PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

063548
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
71
73
290
777
63548

Az Ön IP címe: 18.233.111.242
2020-08-14 17:16

 

Érdemes ÉLNI!

Negyvenöt éve volt az esküvőnk. 1975. július 5-én mentem feleségül Furmann Imréhez.

Mindketten egyetemre jártunk, a pécsi egyetem jogi karára. Imre akkor még esti tagozatra. A tanulás mellett dolgozott, a Nádor szállodában volt londiner. A házassági anyakönyvi kivonatunkba az került, hogy én egyetemi hallgató vagyok, ő segédmunkás. Első évfolyamon elért tanulmányi eredménye alapján szeptemberben már nappali tagozaton kezdte a másodévet.

Sokan megbotránkoztak házasságkötésünkön. Egy barátom szerint, aki mindkettőnket elég jól ismert, mindenben különböztünk, legfeljebb a bennünk égő tűz hőfoka volt hasonló.

Első albérletünk a pécsi sétálóutcán, az akkori Kossuth, a mostani Király utcában volt, szemben az akkori Pannónia, mostani Palatinus Hotellel. Vargáék voltak a főbérlőink. Jókat derültünk, ahogy a férj kábította szépséges feleségét, Annust, aki folyton féltékenykedett. Volt egy szép szőke kislányuk, Ágika. Meg egy kisfiuk, Tomi, aki 3 éves koráig nem látott valódi hóesést, csak képeskönyvben, festve. Egy reggel hóesésre ébredtünk. Állt az ablaknál és csodálkozva mondta: valaki hóesést festett az ablakra. Aztán egy félévig a Madách utcai házastársi kollégiumban laktunk.

Első éveink meglehetősen zivatarosak voltak. Szenvedélyes viták, hangos veszekedések, nagy kibékülések. Izgalmas, szépséges idők. Nem unatkoztunk, az egészen bizonyos. Sajátos életforma volt egyetemistaként házasságban élni. Voltak ismerőseink, akikkel külön-külön jóban voltunk, de nem tudták, hogy mi összetartozunk. Nem csüngtünk folyton egymás nyakán. Imre szerkesztette a Glossztátor című jogi kari kulturális lapot, tagja volt a Glosszátor nevű irodalmi színpadnak, rendszeresen statisztált a Pécsi Nemzeti Színházban, majd ő lett a jogi kar kultúrosa.

Én meg Filozófia Diákkörbe jártam, részt vettem az „Egyetemisták Pécs közművelődéséért” mozgalomban, vezettem a kertvárosi munkásklubot, alapítója és vezetője lettem az ország első egyetemi TIT szervezetének.

Ritka volt az a nap, amikor nem mentünk moziba. Több filmklubba jártunk párhuzamosan. Meg persze időnként a Nádor kávéházba. Ösztöndíjkor Milánnál vacsoráztunk. Gyakran kirándultunk a Mecsekbe. A Hullám Fürdőbe jártunk úszni. Imre a Hullám nevű „vendéglátóipari egységben” is gyakran megfordult. Szerettük a menzát, nem az ennivalóért, hanem a jóízű beszélgetésekért. Kedvenc helyünk volt még az egyetemi könyvtár, az egykori Folyóiratolvasó a színház mellett. Sokat üldögéltünk a Dzsámi előtt, meg a Székesegyház előtt. Vasarely Múzeum, melynek ott voltunk a megnyitóján. Csontváry múzeum, Pilinszky felolvassa saját verseit. Mennyi minden kimaradt kedves helyeink felsorolásából. És szó sem esett tanárainkról, barátainkról, akik közül többen nagy hatással voltak ránk. Szívesen sorolnám napestig.

Pécs után Miskolc. Mindketten dolgozunk. Imre az Ügyészségen, én a Városi Tanácson. Megszületik Dávid. Boldog idők. Imre verseket ír, a Keletbe jár. Én elvégzem a filozófiát, majd a szociológia szakot. Átmegyek az egyetemre tanítani. Barátkozások, nagy beszélgetések. Politikai mozgolódás. Imre mélyen elköteleződik. Én is csinálok ezt, azt. Rendszerváltás. Nekünk gyönyörűséges. Igazán élünk. Szabadok vagyunk. Nem utólag írom, találom ki ezt. Éreztük, élveztük minden pillanatát. Miskolcról Pestre költözünk. Imre ott dolgozik. Az MDF általános alelnöke. Aztán a NEKI igazgatója. Végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese. Egy ideig én is Pesten dolgozom. A Népjóléti Minisztérium szóvivőjeként, a Művelődési Minisztérium Civil Kapcsolatok Igazgatóságának vezetőjeként. Miskolc mindig meghatározó hely maradt. Én visszajöttem ide tanítani. Dávid egy év pesti próbálkozás után visszajött a Földesbe. Aztán a Miskolci Egyetemen végezte el a politológiát. Hármasban boldogok voltunk. Ha kevés időt töltöttünk együtt, akkor is.

Hétvégeken ülünk a konyhában, naphosszat eszünk, kávézunk, beszélgetünk. Az egyik már ebédel, a másik most kelt fel, első kávéját issza. Mindenki olvas közben, ha érdekeset talál, felolvassa. Imre szívja a cigarettákat, egymás után. Olyanokat mond, hogy Dáviddal sírunk a nevetéstől.

Sok rossz is volt. Nagymamám betegsége, halála. Aztán Imre Édesanyja betegeskedik, majd meghal. Imre nővérének: Irénnek hosszú betegsége idején Imre Pestről jön Nyékre, hogy hozza-vigye kezelésekre, vizsgálatokra. Aztán meghal.

Az én betegségem is alaposan ránk ijesztett. Később Imre lett beteg. Aztán Dávid. Műtétek, kezelések, reménykedések. És végig, végig hihetetlen erő áradt Dávidból. Utána még négy évig bírta Imre, aztán belehalt Dávid elvesztésébe.

35 évig éltünk együtt. Harcok, küzdelmek. Egymással, önmagunkkal, a világgal. Egymásért, önmagunkért, a világért. Egymás világába történő kölcsönös behatolás. Közös világ. Inspirálás önmagunk kiteljesítésére. Örökös változás, változtatás.

Nekem a szerelem: bizonyosság, hogy érdemes élni. Érdemes ÉLNI!