PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

053809
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
8
29
285
896
53809

Az Ön IP címe: 34.204.183.113
2020-02-21 06:43

Köszöntelek a világomban. Örülök, hogy beléptél. Nézz körül. Ha meghívsz és beengedsz, én is bepillantok a Te világodba.

Tudom, hogy minden ember egy külön világ. Rácsodálkozhatunk egymásra, elgondolkodhatunk. Megérthetjük egymást. Néhány dologban akár megegyezhetünk.

Mivel a világ értelmezés útján épül föl, ha együtt újra értelmezzük, ezzel megújíthatjuk a világot. Teremthetünk egy közös világot, melyben jobb lehet az életünk. Álljunk szóba egymással! Éljünk igazán.

 

Életünk egyik nagy feladata az önépítés. Megtalálni és megalkotni magunkat. Mindenkinek vannak csak rá jellemző képességei, adottságai, lehetőségei. Kapunk talentumokat, amikkel sáfárkodhatunk. Hatnak ránk a körülmények, mindaz, ami megtörténik velünk. Ám vannak választási lehetőségeink, választhatunk, sőt, választanunk kell. Az autentikus élet a bennünk rejlő világnak a kiteljesítése, megmutatása, gyümölcsöztetése.

Hoztam néhány fontos döntést. Szociológus akartam lenni és az lettem, jogászként, filozófia szakos diplomával. Feleségül mentem Imréhez és mellette részese lehettem a rendszerváltásnak. Bízok és biztatok. Szerettem volna a lehető legtöbbet megélni. Persze a jó dolgokra gondoltam. Elég sok mindent megéltem, jót is, rosszat is. Nem panaszkodhatom. Gyűlölöm az önsajnálatot, az önfeladást, a tehetetlenséget, az élet elhalogatását.

Szeretek élni és nem értem azokat, akik nem mernek, nem akarnak jól élni. Próbáltam és próbálok értelmet adni az életemnek. A legfontosabb, a legjobb az számomra, hogy volt és van néhány szempár, melyekben olyannak látom magam, amilyenné válni szeretnék. Szeretném jobbá tenni a világot. Azt hiszem, hogy a világ jobbá tételét érdemes önmagunk jobbá tételével, a lehető legjobb önmagunk megvalósításával kezdeni. Próbálkozom.

 

Mi okozza a valódi hátrányt?

A legkártékonyabb előítéletek egyike az, mely szerint: minden elkülönülés, minden szegregáció egyúttal hátrányos megkülönböztetés, azaz negatív diszkrimináció.

Súlyos hátrányokat okoznak a cigány nemzetiségűeknek azok, akik az oktatási szegregációt a legfőbb rossznak kikiáltva, megfosztják őket a nemzetiségi oktatáshoz való joguk gyakorlásának egyik fontos lehetőségétől. Ahogy minden más nemzeti kisebbség tagjainak, így nekik is joguk van az identitásuk megőrzését, kultúrájuk ápolását és nemzetiségi nyelvük használatát biztosító oktatáshoz, akár elkülönülten is…

Értelmezésem szerint az esélyegyenlőséget az sérti igazán, ha a hátrányos helyzetű gyermekeknek nem biztosítunk olyan felzárkóztató óvodai nevelést, iskolai oktatást, mely felkészítené őket arra, hogy kibontakoztathassák, megmutathassák valódi képességeiket. Megfelelő felzárkóztatás, tehetséggondozás esetén válhatnának azonos esélyű versenytársaivá az előnyösebb társadalmi helyzetű társaiknak, előbb az iskolában, majd a munkaerőpiaci versenyben. (Ez nem jelenti azt, hogy minden cigánygyermek felzárkóztatásra szorul. Ám, ha igaz az, hogy a cigányok körében magasabb a hátrányos helyzetű családok aránya, akkor elképzelhető, hogy a társadalmi hátrányok leküzdésére irányuló felzárkóztató oktatásban is magasabb lenne az arányuk. Nem azért, mert diszkriminatív célból szegregálják őket, hanem éppen az esélyegyenlőség megteremtése céljából.)

 

Röpködnek a szakmai kifejezések. Szitokszavakként használják, sokszor olyanok, akik nem ismerik valódi jelentésüket. Persze olyanok is, akik nagyon pontosan tudják, hogy miről van szó, s éppen mások tudatlanságát kihasználva uszítanak.

 

Előítéletesség, szegregálás, diszkrimináció. Mostanság főként az oktatásra vonatkoztatva. És „természetesen” a cigányság „védelmében”.

Vegyünk most mély lélegzetet. Próbáljuk felfüggeszteni meglévő, eddig hangoztatott meggyőződéseinket. Gondolkodjunk!

Hogyan is van? Ki itt az előítéletes? Ki akar hátrányosan megkülönböztetni másokat? Mi jelenti az esélyegyenlőség valóságos csökkentését?

Tisztázzunk néhány alapkérdést. Mit gondolunk a cigányságról? Kik ők? Egy az átlagostól rosszabb helyzetű társadalmi csoport? Olyan emberek, akik a többiektől eltérő többlet szociális gondoskodásra szorulnak? A többségi társadalomba beilleszkedni nem tudó, nem akaró réteg? Avagy egy nemzetiség?

Ha valóban jogi, emberjogi, alkotmányossági alapon közelítünk a kérdéshez, akkor Magyarországon a cigányság egyike, a hivatalosan elismert 13 nemzetiségnek. Horvátok, szlovákok, szerbek, szlovének, németek, bolgárok, görögök, ruszinok, ukránok, románok, cigányok, lengyelek, örmények.

Minden nemzeti kisebbségnek, miként egyébként egy adott területen többségben lévő nemzetnek is, joga van nemzeti identitása megőrzéséhez, kultúrájának ápolásához, nyelvének használatához. Ezeket a jogokat az oktatás során kötelező biztosítani. A nemzetiségeknek joguk van a saját identitásuk megőrzését, kultúrájuk ápolását és nyelvük használatát biztosító oktatáshoz. Ezeket a jogokat garantálják a magyar törvények az itt élő valamennyi nemzetiségnek. Ezeknek a jogoknak az érvényesülése várható el mindenütt a világon. Ahol nem biztosítják ezeket, ott érthető okokból küzdenek értük. Így a határon túl élő magyarok legfőbb törekvéseinek egyike, hogy gyermekeik magyar iskolákban, magyar nyelven, a magyar kultúrát közvetítő oktatásban részesülhessenek. Elkülönülten, külön iskolákban, már csak azért is, mert nem várható el, hogy a többségi nemzethez tartozó román, szlovák vagy más nemzetiségű gyermekek magyar nyelven, magyar kultúrát tanuljanak, magyar identitást erősítve…

A legtöbb helyen elkülönül a nemzetiségi oktatás a többségitől már csak azért is, mert lakóhelyeik is elkülönülnek. Miért is a lakóhelyi elkülönülés? Mert történelmileg így alakult. Mondjuk Romániában. Mert voltak és vannak, ahol a magyarok tömörültek, és van ahol a románok. Vagy más példával élve: a nyugati világvárosokban kialakultak a különböző nemzetiségűek negyedei. Kínai negyed, olasz negyed, vagy éppen magyarok lakta városrészek. Az 1956-ban Magyarországról elmenekülők igyekeztek olyan helyeken megtelepedni, ahol már éltek magyarok. Akikkel értették egymás nyelvét, szokásait, múltját. Bíztak egymásban, segítették egymást. Meg azért is gyakori a nemzetiségiek lakóhelyi tömörülése, elkülönülése, ha tetszik szegregációja, mert általános emberi törekvés, hogy szeretünk a hozzánk hasonlóak szomszédságában élni. Mint ahogy szeretjük gyermekeinket a lakóhelyünkhöz közeli iskolába járatni. Lakóhelyi szegregáció, oktatási szegregáció. Önként, külső kényszerek nélkül. Nem diszkriminálva.

Azt gondolom, hogy a legártalmasabb előítéletek egyike az, mely szerint minden szegregáció egyúttal negatív diszkriminációt is jelent. A cigány nemzetiséget sértő hátrányos megkülönböztetés, ha megtagadjuk tőlük a minden más nemzetiségnek biztosított lehetőséget, vagyis a nemzeti identitást erősítő, nemzetiségi kultúrát ápoló, a nemzetiségi nyelv használatát biztosító nemzetiségi oktatást, amely elkülönülten is megvalósulhat, sőt jellemzően így valósul meg. Úgy vélem továbbá, hogy az esélyegyenlőséget súlyosan sértjük akkor, ha nem biztosítjuk a hátrányos helyzetű gyermekek számára a célirányos, hatékony felzárkóztató, tehetséggondozó óvodai nevelést és általános iskolai oktatást. A tűzön-vízen át kikényszerített integrált oktatás rendszerint a legtöbb hátrányt a hátrányos helyzetűeknek okozza.

Természetesen tudom, hogy voltak, esetleg vannak olyan „cigány osztályok”, ahová büntetésből küldik a pedagógust, és ahol eleve letettek a cigány tanulók sikeres iskolai előmenetelének biztosításáról. Ám ilyenkor a diszfunkcionális működést kell megszüntetni, nem a funkciót betiltani.

Egyébként a 32/1997.(XI.5) MKM sz. miniszteri rendeletet, melyet Magyar Bálint miniszter írta  alá: ugyanolyan jogokat és gyakorlati lehetőségeket biztosított a cigány nemzetiségűeknek, mint az összes többi kisebbségnek. Érdemes tanulmányozni ezeket az irányelveket és elgondolkodni, hogy nem jött-e el ismét az ideje, hogy többé ne a szegregáció tilalma legyen a mérce, hanem az, hogy mennyire segíti a sikeres iskolai előmenetelt, s ezáltal a tényleges társadalmi integrációt, a cigány nemzetiségi vagy felzárkóztató oktatás.


 

2020

Milyen eddig 2020? Van, ami biztató, van, ami aggasztó. A világ dolgai talán mindig ilyenek. A szűkebb környezet? Van, ami tiltakozásra késztetett, van, ami örömmel tölt el.

A személyes életem? Várom a tavaszt. Várom, hogy több mindent csinálhassak. Igen, még mindig igaznak érzem Fichte szavait, a saját életemre is: „Cselekedni, cselekedni, különben nem érzem, hogy vagyok.” Szeretem érezni, hogy élek.

Mi történt eddig az éven? Igyekszem többet találkozni, beszélgetni a számomra fontos emberekkel. Januárban itt Miskolcon töltöttünk egy estét hatosban barátainkkal.  Eléggé szórványossá váltak találkozásaink. Most újra kell tisztázni álláspontjainkat, persze mindig aktuális, konkrét ügyek kapcsán. Szuverén egyéniségekhez méltóan világos, szilárd álláspontunk van. Egyáltalán nem jellemző, hogy mindenben egyetértünk. Unalmas is lenne. Jó érvekkel védeni saját igazunkat. Jó töprengeni a többiek érvein. Jó dűlőre jutni, megállapodni. De az sem nagy baj, ha nem sikerül. Legközelebb folytatjuk, visszatérünk, meg új témákat nyitunk. Egyetem. Színház. Állami elosztás és piac. Külső kényszerek és személyes megalkuvások. Meg ilyenek.

A héten Pesten találkoztunk két olyan emberrel, akik eddig nem ismerték egymást. Izgalmas. Kaland. Nekem mindketten fontosak. De vajon értik-e majd egymást? Tudok-e tolmácsolni, ha kell? Rövid ismerkedés után beindult az egymás megértésére irányuló beszélgetés. Régen egy barátom azt mondta, hogy ő biztos benne, hogy az én barátaim könnyen válhatnak az ő barátaivá. Jó, amikor így van, amikor működik.

A Magyar Kultúra Napján a Férjemről elnevezett Művelődési Házban ünnepeltünk Nyékládházán. Torokszorító volt hallgatni a verseit, sőt, a megzenésített verseit nyékládházi iskolásoktól. Szeretetteljes est volt. Remélem jól éreztem.

Jártam Felsőzsolcán, a különböző generációkhoz tartozók közötti hatékony kommunikáció lehetőségéről tartottam előadást.

A Miskolci Egyetem Könyvtárában, az eMElő kör keretében Szinay Attilával, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkárával beszélgettem. Egy ember, aki szereti a munkáját. 16 évesen lépett be a FIDESZ-be. A közélet izgalma, lehetőségei vonzottak. És persze a neki nem tetsző dolgok ellen való tiltakozás, sőt: a hatékony fellépés lehetősége. Annak idején a középiskolában kötelező köpenyviselés elleni fellépés. Most az EU-s tárgyalások során a magyar gazdák érdekeinek képviselete. Pesten dolgozik, Miskolcon lakik. Három gyerekük van. Szó esett még sportról, színházról, várról. Az Egyetem és a Város Önkormányzata közötti minél szorosabb együttműködés fontosságáról. A beszélgetés öröméről. Meg Faludy Györgyről is.

Ma a Kocsonyafesztiválon meghallgattuk az Áll a tok koncertjét. Vezetőjük: Almássy Sanyi a Földesben osztálytársam volt. Az énekesnő: Bányai Kriszta, tanította Dávidot, a Fiunkat angolra és gitározni. Igen, így együtt. Kriszta akkor gimnazista volt, Dávid általánosba járt. Én csak a gitár hangját hallottam. Aztán a német tagozatos osztályból felvették haladó angolra a Földesbe. Szóval volt ott angolozás is. Aztán én tanítottam Krisztát a jogon és a politológián, sőt, Imre is tanította őt a politológián, aztán később megint Kriszta tanította Dávidot a politológián. Kriszta ügyész. Nemrég tudományos fokozatot szerzett. Van egy lánya. Sanyi sebész főorvos. Három lánya van. És hihetetlen erővel, lelkesedéssel, sokunk és saját örömükre zenélnek. Nyomatták ma is rendesen. Pár éve meghívtam őket arra a színházi beszélgetésre, ahol elmondhattam, hogy milyennek képzelem Miskolcot 20 év múlva. Pálfalusí Attila festményei előtt ülve beszélgettünk, Sanyi zongorázott, Kriszta énekelt. Elmondtam, hogy szeretném, ha Miskolc polgárvárossá válna. Lakói polgárok lennének, a szó legszebb értelmében. Akik képesek és készek önmagukról és családjukról gondoskodni. Akik képesek és készek egymással összefogni. Akiknek élete túlmutat a létfenntartás gondjain, akik megvalósítják a csak rájuk jellemző csodát. Azért hívtam akkor oda éppen Bányai Krisztát, Almássy Sanyit és Pálfalusi Attilát, mert ők olyan emberek, akik nagyon fontos munkát végeznek magas színvonalon és közben alkotnak, jól sáfárkodnak talentumaikkal. Jó volt látni, hallani ma is őket. Sugárzó életöröm. Mert jó élni. Persze ezért tenni kell. Cselekedni, cselekdni…


 

Milyen év volt 2019? Voltak fényes, boldogságos pillanatai. Jó, hogy van mire visszaemlékezni. Elindítottuk Sajóvámoson az ÉRTÜNK sorozatot. Töprengés, biztatás, bizakodás, hogy együtt értelmezve a világot: egyre többet értünk belőle, s egyre többekkel mondhatjuk egymásnak: értünk. És persze rádöbbenünk végre, hogy mi, együtt tehetjük a legtöbbet magunkért, ÉRTÜNK. Az első előadást Torma András, a Miskolci Egyetem rektora tartotta. A másodikat Besenyei Lajos, rektor emeritus. A harmadikat Piskóti István, a ME Marketing és Idegenforgalom Intézetének igazgatója. Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere köszöntötte az ebben az évben 800 éves Sajóvámoson az ÉRTÜNK estek résztvevőit. Minden alkalommal megcsodálhattunk egy-egy sajóvámosi értéket, kincset. Dalok, táncok, zene.

Folytatódott a Miskolci Egyetem Könyvtárában az eMElő Kör. Az Egyetem korábbi rektoraival beszélgettem: Czibere Tiborral, Farkas Ottóval, Kovács Ferenccel, Besenyei Lajossal, Patkó Gyulával. Legutóbb Horváth Zitával, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk az egyetemről, Miskolcról, az élet fontos kérdéseiről.

Eladtam az éven azt a pesti lakást, amit még Dávidnak vettünk. Megvettem Sajósenyén a Máriássy kúriát, pontosabban a ¾-ét. Megszépült a nyáron. Sokan jártak ott nálam. Szeretném, ha a magyar falu megújulásának házává válna, a megújulás központjává. Amit a Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központ működtet.

Végeztem egy kutatást arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe lehet a településük társadalmi problémáinak feltárásában, megoldásában.

Tartottam előadást Pesten és Tápiószentmártonon is.

Nagy öröm volt, hogy Nyékládházán én tarthattam október 23-án az ünnepi beszédet.

Jó volt sétálni a sajóvámosi dombokon és a budai várban. Jó volt Hóf Julinál Siófokon a nyáron. Beszélgetések Barátokkal - sokat jelentenek nekem.

Szeretek felébredni, szeretek beszélgetni az első kávé ivása közben. És még mindig szépek az olvadó vajdarabok a reggeli pirítós kenése közben.

És persze vannak fájó hiányok. Emberek, akik nincsenek velem. Tevékenységek, amik nagyon fontosak voltak. Hiányzó terek.

De vannak új emberek, új tevékenységek, új helyek. Nem pótszerül. Saját jogon, önmagukért, mert szeretem őket.


 

Közeledve az év végéhez, talán többet gondolunk az idő múlására. „Megint eltelt egy év” – mondogatjuk. „Vajon milyen lesz a következő?” – kérdezgetjük. Múlik az idő. Többnyire rohan. Néha meg szinte megáll. Általában kevésnek találjuk, de van, hogy siettetnénk. Gyakran csak úgy telik, múlik. Próbáljuk agyon ütni.

Az idő nagyon személyes. Kinek, kinek: egészen más. Személyes időnk születésünktől halálunkig tart. Véges. Visszaszámlálás egy általunk nem ismert időponttól. Tartalommal tölthető. Élvezhető. Ajándék, mely megadatik. Rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Kezdünk-e vele valamit? Vagy hagyjuk elfolyni értelmetlenül?

Milyen volt 2019? Mivel telt? Mit tettünk? Mi történt velünk? Érdemes leltárt készítenünk. Nem öncélúan idézni azt, ami elmúlt, hanem a jövőre tekintve. A tudatosuló múlt, a felismert jelen: segít alakítani a jövőt. Erőt ad özelíteni ahhoz, amilyennek szeretnénk. Úgyse rajtunk múlik? Egészében persze hogy nem. De legalább azt a keveset, ami rajtunk is múlhat, azt ne hagyjuk kihasználatlanul.

Volt-e legalább 3 olyan pillanatunk a pontosan most múló évben, melyre jó emlékeznünk?

Az én három legszebb pillanatom az éven talán ezek voltak:

Az első: Sajósenyén a Máriássy kúria kertjébe meghívásomra sokan eljöttek a falu lakói közül, jót beszélgettünk. Utána álltam a ház előtt, a hatalmas hársfa alatt. Azt hiszem boldogan. És a Barátom fényképezett…

A második: Édesanyám 88. születésnapját a névnapjával összevonva ünnepeltük novemberben. Velünk volt két unokatestvére, és a keresztfia. Köszöntés, ajándékozás, vacsora, ünnepi torta. Jó beszélgetés. Mikor elmentek a vendégek, hármasban ültünk Édesanyám szobájában és ő azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy még ebben a korban is ilyen boldog lehet az ember, amilyen most ő…

A harmadik: Tápiószentmártonon a Kincses Hotelben tartottam előadást a Budapesti Népművelők Egyesületének konferenciáján, a jelenben rejlő lehetséges jövőinkről. Csillogó szemek, kedves szavak. Utána sétáltunk egyet a Barátommal, néztük a lovakat, és egy gyönyörű fehér ló elindult felénk…

A többiről majd később.


Szabadság és szabadulószobák

Az ember szabad lény. Szabadságunkban áll megválasztani magunkat, és munkálkodni azon, hogy megvalósítsuk választott önmagunkat. Tehetünk szabadságunk korlátainak leküzdéséért, szabadságunk körének tágításáért. De szabadságunkban áll elmulasztani szabadságunk lehetőségének felismerését, megvalósítását.

Szabadon értelmezhetjük a világot. A világot, mely értelmezés útján épül fel. Nincsenek önmagukban vett tények. Csak értelmezett tények van. Minden ismeret legalább annyira szól a megismerőről, mint a megismerés tárgyáról.

Értelmezhető a szabadság fogalma is. Mit jelent szabadnak lenni? Mi a szabadság? Hogyan válhatunk szabaddá? Hogyan szabadulhatunk?

Sokaknak a szabadság egyet jelent a nyári szabadsággal, azzal az idővel, melyet nem kell munkával tölteni. A „szabadulást” ebben az országban hosszú időn át „felszabadulásként” kellett ünnepelni. Hivatalosan így nevezték azt, hogy a német megszállókat felváltották a szovjet megszállók.

Szabadság. Szabadulás. Ma divatos időtöltés a „szabaduló szobába” járás. Sokan vágynak a szabadulás élményére. Akár örülhetnénk, íme: megnyilvánul az emberi szabadságvágy.

Szabad emberi élet. Ami több mint biológiai létezés. Kiemelkedés az anyagi szükségletek kielégítésének mindennapi gondjaiból. Alkotó élet. Álmaink beteljesítése. Céltételezés, célmegvalósítás. Megtapasztalása annak, hogy nem kell félni, nem kell szorongani, nem kell pánikba esni, nem kell depresszióba süppedni. És nem kell pótszerektől várni a szárnyalás élményét, nem kell mesterséges módon izgalmakhoz jutni. A szabad élet kalandos, veszélyes, teremtő, boldogságot adó.

És a „szabaduló szoba”? Ahogy az interneten olvasom: a félelem, a szorongás terei. Börtön, pánikszoba, zombi birodalom, sír, kripta, piramis…

 


 

Közeleg Karácsony. A sejtjeimben érzem. Kedden még Sajóvámoson a teraszon ültünk, sütött ránk a nap, úgy ittuk a kávét. De azért leengedtük a vizet. Miskolcon az ebédlőasztalunkon virít a karácsonyi kaktusz. Hétfőn Pestre megyünk, ott már vár a karácsonyi vásár.

Csütörtökön este megnéztük a Dunán Woody Allen filmjét, a Cafe Societyt. Megjelenítve az egész világ. Minden, amit a szabadságról tudni lehet. Választás kérdése, hogy felemelkedünk vagy lent maradunk. Elithez tartozás, vagy tisztes szegénység. Minden törvény gátlástalan áthágása, vagy feltétlen ragaszkodás a szabályok betartásához. És persze szerelem. Mi több: szerelmek. Választás. Mert muszáj választanunk. S ha az egyiket választom társamul, akkor ezzel a másikat megtagadom. Azért ott marad. A horizonton lebeg. Boldogan élnek, még meg nem halnak. De azért mégis. Szilveszter. Az Új Év első pillanatai. Rágondolás arra, akit nem választottunk. Arra, aki nem minket választott. Egymásra gondolás. Bárhonnan, bárhová. Szerelem. Mindig, mindenhol.

Ezt én eddig a Karácsonyra vonatkoztattam. A szeretet ünnepén. Szent Este, mikor elnéptelenednek az utcák, mindenki otthon. Ünnepel a család. De vajon amíg az első csillagszóró ég: kire gondolunk? Micsoda sürgés-forgás, tumultus támadna az utakon, ha hirtelen mindenki elindulna ahhoz, akire gondol…

Akkor rosszul van kitalálva ez az egész? Szerintem nem. Csak mernünk kellene végig gondolni. Úgy választani, hogy tudjuk: milyen más lehetőségeket zárunk ki ezzel. Tudni, hogy az elmulasztott lehetőségek ott maradnak lelkünk, tudatunk peremén. Hol eltűnnek, hol előrébb jönnek. Ez nem kell, hogy elbizonytalanítson, nem kell, hogy beárnyékolja azt, ami van, amit választottunk. Sőt. Ha jól választottunk, akkor még ragyogóbb, még boldogítóbb lehet az a kapcsolat, az az élethelyzet, amiben vagyunk. Jó érezni, tudni, bizonyosnak lenni abban, hogy jól választottunk, jó helyen vagyunk. Minden nap megélni. Karácsonykor, meg Új Évkor is. Közeleg Karácsony. Aztán Szilveszter, és Új Év. Kivel leszünk? Kire gondolunk? Jól döntöttünk? Bizonyosak vagyunk? Felelősek vagyunk életünk alakulásáért. Szabadságra ítéltettünk. Szabadságunkban áll jól választani. Sőt, újra választani!