PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

051008
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
32
122
300
337
51008

Az Ön IP címe: 3.234.214.113
2019-12-07 09:01

 

Az 1980-as évek közepén, egy településszociológiai konferencián az egyik előadó egy-egy szóval jellemezte a magyar nagyvárosokat. Miskolcról azt mondta: lumpenváros. Nagyon fájt. És nem azért, mert igazságtalannak találtam… Akkor döntöttem el, hogy próbálok tenni azért, hogy lumpen városból újra polgárvárossá váljon a városunk. Mert polgárváros volt Miskolc a 20. század közepéig. Lakói jellemzően kereskedők, hivatalnokok, iparosok, értelmiségiek voltak. Képesek és készek anyagilag gondoskodni magukról, családjukról. Polgárok abban az értelemben is, hogy életük több volt, mint az anyagi javak megszerzése és fogyasztása. Voltak álmaik, melyeket társaikkal összefogva megvalósítottak. A 19. században arra vágytak, hogy legyen magyar nyelven játszó kőszínházuk. És lett, az országban az első. Nem a Birodalomtól, nem az EU-tól várták annak felépítését, nem a kormánytól akarták kijárni hozzá a támogatást. Polgárként összefogtak és saját erejükből építették fel. Azért olyan vastagak a színház falai, mert különböző méretű téglákat, köveket hoztak, kinek milyen volt. Akinek nem volt, az munkájával segített. És megvalósult az álmuk. Ahogy a 20. század elején Miskolcon élő polgároké is. Azt akarták, hogy saját városukban láthassák a kortárs képzőművészet alkotásait, itt hallgathassanak kortárs zenét. Összefogtak egymással és a környező városokkal, s együtt vándorkiállításokat, vándor koncerteket szerveztek. Ekkortájt például a miskolci református polgárok a társadalmi, szociális problémák megoldásában való közreműködésre vállalkoztak, feltárva a bajokat, s az érintettekkel közösen, helyben keresték a megoldásokat. Közvetlen segítése rászoruló időseknek, szegény gyerekeknek, betegeknek, de nemcsak pénzzel, hanem lelki támaszt, emberi kapcsolatot biztosítva. És főként nem úgy, hogy másoktól gyűjtöttek volna pénzt. Mindig saját pénzükből, saját munkájukkal.

Az államszocialista rendszerben vált nagy Miskolccá és lumpenvárossá a mi városunk. Úgy vált „naggyá”, azaz sok lakosúvá, hogy politikai döntéssel hozzácsatolták az addig önálló környező településeket: Szirmát, Görömbölyt, Hejőcsabát, Diósgyőrt. Meg azzal növelték ugrásszerűen a lakosság számát, hogy iparosítottak és a gyárakba kellett a munkaerő. A falvakból ideterelték az embereket. Az államszocializmus vezetői figyelmen kívül hagyták az ország adottságait, lehetőségeit és elhatározták, hogy „a vas és acél” országává, meg „a virágzó gyapotföldek hazájává” teszik Magyarországot. Ennek jegyében fejlesztették a miskolci nehézipart, ezért duzzasztották fel a várost. Az itt élő polgárokat megfosztották mindenüktől, ezzel polgárból kiszolgáltatott alattvalóvá próbálták tenni őket. Egykor, akinek ingatlana volt Miskolcon, annak volt avasi borospincéje, sokaknak szőlője, gyümölcsöse a hegy déli lankáin. Elvették tőlük, kiirtották a szőlőt és a gyümölcsfákat, s helyükre előre gyártott elemekből egyforma, szürke, 10 és 4 emeletes bérházakat építettek. Eger teljes lakosságszámával megegyező 40 ezer embert zsúfoltak ide össze. Így lettünk „szürke acélváros”, ahonnan, aki tudott elment. Már 1980 és 1990 között is csökkent a lakosságszám. A nehézipar és az egész magyar gazdaság csődbe jutott. Ezt már sem a második gazdaságban végzett túlmunkával nem lehetett kompenzálni, sem a külföldi hitelek felélésével. Összeomlott a gazdaság, majd az államszocialista rendszer. Sokaknak utólag úgy tűnik, hogy a rendszerváltás okozta Miskolcon a gazdaság összeomlását, a tömeges munkanélkülivé válást. Pedig fordítva történt. A csődközeli állapotban lévő nagyvállalatokból még az államszocializmus utolsó éveiben kimazsolázták és elvitték, ami valamit ért. Ezt nevezték spontán privatizációnak. A rendszerváltáskor nagyon mélyről kellett indulni és nekirugaszkodni a polgárosodásnak.

 Hol tartunk? Milyen ma Miskolc? Lumpen vagy polgári? Nem elég nagy? Nem elég erős? Merre tovább? Mondják, emberek álmain lépked, aki településfejlesztéssel foglalkozik. Milyen lehet, milyen lesz Miskolc? Mi a fejlődésének mércéje?

Egy település életét, fejlődését elsődlegesen nem az ott lévő épületek, utak, terek, intézmények, vállalkozások határozzák meg, hanem a bennük élő emberek. Nem a mennyiségük, hanem a minőségük. életük minősége. A kérdés, hogy vajon ők, azaz mi mit szeretnénk. Én arról álmodom, hogy Miskolc a megújulás városa. Egészségünk megújulását szolgálja, hogy zöldbe költözött város vagyunk. Hegyek, vizek városa. Tudásunk megújulását szolgálják az iskoláink, az egyetemünk. Kultúránkét a színház, a mozik, a fesztiválok, a múzeumok, a könyvtárak, más intézmények, körök. És megújulhatnak emberi kapcsolataink. Szóba állhatunk egymással, társulhatunk, együtt lehetünk, együtt tehetünk. Lehetünk az egymásra őszintén mosolygók városa. A zene, a tánc, a festészet, a szobrászat, az irodalom városa. Meg a szerelemé. Hiszen itt írta József Attila az Ódát, az egyik legszebb szerelmi vallomást. És itt játszódott a Meseautó, már kétszer is. Mesés város! A megújulás kulcsa lehet az „okos várossá” válás. De nem okoskodóvá, nem az ügyeket „okosban” intézővé. Az új korszak erőforrásait, az infokommunikációs eszközöket, technikákat saját javunkra, életünk jobbá tételére hasznosíthatjuk.

Luhmann szerint a modern polgári társadalom azért fejlettebb minden más társadalomnál, mert a benne élők alapvető létélménye, hogy a világ megváltoztatható. Nem véletlenszerű a változás, hanem előrelátható, tervezhető. És mi magunk is részesei lehetünk a változtatásnak. A politikában a szavazatunkkal. És akkor szavazhatunk polgárként, ha ismerjük a választáson indulók programjait. A programokban pedig az van leírva, hogy a ma még egyaránt lehetséges jövők közül, győzelmük esetén ők melyik alternatívát valósítják majd meg. Elolvassuk, és mérlegeljük, hogy melyik jövőt akarjuk, s melyik jelölt a hiteles, melyikről hisszük el, hogy meg is valósítja majd, amit most ígér. Mert fontos, hogy számíthassunk a szép szavak megtartására, arra, hogy azt valósítják majd meg, ami a programjukban szerepel.

Hiszem, hogy Miskolc polgárváros lehet. Jól élhetünk itt, itt élhetünk jól. Őszintén egymásra mosolyoghatunk. Ezzel vonzhatunk ide befektetőket, turistákat, városunkat egykor elhagyókat. Lehetünk olyanok, aki nem, vagy legalábbis nemcsak elvár a városától, hanem ő akar adni, ő kész tenni érte, értünk. Ahogy egykor eleink.

Választások közelednek. Polgárok lehetünk. Városunk polgárváros lehet. És lehet valami egészen más is. Jelenünk most is különböző lehetséges jövőket hordoz. Választhatunk.