezt a napot. Tömegekre lőttek gumilövedékkel, földön fekvő embereket rugdostak össze, egy hányás ez az egész amit itt a hatalom most már fékezhetetlenül megenged magának. Egy Gyurcsány nevű figura és az őt mozgató SZDSZ-es politikai bűnözők hihetetlen arcátlansága tombol. Félfeudális, félfasiszta csőcselék az, amelyik most az országot vezeti.”
Lehet, hogy egy fekete-fehér kép erről: egy vagy több ember és szakáll
 
 
 
Mária Katalin Pintérné Bodnár, Magdolna Vargáné Mecser és további 69 ember
 
94 hozzászólás
 
Tetszik
 
 
 
Hozzászólás
 
 
Megosztás
 
 

Választási program

Olvasom az Ellenzéki Összefogás programismertetőjéről szóló tudósítást. Alig hiszek a szememnek. Számos olyan ígéret szerepel a választási programjukban, amit jóval korábban a Fidesz tűzött ki célul és meg is valósított. Persze a jó elképzeléseket nyugodtan támogathatja az ellenzék és részt vállalhat megvalósításukban, fenntartásukban. De sajnos itt nem erről van szó. Most csupa olyasmit ígér az ellenzék, amit eddig támadtak, bíráltak, elleneztek, nem szavaztak meg. A Fidesz kormánynak mindezeket az ő ellenükben, az ő folyamatos tiltakozásuk, gáncsoskodásuk közepette kellett megvalósítania.

Most azt ígérik, hogy megtartják a határon a kerítést. Milyen jó lett volna, ha kezdettől támogatják a kormányt abban, hogy megvédjük hazánkat az illegális bevándorlók inváziójától, akár ilyen eszközökkel is. De emlékszünk, hogy mit tettek ehelyett.

Ígérik azt is, hogy megtartanák a rezsi csökkentést. Akkor eddig miért kritizálták? Megmaradna a 13. havi nyugdíj, aminek visszaállítását nemrég még „böszmeségnek” tartotta miniszterelnök jelöltjük. Megtartanák a családtámogatásokat, a gyermekvállalást segítő intézkedéseket. Változatlanul hagynák a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát. Rövid távon nélkülözhetetlennek tartják az orosz energiát. De ha nélkülözhetetlen, akkor miért kell elzárni a csapokat, ahogy egyik képviselőjük követelte? További ígéretük, hogy a koronavírus elleni védőoltást nem teszik kötelezővé. Ahogy nem tette kötelezővé a Fidesz kormány sem.

Választási program

Olvasom az ellenzék választási programját, és töprengek. Úgy tűnik nekem, hogy a választási programjuk, de legalábbis ez a része, olyan, amivel arra biztatnak, hogy szavazzunk a Fidesz-re. Hiszen ezeket a programpontokat a Fidesz találta ki, valósította meg. Ha ezt az ellenzék szerint is helyesen tették, jó intézkedéseket hoztak, akkor miért kellene leváltani őket? Akkor csak maradjanak tovább. Számomra ez az üzenet.

Vagy nem kell komolyan venni ezeket az ellenzéki ígéreteket? Valójában nem is így gondolják? Mégsem értenek egyet a felsorolt kormányintézkedésekkel, csak azért mondják, ígérik most ezt, mert így próbálnak szavazatokat szerezni? Ha így van, akkor miért hinnénk nekik? Miért szavaznánk rájuk?

Ha meg most komolyan gondolják, komolyan ígérik, hitelt érdemlőek ezek a szavaik, akkor annak idején miért mondtak mást, miért ellenezték, miért nem szavazták meg, miért kritizálták ugyanezeket? Gyerekes dacból, „csakazértse” ellenzékieskedésből? Ha így volt, akkor meg miért vennénk most komolyan őket? És egyáltalán: egy felelős politikai erő, amely kormányozni akar, nem képviselheti ugyanazt, és annak az ellenkezőjét. Nem változtathatja meg eddig hirdetett politikai nézeteit, álláspontjait a választások előtt hirtelen. Ez egyáltalán nem hiteles. Mondhatnám: kilóg a lóláb. Csak szavazatszerzési trükk ez az ígérgetés is, mint korábban annyi minden.

Ha bedőlünk, akkor megérdemeljük mindazt, ami ránk vár. Fájdalmas lenne egy esetleges ellenzéki győzelem után szembesülni az igazsággal, azzal, ami akkor történne. Fájdalmas lenne, akárhányszor ígérnék újra, hogy „nem fog fájni”.

Bízom abban, hogy mindenki józanul mérlegeli a reánk váró lehetséges jövőinket és a saját jól felfogott érdekeinek megfelelően választ. Mert vasárnap, nemcsak arról döntünk, hogy a különböző jelöltek közül kiket juttatunk az országgyűlésbe, hanem a saját személyes jövőnkről is. Igen, a ma még egyaránt lehetséges jövőink közül magunknak választjuk ki az egyiket április 3-án. Fontoljuk meg hát jól, hogy kikre, mire szavazunk.

Választás 2022.

Választhatunk. Választanunk kell! Az ember választó lény. Mindig különböző lehetőségek közül választunk. A jelen mindig különböző lehetséges jövőket rejt magában, melyek közül mi választunk. Akár tudatosan tesszük, akár nem. Többnyire nem tudatosan választunk. Úgy tesszük, amit teszünk, mintha nem is tehetnénk mást, csak azt, amit éppen teszünk. Jól van ez így, hiszen roppant lelassítaná, nehézkessé tenné az életünket, ha mindig mindenen eltöprengenénk: mit is mondjunk, hogyan viselkedjünk. Általában automatikusan irányítanak bennünket a korábban sikeresnek bizonyult, és ezért belénk rögzült viselkedési minták, életreceptek.

Ám olykor érdemes elgondolkodnunk, fontos tudatosan döntenünk. Ilyen alkalom lesz április 3., amikor képviselőket választunk. Olyan embereket, akik a tőlünk kapott felhatalmazással élve, helyettünk, a mi nevünkben, jó esetben a mi érdekünkben, a mi értékrendünknek megfelelően döntenek majd, méghozzá a bennünket érintő legfontosabb ügyekben. A biztonságunkról, háborúról vagy békéről, országhatárok megnyitásáról vagy lezárásáról. Arról, hogy a házasságnak ezután is: egy férfi és egy nő tartós együttélését nevezzük, vagy bármely más alakzat házasságnak nevezhető legyen. Továbbá azt is ők dönthetik majd el, hogy amennyiben szükséges, akkor állami beavatkozással is féken tartsák az energiaárakat, a kenyér és a hús árát, avagy legyenek teljesen szabadok az árak, emelkedhessenek bármilyen magasra, mi meg mosakodjunk kevesebbet, szokjuk meg a fűtetlen lakást, ne autózzunk, ne utazgassunk annyit. És egyáltalán, gondoljuk végig, hogy azt akarjuk-e, hogy továbbra is Magyarországon döntsenek ügyeinkről, vagy azt szeretnénk, ha Brüsszelben döntenének. Vagyis akarjuk-e, hogy létre jöjjön az Európai Egyesült Államok, Magyarország annak tagállamavá váljon, és ezzel átadjuk a döntési hatásköröket, a legfőbb hatalmat, azaz a szuverenitásunkat a birodalmi központnak. Avagy azt akarjuk, hogy Magyarország önrendelkező, szuverén állam maradjon?

Van min gondolkodnunk az előttünk álló héten. Az országgyűlési választásnak komoly tétje van. Fontos dolgokról döntünk, mikor megválasztjuk képviselőinket. Nehogy elbohóckodjuk, nehogy személyes ellenszenvek alapján, indulatból, megszokásból, vagy netán „úgyis mindegy” alapon válasszunk. Egyáltalán nem mindegy.

Az ember szabad lény. Szabadságunkkal akkor élünk jól, ha megismerjük választási lehetőségeinket, szembesülünk azzal, hogy milyen következménnyel jár számunkra, a mi saját életünkre: egyik vagy másik alternatíva választása. Ismerjük meg, hogy milyen jövőt tart kívánatosnak, jónak egyik és másik politikai oldal. Mit mutatnak az eddigi tények? Mit tettek, amikor hatalmon voltak, amikor ők döntöttek? Milyen hatással volt életünkre az, amikor a jelenlegi ellenzéki erők voltak hatalmon? Hogyan hatottak életünkre a jelenleg kormányzó erők döntései?

Gondolkodjunk! Tájékozódjunk! Válasszunk tudatosan! Szabadon!

Március 21.

Ma van a csillagászati tavasz első napja. Nap-éj egyenlőség.

1974-ben március 21-én húztuk fel a jegygyűrűt egymás ujjára a pécsi székesegyházban Furmann Imrével. Huszonegyéves voltam, joghallgató. Ő huszonhárom éves, és segédmunkás. Időnként azzal viccelődött, hogy abban bízott: 133 napig tart majd ez is, mint a szintén ezen a napon kikiáltott, és akkoriban még bőszen ünnepelt Tanácsköztársaság.

A jegygyűrűket hitelből vette, egyik kollégája vállalta a kezességet. Az ékszerboltban az első gyűrűre, amit ideadtak felpróbálni, azt mondtam, hogy jó lesz. Pedig szorított egy kicsit. A székesegyházból az állomásra mentünk, én utaztam haza a szüleimhez. a vonaton lehúztam a gyűrűt, nehogy meglássák. Titokban történt ez az egész.

Egy év múlva: 1975. július 5-én összeházasodtunk. Mindketten egyetemisták voltunk. Albérletben laktunk, aztán házaspári kollégiumban. Volt ilyen is, mert olyan sokan házasodtunk össze még hallgatóként. Többeknek megszületett az első gyermeke is az egyetemi évek alatt.

A mi fiunk: Dávid, 1979-ben született, amikor már mindketten dolgoztunk és már beköltöztünk Miskolcon az avasi lakótelepi szövetkezeti lakásunkba.

Harmincöt évig éltünk együtt Imrével, egészen a haláláig. A halála előtti évben megjelent utolsó verses kötetét, a Mindenek ideje című füzetet nekem ajánlotta. Azt írta: Feleségemnek – társamnak Mártinak.

Hiszem, hogy a szerelem végteleníthető. Szabaddá tesz. Azáltal válhatunk igazán önmagunkká, hogy van, aki erre inspirál. Együtt építhetünk egy új világot. Nagy kaland. Kockázatos. Behatolás egymás világába. Belehalás és feltámadás. A szerelem erőforrás. Bizonyosság, hogy érdemes élni.

Nap-éj egyenlőség. Csillagvilág. A tavasz kezdete.

Tavaszodunk

Azt is lehet, nemcsak őszülni. Hosszú volt a tél. Két év bezártság után most újra többet járok el hazulról. Két hete az Országos Polgárőrség Kopácsi Sándor emlékülésén voltam, amit Budapest 1956-os rendőrfőkapitánya születésének 100. évfordulójára szerveztek. Egy ember, aki képes volt a változásra, a megújulásra. Akit nem vakított el kommunista meggyőződése, és nem volt hajlandó lövetni a saját népére. A szabadságért és a függetlenségért küzdők oldalára állt. A forradalom leverése után életfogytiglani börtönre ítélték érte. A 90-es években találkoztam vele. A mostani emlékülésen azért vettem részt, mert tagja vagyok az OPSZ Tudományos Tanácsának, melynek elnöke Besenyei Lajos közgazdász professzor, korábbi rektorunk.

Március 12-én a Mikszáth Kálmán Alapítvány díjátadó ünnepségén voltam a Lónyai-Hatvani villában, a budai várban. Simon János politológus professzor a kuratórium elnöke, ő hívott meg. Az ünnepség végén felcsendült a Kossuth nóta, Kossuth-Simon Kata zongorázta. Ő a néhány hónapja elhunyt szeretett tanítványomnak, barátnőmnek: Kossuth Borinak és Simon Jánosnak a kislánya.

Március 15-én Nyékládházán mondtam beszédet.

Ma Sajóvámosra és Sajósenyére megyek.

Tavaszi álmok, tervek járnak a fejemben. Igen, még most is. És persze olvasgatok. Ukrajna történelmét tanulmányozom. Meg a kubai válságot. Azt, hogy mi történt, amikor az oroszok nukleáris fegyvereket akartak telepíteni Kubába, olyan közel az Egyesült Államok határához, hogy onnan némely amerikai nagyváros közvetlenül elérhető lett volna. Az történt, hogy az oroszok megértették az amerikaiak határozott felszólítását, és elvitték Kubából atomtöltetű rakétáikat. Ha nem tették volna, akkor Amerika bombázni kezdte volna Kubát. Kelet és nyugat szembenállása. Amerikaiak és oroszok. Hol egyik, hol másik próbálkozik. Egyik sem tűri, hogy városai a másik atomfegyvereinek közvetlenül elérhető célpontjaivá váljanak. Van, hogy elég a felszólítás, nem kell bombázni, a másik visszavonul. És van úgy sajnos, hogy nem elég.

Próbálok adatokat gyűjteni. Arról, hogy milyen szankciókkal sújtotta az Európai Unió az Egyesült Államokat akkor, amikor annak hadserege Irakot bombázta, nem létező tömegpusztító fegyverekre hivatkozva, vagy éppen Bill Ladent keresgélve. Több százezer civil áldozata lett az amerikaiak és szövetségeseik támadásának.

És arról készülök írni, hogy mennyire helytelenítem a kollektív bűnösség elvét, a diszkriminációt, az előítéleteken alapuló magatartást. Vagyis azt, amikor konkrét személyeket azért részesítenek negatív bánásmódban, hátrányos megkülönböztetésben, mert egy adott csoporthoz tartoznak. Mondjuk a nemzetisége, a vallása miatt. Azért, mert zsidó, cigány, ukrán vagy magyar. Esetleg azért, mert orosz. Befagyasztják bankszámláját, gazdaságilag ellehetetlenítik, nem versenyezhet, nem léphet fel, nem tud tankolni kamionjába, és így tovább, pusztán azért, mert orosz.

Tavaszodunk. Megújulhatunk. Húsvét is közeleg. Még tart a böjt. Még hátra van Nagy Péntek, a megfeszíttetés. De utána  jöhet a feltámadás. Eszmélhetünk. Megváltódhatunk. Élhetünk.    

Március 15. Nyékládházán, 2022-ben

A férjemről elnevezett Furmann Imre Művelődési Ház előtt Tóth Balázs polgármester úrral közösen mondtunk köszöntőt. Utánunk Tállai András államtitkár úr beszélt. Előzetesen leírtam monandómat, aminek ott egy rövidített változata hangzott el. Íme a leírt szöveg:

„Március van s határtalan az Élet.” Ady Endre írta ezt A tűz márciusa című versében.

Meg azt is, hogy „Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit, annak százszorta inkább kell akarni.”

1976. március 15-én a Pécsi Egyetem aulájában ezt a verset mondta el a férjem, Furmann Imre, karján széles nemzeti színű szalaggal. Joghallgatók voltunk. Egyik barárunk rémülten jött oda hozzám, még az ünnepi műsor elkezdése előtt, azzal, hogy szóljak Imrének, vegye le a karszalagot, mert baj lesz belőle, hiszen 56-ban a forradalmárok viselték így. Nem szóltam, mert tudtam, úgyse venné le. Egyébként is egyetértettem vele.

Imre ebből az Ady versből idézett 1989. március 15-én is, Miskolcon a Petőfi szobornál tartott beszédében, amikor félelmeiket legyőzve, először vettek részt tömegek az MDF és a többi ellenzéki párt rendezvényén.

Mi most itt Nyékládházán azért vagyunk együtt, hogy 1848. március 15-re emlékezzünk, arra a napra, amikor a polgári szabadság és a nemzeti függetlenség ügye összekötődött.

Ám, ahogy az imént idézett személyes emlékeimből is kiderül, nemcsak Petőfi korában, hanem Adyéban, valamint 1956-ban, és a rendszerváltáskor is összetartozott a szabadság és a függetlenség.

Bár a magyar állam függetlenségét megszüntető birodalmak mindig szeretnek a szabadság elhozóinak pózában tetszelegni. Próbálják elhitetni, hogy ők szabadságot adnak nekünk, miközben elveszik a függetlenségünket. Bécs azzal próbálta igazolni hazánk beolvasztását a Habsburg Birodalomba, hogy ők szabadítottak meg a törököktől. A Szovjet Birodalom felszabadítóként ünnepeltette magát, miközben megszálló seregeik évtizedeken át itt állomásoztak, gazdaságilag folyamatosan kifosztottak és politikai diktatúrát kényszerítettek ránk. A némelyek által most tervezett európai birodalom hívei azt ígérik, hogy állami szuverenitásunk feladásáért cserébe megkapjuk mindazt, amit ők szabadságnak neveznek.

Március15. figyelmeztet bennünket, mai magyarokat, s köztük az éppen itt, Nyékládházán élőket, hogy mi sosem ülhetünk karba tett kézzel. Most sem ringathatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy nekünk már nincs dolgunk, hiszen eleink kivívták nekünk a szabadságot és a nemzeti függetlenséget.

Nem, nem dőlhetünk hátra karosszékeinkben. Nekünk ma is „százszorta inkább kell akarni”. Mert igaz ugyan, hogy ma „határtalan az Élet”, de ennek megőrzését erősen kell akarnunk, és tennünk kell érte.

Ma nekünk nem fegyverrel kell harcolnunk a szabadságért és a függetlenségért, nem kell az életünket, meglévő életkörülményeinket kockáztatnunk. Most nekünk inkább az 1848. március 15-ét megelőző reformkorban élőkhöz hasonlatosan kell fellépnünk. A szabadság és a függetlenség önrendelkezést jelent. Akkor vagyunk szabadok és függetlenek, ha jogunk és lehetőségünk van saját életünk alakítására, továbbá, ha akarjuk ezt, és teszünk is érte. A reformkorban tudták, és mi is tudjuk, hogy hazánk szabadságához, függetlenségéhez erős gazdaságra van szükség, valamint a magyar kultúra, a magyar nyelv megőrzésére. És állami szuverenitásra. Akkor a magyar gazdaság erősítése érdekében a polgárok hazai termékeket vásároltak. Mi is megtehetjük napi vásárlásaink során, hogy a magyar termékeket részesítjük előnyben, sőt, ha lehet helyi illetve a környéken előállított termékeket veszünk.

Akkor a magyar nyelvet az elnémetesedéstől védték. Mi most az elangolosodástól védhetjük. A sok lájkolás közepette időnkét kedvelhetjük egymást, mi több: szerethetjük is. A csetelésen túl: szemtől szemben is szóba állhatunk egymással, beszélgethetünk. A virtuális világban történő kalandozáson kívül: jól érezhetjük magunkat a saját valódi világunkban. A globalizálódó világ multikulturális termékeinek fogyasztása helyett, vagy legalább mellett, megtapasztalhatjuk a közösséghez tartozás, a társakkal személyesen együtt levés,  a mások hasznára és a magunk örömére végzett alkotó tevékenység jóérzéseit. Akkoriban is sok fiatal ment külföldre szerencsét próbálni, majd szakmai tudásuk bővítése, tapasztalatok szerzése után haza jöttek, hogy itthon kamatoztassák tudásukat, tehetségüket. Követendő példa lehet ez is. Akarhatjuk mindezt, tehetünk érte, élhetünk így. Hazánk függetlenségének és polgári szabadságunknak a megőrzéséért.

Hamarosan választások lesznek. Érdemes alaposan végig gondolnunk, hogy mit akarunk, hogyan akarunk élni. El kell döntenünk, hogy azt a politikai erőt támogatjuk-e, melynek célja az Európai Egyesült Államok létrehozása, Magyarországnak ehhez csatolása. Avagy azt akarjuk, hogy Magyarország független, szabad állam maradjon, mely nem engedi szuverenitásának, azaz önrendelkezésének korlátozását? El kell döntenünk, hogy a multikulturalizmus olvasztótégelyében felolvadunk, vagy ragaszkodunk a saját kultúránkhoz? A globalizálódó világ világpolgárai akarunk lenni, vagy a független magyar állam szabad polgárai?     

Választhatunk.

Tudnunk kell, hogy mit akarunk, és annak megfelelően kell cselekednünk. Akarnunk és cselekednünk kell!

Ahogy Ady Endre üzeni, és vele együtt Furmann Imre is:

 

„…Tűz és Tűz, én ifju testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni:
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni.”

 

Akarjuk hát, hogy „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” És tegyünk is érte!

Tehetünk, hiszen ma már, és ma még: „határtalan az Élet”.