PANKmART

Pankucsi Márta Weboldala

  
  
geanta piele naturala intoarsa

Látogatók

041629
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Összesen
41
36
287
881
41629

Az Ön IP címe: 54.196.208.187
2019-03-25 12:12

 

Ma elmondott beszédem írott változata:
Antall József szobránál állunk most itt, Miskolcon, a róla elnevezett téren. A rendszerváltáskor ő volt Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke. Huszonöt éve halt meg, negyedszázada.
Nekünk, akik felnőttként éltük meg a rendszerváltást, Antall József miniszterelnökségét, majd halálát, akár úgy tűnhet, hogy nem is olyan régen történt mindez. Akik még nem éltek akkor, vagy gyerekek voltak, esetleg felnőttek, de nem figyeltek a körülöttük zajló változásokra, azoknak mindez történelmi emlék csupán. Épp úgy, mint 1956, Trianon, az 1848-as forradalom és szabadságharc, a Rákóczi féle szabadságharc, vagy a Mohácsi csata. Pontosabban nem éppen úgy. Hiszen történelmünk számos eseményét nagyon élénken őrzi az emlékezet. Bukott forradalmak, levert szabadságharcok, megszállások, az ország feldarabolásai, ezekre emlékezünk. Siratjuk az aradi vértanúkat, a kivégzett, mártírhalált halt miniszterelnököket. És akik győztek? Akiknek sikerült? Róluk inkább hallgatunk, vagy lekezelőn, már-már becsmérlően mondunk róluk néhány mondatot. Inkább arról, amit elmulasztottak, amit nem sikerült elérniük.
Vajon miért van így? Igaza lenne Adynak? Nekünk Mohács kell? Mi csak búslakodni, panaszkodni, szenvedni tudunk? Veréshez szokott fajta lennénk, akik mindig veszítünk?
Egyáltalán, lenne minek örülnünk? Lehetnénk büszkék is magunkra az örökös önsajnálat helyett?
Igen, bizonyosan. Itt mi Magyarországon, és itt Miskolcon is. Az 1980-as évek második felében a pártállam helyi hatalmasai fennen hangoztatták, hogy elég itt nekik a kohászat és a gépipar csődje, ide az ellenzék nem teheti be a lábát. Aztán 1988. március 5-én éppen itt Miskolcon, az Avasdéli lakótelepen, az Oszip István utca 1. szám alatti kétszobás lakásunkban alakult meg a Magyar Demokrata Fórum egyik legelső helyi fóruma. A szervezője a férjem: Furmann Imre volt. Úgy tervezték, hogy az ország 20 különböző pontján egyszerre tartják meg a helyi fórumokat. Végül két helyen: Kiskunmajsán, Kozma Hubáék házában és itt nálunk, Miskolcon sikerült. Pár héttel később szintén a mi lakásunkon tartotta meg a FIDESZ az első miskolci tájékoztató fórumát. Kövér László és Németh Zsolt látták el információkkal a nálunk összegyűlt egyetemistákat, fiatal értelmiségieket. Országszerte megszerveződtek az ellenzéki mozgalmak, megalakultak a pártok, megtörtént a rendszerváltás. A Magyar Demokrata Fórum győzött a választásokon, a párt elnöke: Antall József lett a miniszterelnök. Ebben az időszakban az MDF általános alelnöke a miskolci Furmann Imre volt.
Megtörtént a rendszerváltás. Igen, megtörtént. Az egypártrendszert felváltotta a többpártrendszer. Az állami tulajdonon alapuló, politikailag vezérelt, folyamatosan veszteséges gazdaságot felváltotta a piacgazdaság. Kivonultak a megszálló szovjet csapatok. Újra lehetett beszélni a határon túli magyarokról. Antall József bejelentette, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke. Ma már határon túl élők közül sokan magyar állampolgárok. Nevén lehetett nevezni végre az 56-os forradalmat. Résztvevői büszkén vállalhatták, vállalhatják tetteiket. Erkölcsi rehabilitációban részesültek a politikai okokból elítéltetek, az egykor kitelepítettek, a kuláklistára tettek, az osztályidegennek minősítettek, a kommunista rendszer üldözöttei.
Ma már sokan nem emlékeznek, vagy úgy tesznek, mintha nem emlékeznek azokra az időkre, amikor banánhoz is csak pult alól, protekcióval lehetett jutni, amikor 3 évet kellett várni a Trabantra, és még többet a Zsigulira. Amikor háromévente lehetett nyugatra utazni és összeszorult a gyomrunk a határhoz közeledve. Amikor napokig elhallgatta a média, a sajtó a Csernobilban történt robbanást, így mi gyanútlanul napoztattuk kisgyermekünket, etettük velük a salátát, nem sejtve, hogy ezzel olyan sugárfertőzésnek tettük ki őket, mely esetleg évtizedekkel később okozott gyógyíthatatlan betegséget, korai halált.
Ez a rendszer szűnt meg a rendszerváltáskor. Ezért küzdött, és ezt érte el Antall József, meg a rendszerváltoztatásban cselekvően résztvevők. Méltán örülhetnénk, lehetnénk büszkék rájuk, és élhetnénk az általuk megteremtett lehetőségekkel. Bár halálának évfordulója van, mégis örülhetünk. Ő olyan ember volt, akinek volt egy álma, egy világosan megfogalmazott célja és megvalósította az álmát, elérte célját. Tett érte. Győzött. Meghalt? Igen. Korán halt meg? Igen. De nem ez a lényeg, hanem a győzelem, a siker.
Tudom, hogy ma is sok a baj, a megoldásra váró gond. Nagy feladatok állnak még előttünk. Nemrég énekeltük a Himnuszt, melynek sorai ma is aktuálisak. „Isten, áldd meg a magyart. Jó kedvvel, bőséggel.” Fontos a sorrend. Ma nem annyira az anyagi javak bősége hiányzik, hanem a jókedv. Az, hogy örülni tudjuk. Elhiggyük, hogy nem vagyunk örökös vesztesek, hogy nem mindig a pusztulás, nem mindig a bukás vár ránk. Nem elrendelt sorsunk a sírás, a búsulás, a panaszkodás.
A lelkek forradalma még várat magára. Emberi kapcsolatainknak még meg kell újulniuk.
Örüljünk, mert vannak, akik mintát adtak, megmutatták, hogy megvalósíthatóak az álmok, együtt jobbá tehetjük az életünk. Megmutatta Antall József, és megmutatták rendszerváltó társai.
Emlékezzünk rájuk jó szívvel, és emlékeztessünk rájuk másokat is.
Tegyük együtt jobbá az életünk, éljünk a szabad Magyarország polgáraiként!