PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

043656
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
49
24
266
696
43656

Az Ön IP címe: 54.226.4.91
2019-05-19 21:23

 

Terheket cipelünk. Olykor roskadozunk súlyuk alatt. Nemcsak karácsonyi bevásárláskor. Nemcsak fizikai terheket hordozunk. Fájdalmaink, sérelmeink, veszteségeink is nyomasztanak. A hiányok. Meg a saját bűneink.

Ha igaz az, hogy a legfőbb parancs a szeretet parancsa, akkor a legfőbb bűn a szeretetlenség. A szeretet elmulasztása, visszafogása, eltitkolása, nem vállalása. Mennyi leplezés. Mikor úgy teszünk, mintha… Pedig nem is. Közben meg úgy érezzük, hogy túl nehéz. Rossz közérzet, panaszkodás, önsajnálat. Lepel alá rejtés, szőnyeg alá söprés, eltitkolás, mást mutatás. Sminkek, álarcok, jelmezek, gondosan készített díszletek.

Miért is? Muszáj? Aligha. Persze, ha szétnézünk, úgy tűnhet: csak így lehet. Hiszen mindenki éppen így. A tv-ben, az internetes portálokon is: csak a rossz, csak a szenvedés.

A fájdalom, mint tudjuk, elkerülhetetlen része az emberi létezésnek. Ha nem tudjuk, akkor éppen ideje megtudnunk. A fájdalomtól nem kell kétségbe esnünk. Meg kell élnünk. A szenvedés, az más. A szenvedő élet: választott élet. Más is választható. Mitől szenvedünk? Miért érezzük, hogy az élet túl nehéz? Éppen a sok-sok leplezéstől. A hárítástól. A szüntelen fájdalomcsillapítózástól. Ha a szüntelen kikapcsolódás és szórakozás kultuszában élünk, ha el akarunk kerülni minden konfliktust és minden szenvedélyt, akkor életünk lefokozott létté válik. Elmulasztjuk megélni a saját igazi életünk. Elherdáljuk, mélyre elássuk valódi kincseinket. Nem adunk értelmet az életünknek. Nem vállaljuk a szeretet. Csupa máz, csupa látszat, mások majmolása, az ő elvárásaikhoz való igazodás.

Az igazi gondja életünknek éppen az, hogy értelmet adjunk annak, hogy itt vagyunk, hogy jobbá váljon általunk a világ.

Az élet értelme, az élet öröme. Elválaszthatatlanok. Csak az örül igazán, az lehet boldog, az szerethet, és azt szerethetik, aki munkálkodik azon, hogy értelmet adjon az életének, hogy beteljesítse azt, amire hivatott. És viszont: az igai szeretet arra biztat, arra bátorít, hogy éljünk autentikus életet, valósítsuk meg a lehető legjobb önmagunk. Unalmas? Nevetséges? Sokaknak bizonyára az. Dühítik őket már ezek a számukra felfoghatatlan kifejezések is: autentikus élet, megvalósítani a lehető legjobb önmagunk, értelmet adni életünknek. Pláne meg: boldogság. Ők erre legyintenek. Azt hirdetik, hogy éljünk, ahogy tudunk, fogadjuk el azt, ami van, ne álmodozzunk, ne legyünk maximalisták.

Karácsony. Készülődés. Ajándékozás, sütés, főzés, evés, ivás. Aztán leroskadás. Terhek cipelése. Felcicomázott karácsonyfák alatt pénzért vett ajándékok. Mosolykokárdák arcunkra tűzve. Rosszindulatú beszólások tűrése rezdületlen arccal. Mert ő az anyós, a meny, az akárki. A szeretet ünnepe. Ilyenkor követik el a legtöbb öngyilkosságot, ilyenkor történik a legtöbb családon belüli gyilkosság, testi sértés… Szent Este elnéptelenednek az utcák. Pedig micsoda forgalom támadna, ha mindenki elindulna ahhoz, akit igazán szeret, akivel igazán szeretné tölteni a Karácsonyt. Akivel valóban Ünneppé válna az ünnep. Terhek nélkül, boldogan, szeretetben.

Lehetne másként is ünnepelni? Advent utolsó óráit éljük. Felkészültünk? Mi jelentette a készülést? Vásárlás, sütés-főzés?

Szántunk időt az önvizsgálatra? Elgondolkodtunk azon, hogy mik a mi terheink? Mit kell tovább vinnünk és mi az, amit letehetünk? Szembe néztünk azzal, hogy mi a mi valódi gondunk? Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy Karácsony csodája önmagában megszabadít a terheinktől, megoldja gondjaink. Ehhez mi is kellünk. A leplek lerántása. Eltemetett fájdalmaink, szereteteink, kincseink és bánataink felszínre hozása, a rájuk tekintés, a tudatosítás.

Fájni fog? Épp azért dugtuk el, hogy ne fájjon? Ez volt a baj. Meg kell élnünk. Nem léphetünk tovább, nem újulhatunk meg, nem szabadulhatunk meg felesleges terheinktől, amíg nem valljuk be legalább önmagunknak azt, ami fáj. Igen, nagyon fájt, amikor azt mondták: hagyj békén. Mikor megkérdezték: megdolgozol-e a fizetésedért. Mikor az tagadott meg, akiben a legjobban bíztam. Igen, nagyon fájt, és nemcsak nekünk, mikor mi tagadtuk meg a szerelmet attól, akit szerettünk. Aki belehalt, csak még élt egy kicsit. Aztán meg mégse. Mennyi elmulasztott szeretet, mennyi elkövetett bűn. Mennyi veszteség. Halálok. Elhagyatások. Nagyon fáj.  

Van ok a csüggedésre. Érthető, ha roskadozva járunk.

Van kiút? Kapaszkodó kell. Jó példa. Minta. Követhető. Ezért van szükség a hitre. Hinni abban, hogy másként is lehet. Akármilyen a világ, bármilyenek az emberek, s akármi történt velünk. Mindig van más út, mint az önfeladás, a pusztulás. Cipeljük a keresztünket. De tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Jézus mintája erőt adó. Neki sem volt könnyebb. Őt is megtagadták. Őt is elárulták. És mégsem szűnt meg szeretni. Mégsem adta fel küldetését. Értelme volt az életének. Öröme telt az életében. Így is lehet. Talán nekünk is. Bizonyosan. Karácsony öröme az újjászületés lehetősége. Annak tudata, hogy ragyog ránk a fény. Mindannak ellenére, ami volt. Holnap estig még sokat töprenghetünk. A saját életünkön. Azon, hogy mit akarunk. Hogyan szeretnénk élni? Kikkel? Merre indulunk? Lehet örömteli, boldog az ünnepünk. És lehet olyan, hogy a nagy zabálás, a nagy ivászat, a rengeteg ajándék átadása, átvétele után hamar ránk tör a csömör, a fáradtság, és kínzón nyomasztanak tovább terheink. Most még választhatunk.

Aranyvasárnap. Aranyló díszek. Arany ékszerek. Aranyos emberek. És hol a valódi arany? A valódi kincs? Emlékszünk még, hogy hová rejtettük? Keressük meg. Éljünk vele.