PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

070559
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
13
47
100
2637
70559

Az Ön IP címe: 3.230.1.126
2020-10-28 07:55

 

Krajecz Nagymamám

Ma 25 éve, 84 éves korában halt meg az anyai Nagymamám: Krajecz Jánosné, Csáki Jolán. Újcsanáloson született, Csáki Miklós és Balázs Irma harmadik gyermekeként. A két fiú: Miklós és Lajos után első leányként. Utána még született két fiú: Bertalan és Gábor, meg egy leány, aki Irma lett.

Nagymamám születésekor az édesapja már kétszer megjárta Amerikát. Évekig dolgozott ott bányákban, hogy legyen itthon több föld, nagyobb lehetőségek, jobb jövő. Aztán harcolt az első világháborúban, megsebesült, orosz fogságba esett, évekig hadifogoly volt. 1920-ban megválasztották a falu bírójának. Felesége: Balázs Irma, szőrén ülte meg a lovat, háton úszott a Hernád vizén, testén hozta haza az elszabadult méheiket. Tőle örököltem élete mottóját, ami az enyém is lett: „amit meg kell mondani, azt meg kell mondani”. A Nagymamám is erős, kemény, szókimondó asszonnyá vált. Gyerekkorában édesanyjának gyermektelen, jómódú rokonai örökbe akarták fogadni. Elvitték magukhoz Aszalóra. Nagymamám ment volna a többi gyerekkel sinkózni a Bársonyos patak befagyott vizére. Nem engedték, mondván, elkopik a cipője talpa. Kiszökött és mezítláb ment sinkózni a többiekkel. Hamarosan haza kellett vinni, nem ment a beszoktatás. Gyerekkorában elkapta a tífuszt. Nagyon beteg volt, de meggyógyult. Hat elemit végzett, ám Filep Sándor tanító úr jóvoltából alapos ismeretekre tett szert. Tájékozott volt a történelemben és számos gyönyörű verset tudott. Kedvence Tompa Mihály A gólyához című verse volt. Dávid tőle, a Dédikéjétől tanulta az első szép, hosszú verseket. Gyerekkoromban én főleg bibliai történeteket hallottam tőle, mástól nem igen hallhattam az 50-es években.

19 évesen ment férjhez a majdnem szemközti lakó Krajecz Jánoshoz. Neki négy leánytestvére volt, akik már férjnél voltak. A szülők nem éltek. Az esküvő után Nagymamám átköltözött Nagyapámhoz. Egy év múlva megszületett Édesanyám, a rendkívül bájos szőke kislány. Szülei rajongva szerették őt. A Csáki család református volt, a Krajecz család evangélikus. Édesanyámat reformátusnak keresztelték. Vasárnap délelőtt a református templomba ment, délután az evangélikusba. A református elemibe járt, aztán Miskolcon az evangélikus polgáriba, utána a Tóth Pál református Tanítóképzőbe. Polgárista korában a miskolci Luther udvarban, az evangélikus lelkészéknél lakott. Aztán a Kossuth utcai templom mellett abban a házban, ahol most a Nyilas Misi Ház működik.

A háború idején Nagyapám volt katona, de nem vitték ki a frontra. Nagymamám két fiútestvére megjárta a Don kanyart, és viszontagságosan ugyan, de haza jöttek. Újcsanálosnál megállt a front. Laktak náluk németek, bujkáltak pincékben, szalmakazlakban az oroszok elől. Menekültek téli hidegben a Vadvizesnek nevezett távoli tanyára. Aztán végéhez közeledett a háború. Kicsit fellélegeztek. Nagyapám, aki nemcsak földjeit művelte, nemcsak teheneket és lovakat tartott, hanem terménykereskedéssel is foglalkozott, elindult teherautóval búzát őröltetni a miskolci malomba. A visszavonuló németek felrobbantották Miskolc határánál a Sajó hidat. Az oroszok átmeneti hidat eszkábáltak. A búzás zsákokkal megrakott teherautó alatt leszakadt a híd. A Sajón zajlott a jég. Nagyapám a vízbe fulladt. Napokkal később találták meg. Nagymamám 33 évesen maradt özvegy, Édesanyám 13 évesen lett árva.

A rokonság nagy része úgy gondolta, hogy Édesanyámnak be kell fejezni tanulmányait, nem kell belőle úri kisasszonyt csinálni. Ám Nagymamám szülei és testvérei támogatásukról biztosították őket. Sokat segítettek a földek művelésében és persze Nagymamám nagyon keményen dolgozott azért, hogy Édesanyám befejezhesse a polgárit, elvégezze a tanítóképzőt. Nem ment újból férjhez. Lett volna kérő több is. Az egyikük, egy szomszéd falubeli özvegyember még kedvére való is lett volna. de akkor már Édesanyámnak is udvaroltak. És mégis, hogy nézett volna az ki, hogy az anya is udvarlót tart. Így aztán egyedül maradt. Pedig még hetvenöt éves korában is megkérte a kezét egy kedves bácsi, akit a 7 éves Dávid igen pártfogolt, de hiába.

Amikor megszülettem Édesanyámnak 6 hét szülési szabadság járt, utána vissza kellett mennie dolgozni. Beadtak bölcsödébe, de azt meg nem bírtam. Nagymamám eladta Újcsanáloson a házat, meg a földek egy részét, és vett Miskolcon egy házat, ahová összeköltöztünk. Édesanyám itt lakik most is, és többnyire én is itt vagyok. Gyermekkoromban a legtöbb időt Nagymamámmal töltöttem. Nem láttam sírni, nem hallottam dalolni. Nem panaszkodott és nem dicsekedett. Hirtelen haragra lobbant, és kimondta ő is, amit ki kellett mondania. Akkor is, ha nagyon nem kellett volna.

Később a filozófia szakon tanultam, hogy az érzelmi háztartásnak fontos jellemzője, hogy mennyire vagyunk képesek érzésink kinyilvánításának visszatartására. Mi aztán nagyon. Ez volt a minta számomra is, ezt tanultam. Később tudatosan próbáltam változtatni ezen, próbáltam megtanulni kinyilvánítani érzéseimet, jókat és rosszakat egyaránt. A visszatartás nálunk egyértelmű követelmény, pozitív érték volt.

A szociológia szakon megismertem Max Weber elméletét a protestáns etika szerepéről. Azóta különösen büszke vagyok őseimre, köztük Nagymamámra, akik számomra a protestáns etika megtestesítői. Kemény munka, céltudatosság, a nehézségek vállalása, puritán életvitel, a talentumokkal való jól sáfárkodás parancsának maradéktalan betartása, Istennek tetsző életre törekvés.

Sokáig kontyba fonva hordta szép dús barna haját. Csak mikor már a fájós kezével nem tudta megfésülni, akkor vágatta le. Finomakat főzött, sütött. Befőzött, savanyúságot tett el télire. Mindenre előre gondolt. Mikor egyetemistaként összeházasodtunk Imrével, az ő megfellebbezhetetlen kérésére adtuk be lakásigénylésünket, és milyen helyesen. Az ő ötlete volt, hogy Édesanyámmal ifjúsági betétkönyvet nyitottak Dávidnak, nem sokkal a születése után.

Nagyon szerette a virágokat. A környéken lakók közül azok, akik név szerint nem ismerték, csak „a virágos néniként” emlegették. Örömmel adott mindenkinek a virágjaiból. Vágott virágot, magvakat, töveket. De hiába ő adta a tövét, és a szomszédban ültették el, a kerítés túlsó oldalán, a Nagymamám virágai sokkal szebbek voltak, mint bárki másé.

Kertünk virágai, negyedszázaddal a halála után is, az ő emlékét őrzik. Bennük pompázik, illatozik és hirdeti, üzeni nekem, nekünk: a virág és a világ sosem múló szeretetét.